Csak egy pillantásra méltóztatta az előtte álló három barátot. Csupán ennyi bőven elég volt hozzá, hogy nagyratágult szemekkel nézzen rajuk. Még a székéről is leesett, olyan hirtelen akart felkelni.

-Hány évesek vagytok? -kérdezte meglepetten.

-Tíz évesek vagyunk. -válaszolták kórusban. A meglepett férfi nem akart hinni sem a fülének, sem a szemének. Hogyan lehet ezek a gyerekek tíz évesek, és már jóval elhagyták a Tanonc szint elejét. Becslése szerint a közepénél járhatnak.

-Mennyi ideje tanultok? -tette fel érdeklődve.

-Arion és én négy éve, Axel pedig három. -válaszolta meg a feltett kérdést Nich. Arion és Axel egyetértően bólintottak.

-Három? -lepődött meg még egyszer.

-Igen. -válaszolta szűkszavúan Axel.

-Nem hat évesen kezdted el? -tapintott rá a lényegre a tanár.

-Nem. Hét évesen kezdtem el. De az a szabályokban nincs benne, hogy ilyen információkkal elássam. Ez sajnos magánügyi dolog. -mondta határozottan Axel. Nem szeret beszél beszélgetni.

A középkorú férfi egyből rábólintott, s tovább engedte hármójukat. Mielőtt eltűntek a látóhatáron túlon, még utánuk nézett. Nem akart hinni a szemének.

-Következő! -csendült fel a hangja, de most már nagyobb élettel telibb volt.

Time skip

Újabb egy óra telt el, mikor újra meglepődött. Ha az előző három lenyűgözte őt, akkor az előtte álló, derékig leérő, barna hajú, kékeszöld szemű lány állt, magányosan. Egyáltalán nem tűnt gyámoltalannak, tiszta erőt sugárzott ki magából. A bájos külső alatt, egy igen harcias szellem lakozott benne. Ez egyből arcon csapta a középkorú férfit. Vékony végtagokkal, erős testrészekkel rendelkezett, keverve bájjal, kecsességgel. Ő is, mint az előző három, tíz éves volt, és már a Tanonc szint közepénél járhat.

Time skip

Megint eltelt egy kis idő. Az óra már a delet ütötte. Ekkor a legmagasabb a nap sütése. Még jó hogy, hogy a saját kis standja fel van készítve erre az időjárásra is. Alapból a meleg hőmérsékletet nagyon is szerette, de azt már nem, ha egész nap a tűző napban kell ülnie.

A sorba állásakor, már akkor kitűnt a tömegből. Magas, vékony testalkatú, izmos fiú állt. Szőkés haja, ami ebben a napfényben aranyként ragyogott, és arany színű íriszeivel mindenkit levett a lábairól. De ő unottan, mit sem törődve a bámészkodókkal haladt tovább. Már régen hozzászokott, hogy mindenki őt nézi, van a középpontban.

-Biztosan felveszik. -súgtotta az egyik asszony a másiknak.

-Elég csak rá nézni. -sóhajtott fel, és gondterhelten nézett a fiára. Ők eléggé szegények, nem engedhetik meg maguknak az ilyen ruhákat.

Ugyanis a sorban álló fiú arany és fehér ruhák voltak rajta, ezzel kifejezve, hogy nem közönséges ember. De őt ez egyáltalán nem érdekelte. Ha tehetné, akkor ő is rongyos, piszkos ruhákba járna. De ezért az egész családja kiakadna, s hallgathatná a hegyi beszédeket.

-Következő! -csendült fel a férfi hangja.

Itt jött a következő meglepődés hullám. Az előbb említett fiú elé állt. Elég volt ránéznie, hogy tudja, hány éves, milyen színtű lehet. És már elismerően bólintott felé. Nem hitte volna, hogy a pályafutása alatt, egy nap öt tehetséges diákot fog látni. Mert ők öten, bizony azok.

Time skip

Izgatottan ült a kis, lepukant standja mögött. Alig várta, hogy újabb ilyen tehetséges diákokat engedjen át. Már előre látta, hogy az akadémia milyen magaslatokig fog eljutni.

Lelkesedése kitartott, egészen a nap végéig. Este nyolcat ütött az óra, mire elfogytak a jelentkezők. Már ásítva, nagyot nyújtózkodva kelt fel helyéről, s csukta volna be az akadémia kapuit. De ekkor két fiatal, a semmiből megjelent előtte. Nagyon meglepődött rajta, hiszen nem hallotta, nem is látta, hogy jöttek volna.

-Elnézést! -szólalt meg elsőnek a fiú. Rövid szőkésbarna haja van, mély sötétbarna szemekkel.

-Még minket is megnézne? Kérem! -könyörögve nézett rá a lány. Derekáig érő, hófehér haja, égkék színű szemekkel, vékony testalkattal rendelkezett. Mindketten egy kis erőt bevetettek annak érdekében, hogy mindenképpen megnézze őket. Ami hatott is a középkorú férfira.

-Hahaha! -nevette el magát. -Nem kell ennyire könyörögnötök. -nézett rájuk szerettel tele. Úgy nézett erre a két fiatalra, mintha a saját gyermekeik lennének. -Persze, hogy megnézlek titeket. Úgy is holnap kezdődik az igazi teszt. -mosolygot rájuk.

Mindketten egyszerre bólintottak.

-Akkor azt jelenti, hogy esélyesek vagyunk, hogy itt tanuljunk? -kérdezték meg egyszere.

-Nem is kell ezen aggódnotok. Ti már úgyis fel vagytok véve. -árulta el nekik. -De ettől függetlenül holnap adjatok bele mindent. -figyelmeztette őket. A lány és a fiú egyszerre bólintottak. Nagy mosollyal az arcukon követték a középkorú férfit.

Time skip

-Ez lesz a szállótok. Lent a fiú vannak, fent a lányok. -közölte velük.

-Köszönjük. -köszönték meg egyszerre. Mindketten a szállójuk felé futottak. A férfi utánuk akart szólni, hogy óvatosan, mert kiálló éles kövek vannak, elszórtan egyéb veszélyes dolgok. De hamar ráébredt arra, hogy felesleges nekik szólni. Játszi könnyedséggel kerülték ki, vagy ugorták át őket. Egy másodperc leforgása alatt, már a teraszon voltak, s búcsúzkodtak el egymástól.

A férfi vigyorogva rázta meg a fejét. Már most nagyon megkedvelte őket. Már alig várta, hogy őket tanítsa.

Bent a szállóban már mindenki mély álomban aludt. Amint belépett az ajtón a fiú, két üres ágyat látott meg. Három másik egybán pedig aludtak. Ami furcsa volt neki, hogy egy egyszemélyes ágyban ketten aludtak, összebújva. Ő is szeretne így aludni, de még nem találta meg az igazit. Szomorúan nézett rájuk, s baktatott az ágyához. A takarót szorosan maga köré tekerte, mintha az megvédené őt mindentől.

A lány is meglepődve nézett körbe az emeleten. Összesen öt ágy volt, abból egyet foglaltak el. A vele egykorú lányból csak az arca látszódott, de már így megtudta mondani, hogy milyen színtű, mi a lélektársa, mik a képességei. Tagra nyílt szemekkel vizslatta az alvót. Nem hitte volna, hogy találkozni fog egy ilyennel. Izgatottan feküdt le a kiválasztott ágyba, s próbált meg elaludni.