-Üdvözlet Útközi! -mellkasára tette a kezét, és fejet hajtott előtte az Öreg, míg a gyerekek az idős ember köré gyűltek. -Ezúttal is számítunk Önre! -mondta tovább az Öreg.

-Nincs sok időm, álljunk neki azonnal! -nézett végig az ott lévő gyerekeken, és sürgette az egészet. Ő fele teljes faluért, hogy az ott lévő hatéves gyerekeknek felébressze a lélektársát.

-Rendben, gyermekek, ő egy Útközi, aki egyenesen Irik városából jött ide. -fordult az Öreg ezúttal a gyerekek felé, és tájékoztatja őket, hogy ő lesz az, aki segít nekik felébreszteni a lelektársukat.

-Elég lesz! Tavaly is ugyan ezt mondtad, meg az előtt is, és mindketten tudjuk mi lett a vége. -nézett jelentőségteljesen az Öregre, majd az ajtó felé fordult, hogy végre kezdjék. Ez az ajtó nem egy közönséges ajtó, amit az épület nyitott, vagy zárja. Ezt a szellemi erővel kell kinyitni, ami csak azoknak adatott meg, akik a lelki társukat tovább tudják fejleszteni. Ugyanis nem mindegyik lélektárs fejleszthető. Ennek több oka is van, de ami a legakrabban előfordul, az, hogy nincsen vagy támadó, gyógyító, védekező képessége. Vagy ha ezek elő is fordulnak, akkor nincs szellem erősíteni, ami képes tudják fejleszteni a lélektársukat. Ez nagyon is elengedhetetlen ahhoz, hogy aztán később minél jobb teljesítményt tudjanak majd elérni.

A gyerekek ámuldozva léptek be kívülről kicsi, de belűről már annál nagyobb épületbe. Egy helyiségből áll az egész, és csak a bejárati ajtó van. Két oldalt hatalmas ablakok vannak, ahol a napnak a fénye bevilágítja az egész helyiséget. Középen vörös szőnyeg van, ami teljesen egy emelvényig vezet. Ide megy fel az Útközi, majd a gyerekek felé fordul.

-Az én nevem Xing Sao-cu , 22-es Útközi vagyok, és én fogom nektek felébreszteni a lélektársatokat. -mutatkozott be, majd így szólt a gyerekekhez: - Álljatok sorba, és az elsővel fogunk kezdeni! -adta ki az utasításokat. Az egyik kezével belenyúlt a zsebébe, majd hat darab követ vet elő. Ezek a kövek ahogyan elengedte, csodálatos módon nem estek le a földre, hanem nekiálltak körkörösen mozogni. Egyre gyorsabban mozogtak, majd már csak annyit lehetett belőle érzékelni, hogy egy sárga kör lebeg a föld felett. Az Útközi intett a kezével, és a sorban lévő első gyerek elindult a kör felé. Ahogyan oda belépet, a folyamatosan forgó kavicsok lassan egy burkot képeztek a kisfiú körül.

-Nyújtsd ki a jobb kezedet! -mondta az Útközi, mire a körben lévő kisfiú kinyújtotta a jobb kezét. Ekkor a tenyere felett sárgás foszlány jelent meg, majd szép lassan egy kapa alakját vette fel.

-Ez a lélektársad, egy hétköznapi kapa. Ezzel sajnos nem tudsz tovább fejlődni. -mondta az Útközi egy sóhajtás és egy fejrázás kíséretében.

Ez után jött a következő, és az utáni is. Mindegyiknek eszköz volt a lelki társuk, de semmi szellemi erő nem társult hozzá. A következő egy tucatnak is hasonló volt a problémájuk, de volt köztük olyan is, akinek jó lett volna a lélektársa, de semmi szellemi ereje nem volt. Így ment ez az egész addig, míg Kevin nem került sorra. Ő volt az utolsó, egyben a falu reménye is, hogy hátha ő lesz az a gyerek, aki ebben a faluban született, és tovább tud fejlődni.

Ő is beállt a körbe, majd a teste körül melegséget érzett. Nem tudta mi ez, de furcsa mód megnyugtatta. De nemsokára a melegséget a lágy szellő váltotta fel, ami plusz egy kis energiát is adott neki. Mihelyst megszokta az egészet szép lassan kinyújtotta a jobb kezét. A többiekkel ellentétben nem sárga foszlány jelent meg, hanem halvány zöld. Ebből egy tojásnak az alakját öltötte fel. Nem tudta mi ez, hiszen ez nem egy közönséges házi tyúktojás kinézete volt. Ennek a tojásnak pikkelyes volt a felszíne, és az egész zöld színűből állt.

Az Útközi is meglepődött miatta, hogy egy ilyen faluban ilyen lélektársra bukkan. Ő sem látott hozzá foghatót, sőt mi több semmi sem tudná ezt megközelíteni. Így hát a másik zsebéből elővett egy kristálygömböt. Ez a kristálygömb mutatja meg, hogy milyen szinten állsz, és kezdetben, mint most, megmutatja, hogy mekkora szellemi erővel rendelkezik.

Kevin félve rátette erre a gömbre a kezét, és nekiállt koncentrálni, hogy a szellemi erejével fényt gyújtson a gömbbe. De nem sikerült neki. Hiába próbálkozott, adott bele minden energiáját, mégsem jött össze.

Az Útközi is csalódottan nézett, hiszen remélte, hogy legalább a több mint húsz faluból legalább egyet talált.

Az épületből kilépve ott várta őket az Öreg. -Lett mester a falunkban? -kérdezte az Öreg.

-Lett, akinek megfelelő volt a lélektársa, de micsoda kár, hogy nincs neki szellemi ereje. Pedig nagyon sokra vihette volna. -fordult az Öreg felé.

Eközben Kevin csalódottnak érezte magát, hiszen mégis ő lett volna az, aki mester lehetett ebből a faluból, de nincsen neki szellemi ereje. Szomorúan indult vissza az otthona felé, hogy elmondja a szüleinek. Már előre félt, hogy miképpen fognak rá reagálni. -Vajon ők is ilyen csalódottak lesznek benne, mint az Öreg és az Útközi? -és még ehhez hasonló gondolatokkal haladt az otthonához vezető úton.