"Elvesztettem őt."

Ahogy fájdalmamban magamhoz öleltem az apró testét. Egy hangra és két kézre leszek figyelmes a vállamon.

-Uram álljon fel! - húznak el tőle és egy másik kéz segít fel a földről. Rá pillanatok egy rendőri egyenruha van szemem előtt és kérdőn néz rám. Ekkor egy másik fickó mindenkit hátra tessékelt, majd egy sárga szalagot látok kihúzva.

-Uram! Mi történt? - jön kérdés attól aki felsegített. De válaszolni nem tudok csak vissza nézek szerelemre, és a mentősök már kezelésbe vették. - URAM!? - jön megint a hang, de most a hátam mögül. Csak aggódva, és fájdalomtól elcsigázva nézem az eseményeket. Látom, ahogy szétvágják a felsőjét, és az orvos kijelenti, hogy nincs pulzusa. A szívem összeszorult a szó hallatán, majd újra lerogyok a földre zokogásba törve ki. Ez nem lehet! Jimin... ne...! Ne! Ne! Nem hiszem el! Mondogatom magamban és csak a folyamatos sípolás tart itt a valóságba, ahol már ő nincs nekem.

-Töltés!!! - búgó hang és az egyik mentős felkiált. - HÁTRA! - rázkódik meg a gyenge teste az defibrillátor miatt. De semmi változás nincs. - ÚJRA 210! - ismét bugás majd egy felszólítás. Még mindig csak egy egyenes vonal van a kis monitoron és a folyamatos sípolás. - ÚJRA 220! Töltés!... Hátra! - és ekkor egy csoda folytán a monitoron az egyenes csík helyet hullámzó vonal látszott és egy gyenge pittyegés. A hang hallatára kezeimbe temettem az arcom és újra sírásba törtem ki. Magamba hálát adtam istennek, hogy vissza adta nekem. Mire mély elkeseredettségemből felocsúdtam már Jimin a mentőben volt, és a sziréna hangja csapta meg a fülem az alagútban, ami most százszor hangosabbnak lehetett hallani. Gyorsan felálltam és a kocsimhoz rohantam, de két egyenruhás férfi megállított ebben.

-Uram. Itt kell maradnia!!!- hangzik el a mondat, de most valahogy nem érdekelt.

-Nem nekem...nekem utána kell menjek. -jelentem ki nekik.

-Uram nem lehet! - jegyzi meg közömbös hangon.

-De... de a barátom!!! - nézek a mentő után ami éppen most haggya el az alagutat, és csak az emberek suttogását hallom.

-Én láttam mi történt! - jött egy hang mögülem egy 50 éveiben járó hölgyet pillantottam meg.

-Akkor mondja el kérem. - szólítja fel a tiszt aki mellettem állt. Az idős hölgy közelebb jön és valamilyen oknál fogva belepillant az kocsiba, majd csodálkozva nézett rám. Majd elkezdi mondani mi is történt valójában. A rendőr mellettem mindent le jegyzetelt, és a végén felém fordult.

-Maga elmehet! De holnap be kell jönnie az örsre vallomást tenni. - jelenti ki majd átadott nekem egy papírt. Megköszönve neki hanyatt homlok ugrottam be a kocsiba és indítottam volna be a motort, de az idős hölgy megállított ebben.

-Tudja fiatalember nagyon szereti magát! -majd a csokor felé biccent. Amit én értetlenül nézek.

-Honnan...?!

-Ma jött be hozzám egy szőke kedves fiú és a rózsák felől érdeklődött. Ez az én munkám! Bárhol felismerem! Szeresse őt! Megérdemli. - a mondat végére ellép a járműről és én végre valahára el tudtam indulni szerelmem után. A kocsiban végig az idős hölgy szavain járt az eszem, és Jiminen. Padlógázzal hajtottam az autópályán mire beértem a mentőt, majd szorosan mögötte mentem egészen a kórházi. Az említett épület előtt hamar leparkoltam és kipattantam a kocsiból. Gyorsan be siettem a kórházba a recepcióshoz .

