A napok csak úgy elszálltak Kevin és szülei felett. Kevin napról napra erősebbé vált, és ez az intenzitás nem állt meg, inkább gyorsult. Szülei már kétségbe voltak esve, hogy ilyen fiatalon, lélektársa meg sem mutatkozott, de már nálam idősebbekkel, kik kezdték az iskolákat és már a 10-dik szint feniépes vannak, Tán még a 20-dik standardeket is megveri, egy-két nehézség árán. Ez még fokozódni fog, míg ki nem kell a lélektársa, és ketten neki nem kell tanulni és edzeni.

Eközben Kevin kétségbe van esve, mert már így van lemaradt a korosztályához képest, mert a lélektársa nem kelt ki. Ez is egy másik oka az aggodalmára, hogy egy hajszálnyi repedés sincsen rajta, pedig oly sokat edz és meditál. Ez ment napokon keresztül, majd a napok heteké, és azok hónapokká váltak, míg Kevin be nem töltötte a hetedik életévét.

Ugyan úgy telt a nap, mint a többi, de a szőke kisfiú már érezte a változást. Fájt egy-két helyen csontja belső része, de nem annyira, hogy kerítsen rá. Letudta a folytonos edzések miatt, ezért nem szól a szüleinek. Csakhogy mikor nekiállt újra edzeni, nem tudott. Fájdalma az egeket járta, ami percről percre rosszabb lett. Annyiira elgyengült, hogy annyi ereje maradt csak, ami az ágyáig vezető utat megjárja, majd abba beledőlve, összekuporodva várta a fájdalom múlását. Csak ez sem jött el neki. Már ott tartott, magányosan, csendben, a pihe-puha párnák közt sírt. Ebből a szülei mit sem sejtettek, mert apukája az általa készített kovácsolt árukat árulja, míg anyukája a fölösleges élelmiszereket árulja el, maokjd a veszatből. Már kora reggel útnak indulnak, hogy estére hazaérjenek. De ez sem sikerül mindig, az utat akadályozó nehézségek miatt. Így mindig vagy másnap vagy éjfél környékén érnek vissza. Ez idő alatt Kevin az ágyában sírva könyörög már a fájdalom megszüntetésére, mindhiába.

Nappalt felváltotta az éjszaka, és Kevin állapota egyre rosszabb lett. Már hangosabban sír, verejtékben úszva. A ruhája átázott tőle, meg az összes ruhaanyag, amihez hozzáért.

A hold ezüstös fénye egy csíkba kúszott be a fájdalmakat átélő gyermek felé, ezzel megvilágítva az apócska testét. Már nem remegett, sírt, könyörgött a fájdalom megszűnésért, hanem békésen lebegett az álmok tengerén.

Körülötte dombok vannak, míg távolban kékes színben magaslódnak ki a hegyek fehér tetővel. Kellemes szellő volt, ami hatalmas energiát adott neki. Nevetve futkározott a szellővel, mintha egy élőlény lenne, aki el akarja kapni. Mikor sikerült utolérnie, felkapta a kisfiút, és már a levegőben folytatta a játszadozást. Ez egészen addig tartott, míg a szellő fel nem erősödött, viharos széllé nem vált. Kevin egy pillanatig nem ijedt meg tőle, hanem mi több eredményt kíváncsian nézte, hogy mi is fog történni. Mert ahogyan kezdődött a vihar, úgy egy alakzatot próbál felvenni, ami egyenlőre nem sikerül. De ahogyan erősödik a viharos szél ereje, úgy tűnik, hogy pontosan formálódik ki egy állat alakja. Ez az állat egy hatalmas főnixhez hasonlít, hosszú ideig különböző színű farktollai vannak. A feje tetején három toll áll ki, egy egyenesen áll, míg szélsők pedig oldalra alkalmas ki. A szemei ​​jáde zöld színűek, míg a többi része mind haloványabbak, már-már fehérnek mondható, de mégis látszódik benne a zöld szín.

Ahogyan végre teljes alakot öltött a főnixünk egy dallamos hangot adott ki, majd eltűnt. De nem a főnix tűnt el, hanem az álombéli világ is, mert Kevin hosszú éjszaka után hajnalban felkelt ugyan olyan pózba, mint ahogyan elaludt.