Előre félt, hogy mit is kap a szüleitől. Hogyan is születhetett ilyen gyermekük, akinek nagyon jó lélektárssal van megáldva, de a szellemi ereje annyi van, mint egy közönséges hangyának. A szülei nagyon sokat meséltek különböző mesterekről, akik nagyon sok vitték az erejüknek különböző. Ő is ide szeretett volna tartozni, hogy egy napon a szülei büszkék legyenek rá. De úgy látszik, hogy a sorsnak tudni ez a teljességgel lehetetlen. Vagy mégsem?

Rozoga, nehéz faajtó nyikorogva jelezte, hogy éppen valaki kinyitotta. Kevin szülei már az asztalnál ültek egy-egy gőzölgő tányér felett, kivéve egyet, ami a kisfiúkra várt. Kevin illedelmesen meghajolva köszönt szüleinek, majd lehajtott fejjel ül le az asztalhoz enni.

A szülei látták rajta, hogy valami nagyon képes a lelkét, ami elsősorban a lélektársával kapcsolatos. Nem tudják elképzelni sem, hogy miért nem vidám a gyermekük, ezért már meg sem született, de már tudták, hogy mi is lesz a lélektársa. A két dolog nem fért össze, hogyha ilyen jó lélektársa lenne, akkor miért annyira szomorú, hogy még rájuk sem mer nézni?

Az ebédjük elfogyasztása után Kevin már tudta, hogy nem menekülhet az a bizonyos kérdés elől.

-Kevin mi nyom ennyire a lelkedet? -kérdezte tőle az édes anyukája, ki a fia elé térdelt le. Ekkor történt meg az, hogy egyenesen az anyukája szemébe nézett, ahol aggodalmat olvasott ki. Tényleg nagyon aggódik miatta és az apukája is. A fejében különböző dolgok átfutottak a kérdés alól kibúvás miatt, de nem erre nevelték. Más választása nem maradt, mint elmondja az igazságot. De ez sem olyan könnyű, mint aminek hangzik. Még mindig lehajtott fejjel nézte szürke kőből készült talajt, pontosan befeszült teste remegni nem kezdett, és a hangulata már a sírás szélén áll.

-Nagy csalódást okoztam nektek. A lelki társam egy zöld tojás, de semmi szellemi erőm nincsen. -mondta elhaló hangon, míg a végét már sírva mondta el.

-Nincs semmi baj Kevin! Mutasd meg nekünk azt a tojást. -mondta Kevin apja, aki jobb kezével megérintette a fia vállát. Kevin félve, de megmutatta a zöld pikkelyes tojást, mire a szülei egymásra néztek, de ezt ő nem látta. Még mindig nem mert elnézni a talajtól, hogy helyette inkább a szülei dühös arcukat lássa. De ez koránt sem volt így. A szülei tökéletesen tudták, hogy ezt mit is jelent.

-Figyelj ide kisfiam! -mondta lágy hangon az anyukája, ki Kevin álla alá nyúlva emelte fel a fejét. -Ne okold magadat a szellemi erőd hiányát! Majd idővel megjelenik, mikor a tojásodból kikel a szellemi társad. Még nagyon fiatal, nincs annyi ereje, hogy kikeljen, ezért neked kell segítened neki! Mi meg, -ekkor a férjére nézett -abban segítünk, hogy ezt meg tud csinálni. Mostantól minden nap csak edzened kell, hogy sikerüljön majd ezt elérni, és utána jön csak a nehezebbik része. -Kevin nem értette egyetlen szavát sem anyukájának, de bízott bennük. Nem undorodtak vagy voltak dühösek rá, ezért is lepődött meg annyira. Az egésznek a tetejére még segítenek is neki, habár neki már az önbizalma e téren nincs. De mégsem tudni csalódást okozni nekik. Össze kell szednie magát, hogy sikerüljön neki, és talán tovább is viszi, mint a szülei?