Jungkook szemszöge.





Már lassan 2 hete van Jimin mesterséges kómában. Mert nagyon nagy fájdalmai lennének, ha magánál lenne. Ezt állítja a kezelőorvosa, amit biztos jobban tud mint én. Ez alatt az idő alatt egy percre sem mozdultam mellőle. Nem akarom, hogy ez a féleszű Kim Namjoon felbukkanjon újra. Hisz miatta történt ami, és a rendőrök le sem tartóztatták, szabadlábon védekezhet. Kész vicc az egész. Másnap amikor mondta az egyenruhás bementem vallomást tenni, és elmondtam amit láttam. Egészen a sulitól az ominózus balesetig. Viszont nem egyezett azzal, amit ez a paraszt állított. Így egy állítás, egy tagadás áll egymással szemben. De úgy is kiderül, majd minden ha Jimin magához tér. Ez az egy remény él benne azóta is. Suliba nem járok azóta, ugyanis a szüleim magán tanuló státuszba rakattak. Sütiék szoktak pár órára leváltani, amíg hazamegyek, és rendbe szedem magam. Ez azért rendes tőlük, de nem akarom őket a végtelenségig kihasználni, így anyámék küldtek két biztonsági őr, akik a nap 24 órájában az ajtó előtt állnak, és csak engem, és a dokit engedik be hozzá. Ma is ugyanúgy keltem fel mint eddig, az ágyra dőlve, a kezét szorongattam egész éjszaka. Ma reggel is az orvos keltett fel, majd küldött ki, mert több vizsgálatot kell elvégezni rajta. De ezek csak rutin dolgok. Viszont elég sokáig van most bent lehet, hogy történt valami? Vagy esetleg rosszabbodott az állapota? Ehhez hasonló kérdések, és aggályok merültek fel bennem ,amíg kint várakoztam. Mikor is nyílt az ajtó és a doki egy mosollyal az arcán lépett ki a kórteremből. Hamar odaléptem hozzá, és mindenféle kérdéssel bombáztam őt.

-Mi történt? Rosszabbul lett? Vagy talán újabb műtét kell?! - kérdezgetem zaklatottan. Mire a kezemre rakta hatalmas mancsát, és mosolyogva nézett rám.

-Nem! Semmi ilyesmiről nincs szó. A kedves barátja lassan fel fog ébredni. A gyógyszereket csökkenteni kezdtük így szépe lassan magához kell térnie. Úgyhogy nyugodjon meg, most már minden rendben lesz. - nyugtatott meg teljesen az 50 éveiben járó férfi. Nekem pedig a lelkem repesett a boldogságtól, hogy nemsokára újra beszélhetek vele. Láthatom a gyönyörű szemét, és az édes kacagását hallhatom végre. - Vissza mehetsz hozzá. - lép el az ajtóból, hogy nekem utat adjon. Megkönnyebbülve léptem be a szobába, majd mosolyogva öltem le mellé.

-Szeretlek Park Jimin. - ezt tudtam csak kinyögni neki miközben a kezét fogtam. És válasz is jött rá egy enyhe kézszorítás formájában. Amitől még nagyon boldogság járt át. - Jimin kicsim. Hallasz engem?! Ugye?! Tudd nagyon szeretlek és alig várom, hogy újra beszélhessek veled. - mondom kicsit szipogva. De ezek után már nem szorította meg a keze. Kicsit meg is ijedtem, majd kiszaladtam az orvosért.

-Doktor úr! Jöjjön meg... megszorította a kezem. Amikor beszéltem hozzá. De most meg semmi. - kezdek pánikolni a folyosón.

-Nyugodjon meg. Ez normális nem lesz semmi baj. Nyugodtan visszamehet hozzá. - jelenti ki nekem mire vissza siettem a kórterembe. Ahol még mindig ott feküdt arca fehér mint a hó, és ajkai is halvány pirosan tündököltek. Olyan rossz így látni őt. Hiányzik , a nevetése, a szemei és az a két kis gödröcske az arcán amikor jóízűen mosolyogni szokott. Kicsit csalódottan ültem vissza a régi megszokott helyemre, majd könnyes tekintetemet ismét rá vezettem. Ezek után fejemet a matracra hajtottam és így nyomott el az álom.


***

Nem tudom meddig lehettem kiütve, de az éjszakás nővér állt mellettem és kezdett el ébresztgetni.

-Elnézést fiatalember. Haza kell mennie. - érzem, ahogy rázogat valaki. Álmosan felemelem a fejem majd oldalra nézek a nőre.

-Nem megyek haza. Itt maradok amíg fel nem ébred! - jelentem ki a nővérnek, majd felálltam a székről és a mosdóba indultam. A kis helyiségbe lépve a tükörbe nézve láttam meg az arcomat mennyire megviseltek a dolgok mostanság. De most én másodlagos vagyok Jimin az abszolút első nálam. Ha magához tér, akkor fogok csak megnyugodni. Amint végeztem az arcmosással megtörölköztem és vissza indultam Jiminhez. Viszont amikor beléptem a szobába a szememnek alig hittem. Jimin az ágyon ülve hunyorgott.

-Jesszusom kicsim. Végre magadhoz tértél! - sietek oda hozzá, hogy megöleljem, de valami nem tetszik. - Jimin itt vagyok. - szólok hozzá, de még mindig nem néz rám.

-Jung... Jungkook kapcsold fel a lámpát. Nagyon sötét van! - szólal meg kicsit rekedtes hangon.

-De hisz fel van kapcsolva, mert este van. - válaszolok neki félve.

-Mi? De akkor miért... - nem tudta befejezni, mert közbe vágtam.

-Hívok egy orvost. Nyugodj meg. - nyúltam a keze felé de elrántotta, és próbálta azt nézegetni. Hamar kiszaladtam és a nővér pult felé siettem. De útközben egy orvosba botlottam.

Remélem semmi komoly baja nincs!






Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️