Másnap már hárman indultak útnak. Axel és Arion nagyon fáradtak voltak, a tegnap esti kis akciójuk miatt. Nagyokat ásadó bandukoltak Nich nyomában.

-Nem kellett volna tegnap sokáig fentlennetek. -szidta le őket Nich, aki már megint megállt csak azért, hogy azok ketten utolérjék.

-Irigykedsz? -vonta fel szemöldökét Arion.

-Tíz éves vagyok. Az én fejemben nem járnak olyan gondolatok, mint a tietekébe. -mormogta az orra alatt. Axel és Arion egyszerre felnevettek.

-Persze, természetesen. -veregette meg Nich vállát Arion. -Szerintem csak irigykedsz ránk. -mondta hangosan Arion. Axel csak elkuncogta magát, míg Nich értetlenül állt ott. "Miért irigykednék rájuk?" -Vette fel magában.

Nich hamar utol érte a pár lépés előnyben lévő párt. Ő este rendesen kipihente magát, teli van energiával.

Hosszú, kígyózó sorban haladnak előre az emberek. Apák, anyukák, gyermekek vannak ott. Egymás közt sutyorogva beszéltek. Nem tudták elhinni, hogy itt egy akadémia áll. Növények sokasága lepte el az egész helyet. A kapu is alkalmazott applikált valamiből állt. Ha egy erősebb szélvihar elérte volna, akkor a kapunak nevezett valamiből, csak egy rakásnyi fakupac lenne.

-Apa, muszáj ide jönnöm? Ki fognak a többiek gúnyolni, hogy ilyen akadémiára járok. -siránkozott az egyik fiú.

-Ne a külső alapján ítélj fiam! -szólt rá a fiára. -Lehet, hogy ez egy tesztnek a része.

Arion és Nich unottan álltak be a sor végére. Már reggel kilenc órát ütött az óra, mikor ide értek. Axel eleinte kíváncsian nézelődött, de öt perc múlva hamar abba is hagyta. A hosszú sor meglepő módon gyorsan haladt. Arion, Axel és Nich harminc perc állhatnak már a sorban, mire elég közel kerültek az első megállóhoz.

Egy kis lepukkant strand félénél ült egy közép korú férfi. Unottan mérte fel az ifjúkat. Egyikük sem váltott ki belőle elégedettséget.

-Következő! -mondta lusta, álmoskás hangon. Már lélekben mélyen aludt.

Minden évben neki kell ezt megcsinálnia, hallgatnia a panaszos szülőket, hogy az egyetlen egy kicsi gyermeküket miért utasították vissza. Több olyan Előjáró színtű fiatalok voltak, akiket tehetségesnek véltek. De ez a tanár hamarjában leintette őket, mondván, közönséges. Számára azt jelente a közönséges, hogy tizenhárom éves koráig képes volt elérni a Tanonc szintet. Mindenki, aki képes egy bizonyos szintig felvinnie lélektársát, azok tizenhárom -tizennégy éves korukig elérik a Tanonc szint alsó határát.

De neki nem ez kell. Az új diákok tizenkét évnél fiatalabbnak kell lenniük, és el kell érniük a Tanonc szintet. Igaz, hogy csak egy évnyi különbség van az átlagostól, és amit ő keres, de ez későbbiekben nagyon is fontos lesz. És ezeket csak az igazán jártassak tudnak, akik erre specizálódtak.

Újabb jelölt lépett elő a középkorú férfi elé. Meg sem szólalt, már intette is el, hogy távozzon. Lehajtott, szomorú fejjel hagyta ott az akadémiát. Vele ellentétben voltak egypáran, akik örömmel távoztak innét. Ők azok, akik nem szeretnének egy ilyen lepukant, semmilyen hírnévvel nem rendelkező akadémiába járni.

-Következő! -hallatszódott újra mély, álmoskás hangja.

Nem csoda, hogy pár perc leforgása alatt gyorsan fogy a sor. De mindennek ellenére még mindig nagyon sokan próbálnak itt szerencsét. Axel, Arion és Nich mögött kilométeres sor húzódik el.

-Következő! -hallatszódott ismét a hangja. Most már a három fiún volt a sor, hogy megtudják, átmentek-e az első teszten.