-Kérem! Park Jimin... most hozták be merre találom. - néz rám hatalmas szemekkel a nő.

-Kicsoda maga neki??- kérdezi higgadtan tőlem.

-Bassza meg a barátja!!!- válaszolok neki idegesen. Mire csak a fejét csóválta.

-A sürgősségire menjen. A.... - meg sem vártam a következő mondatot már ott sem voltam. Hatalmas léptekkel szelem a folyosókat, majd elérek a sürgősségi felirathoz. De ott megint akadályba ütközők. Éppen akkor jön ki egy orvos csupa vér a köpenye. Amint léptem volna be a karomra fog és úgy tart vissza.

-Elnézést nem mehet be oda! - szólít fel és hátrább húz a kezemnél fogva.

-Mi? Nem... nekem be kell menjek... a... a szerelmem! - mondom neki könnyek közepette.

-Akkor sem mehet be üljön le, és majd jön az orvos!- evvel bezáródik előttem a mágneses ajtó, engem kint tartva a folyosón. Hosszú órák teltek el és még mindig semmi. Közben jó párszor a telefonom is rezgett, de most ez sem érdekelt. Csak az, hogy Jimin jól legyen. Majd egy női hangra leszek figyelmes ami megszólít engem.

- Jungkook! - ér mellém a hang forrása és amikor rávezetem könnyes tekintetemet Süti kisírt iriszeivel találom magamat szemben. -Jungkook mi történt? - szipogja a mondatot nekem és megölel. Amit kicsit hihetetlennek tűnik nekem, de megtette. Nagy levegőt vettem, és kifújtam a mondandóm előtt.

-Namjoon... kirángatta a suliból... és én követtem őket. Majd egy alagútban... - kapok fejemhez és újra sírásba török ki az emlékek miatt.

-Mi??? Mi történt? -buggyan ki belőle is az aggodalom.

-Kicsim most hagyjad!!! - szólal meg Tae mellőlem. És ekkor jött ki az orvos.

-Park Jimin hozzátartozói! - szólal meg majd egyből oda ugrottam elé.

-Igen!?? Hogy van? Mikor láthatom? - rohamozom meg a kérdéseimmel.

-Maga ki?

-Én... a barátja vagyok. - vágom rá.

-Nos! Eltört pár bordája volt egy belső vérzése és a bal kezét le kellet rögzíteni. Mivel a helyszínen újra élesztették, így monitorra raktuk a biztonság kedvéért! - fejti ki a fehér köpenyes férfi.

-A karja miért van lerögzítve?

- Kiugrott a válla és az inszalagok elszakadtak! -mondja nagyot sóhajtva.

-Mikor mehetek be hozzá?

-Nemsokára átviszik egy kórteremben. De csak egy mehet be hozzá! Ha megbocsájt még sok dolgom van. - evvel el is siet a folyosón. Ezt követően nyílik az ajtó és Jimint tolják ki rajta. Alig bírom vissza tartani a könnyeimet de muszáj. Nem borulhatok ki! Hamar utána sietünk és a 4 emeleten egy külön kórterembe tolták be. Majd a nővérek kijöttek és halkan odaszóltak nekünk.

-Csak egy mehet be! És kérem maradjanak csendben. - jegyzi meg, majd a pulthoz lép és egy mappába írni kezd.

-Menj!- hangzik el mellőlem, de csak az ajtót tudtam bámulni. - Na mi lesz menj már! - lök meg egy kéz, és rá kapom a tekintetem, majd bólintok neki. A falaphoz lépve benézek a kis ablakon, és a szívem szorul össze a látványra. Nagy nehezen kinyitom az ajtót majd belépek a fertőtlenítő szagú szobába. Egy ágyon és két széken meg az éjjelin kívül nincs semmi más a helységben. Megfogom az egyik széket és az ágy mellé rakom, majd ráültem. Szememmel vizsgálom végig testét amit láthatók. Mindenhonnan csövek lógnak ki belőle. Mellette egy állványon egy monitor pittyeg szép komótosan, ami azt jelzi, hogy itt van velem.

Életben vagy! Köszönöm... neked.