"Nagyot sóhajtva kelek fel az ágyról. Amikor egy kemény mellkasnak ütköztem." 



Amit orromat beütöttem az előttem állóba a másodperc tört része alatt tudtam ki is az. Az illata, a ruha anyaga, és a hevesen dobogó szív mindent elárult nekem. Kicsit elpirulva hajtom lejjebb a feje ne lássa zavaromat. 

-Hé jól vagy?! - hangzik el a kérdése felé. Mire csak bólintottam, és indultam volna kifelé, ha nem állított volna meg menet közben. Hatalmas keze a vállamon pihent így fogott vissza és fordított magával szemben azt hiszem. - Chim kérlek válaszolj már!? - hangja aggódással teli volt, és kezeivel egyre erősebben szorítja a vállamat. 

-Jól… köszi. De miért nem mentél el?! Mondtam, hogy nem kell segítség. - toltam el kicsit magamtól, mert túl közel hajolt hozzám éreztem a leheletét az arcomon, és a nyakamon. 

-Nem! Nem hagylak egyedül, mert…. - Itt elhallgatott és furcsán kezdte a levegőt venni, mintha lefutotta volna a maratont. 

-Mert?! - kérdezek vissza. - Figyi Jk nem kell szánalomból velem lenni. Oké? Menj és éld azt életed, én is ezt próbálom tenni. - léptem hátra még 3 lépést a mondat közben. 

-Jimin te hallod magad ilyenkor?! Én csak veled tudom élni az életem. Senki mással! Mert… szeretlek! - ekkor könnyek szöktek a szemembe a szavaitól, de nem lágyulhatok el neki. Most nem szabad!!! Biztató magam csendben közben a pulcsi ujjába törlöm a sós cseppjeimet, amik újra és újra eláztatják az arcom. 

-Jungkook nem. Neked velem nincs jövőd! Fogd fel én soha nem leszek többet a régi. Értsd meg! - fakadok ki sírásom közben, és fel is emelem a hangom vele. Viszont ekkor durván a vállamba mar és tol a falnak dühében. Ahogy tart érzem a kezeim keresztül a haragot és az elfojtás. -Kook engedj el! Ez fáj! - szólok hozzá, de semmi reakció, csak még jobban a falnak passzíroz. 

-Addig nem amíg fel nem fogod, hogy én csak téged szeretlek! Érted? Nekem más nem kell csak veled tudom elképzelni az életem. Csak téged akarlak ölelni, csókolni, érezni a bőröd puhaságát, a szád édes ízét… Nekem nem kell más!- kiabálja az arcomba indulatosan. 

-FOGD FEL, HOGY NINCS OLYAN, HOGY MI!!! ITT CSAK TE VAGY, ÉS ÉN AKI A SAJÁT ÖNFEJŰ VISELKEDÉSE MIATT TÖRTÉNT EZ VELE. - kiabálok most már én is neki hátha eljut az agyáig amit mondok. 

-ITT CSAK MI VAGYUNK… - és ekkor durván az ajkaimnak esett. Erőm sem volt őt eltol, és a lábaim önkéntelenül remegni kezdtek. Majd egy búcsúnak betudva csókolt vissza én is. Ugyan olyan hevesen amint ő… és végre… érzem amit mindig is kerestem a sivár, sanyarú életemben. A nagy ŐT! Most éppen egy szenvedélyes csók csatát vívva jöttem rá erre. Hirtelen vált el tőlem és az ágyra lökött, de másodperceken belül tornyosult fölém, és esett újra ajkaimnak. Közben keze a pólóm alá kalandozott, majd ekkor tudatosult bennem mit is csinálok illetve csinálunk mi most. Gyorsan elfordítottam a fejem és Kook is leállt. 

-Jimin?! - hallom meg a nevem tőle. 

-Jungkook menj el! Ne csináld ezt velem…-kezdek el könnyezni és gyorsan eltoltam magamtól. Mire az ágyam előtti szekrénynek esett. 

-Miért Jimin? Hisz szeretlek és te is, a csókod elárult!- mondja nekem kissé dühösen. 

-Mert ez nem működhet. Én vak vagyok… - ezen a ponton már a sírás kerülgetett. 

-Engem nem érdekel, úgy is szeretlek te vagy az életem. - tört ki zokogásban a hangjából hallva. Lassan álltam fel és óvatosan kitapogattam hol is van. Finoman az arcára simítottam… 

-Jungkook ne sírj éld az életed, keress mást magadnak élj vele boldogan. 

-Hmmm egyáltalán szeretsz te engem? Van róla fogalmad mennyit szenvedtem érted? Hogy mennyit változtam érted? Haaa!? - söpri le a kezem könny áztatta arcáról. Mire nagyot sóhajtok majd fejem lehajtva dőlök neki az ágynak. - Szeretsz? - teszi fel nekem ezt a röpke kérdést és én hirtelen azt sem tudom mit válaszoljak neki. A szívem azt mondja igen, de az eszem nemet kiabál. Nem tudom mit csináljak annyira szeretem őt és nem akarom, hogy miattam szenvedjen, vagy kigúnyolják. Lassan emelem fel a fejem és próbálok a hang irányába nézni. 

-Nem! Sajnálom…-válaszolom meg a kérdését. Mire halk léptek zaja csapja meg a fülem, és a szobám ajtajának nyitódását, majd csukódását hallottam meg. Végleg elment… én pedig itt maradtam az örök sötétségben. Egy nap biztos hálás lesz nekem, hogy nem láncolom magam mellé. Gondolkodok el és közben a könnyeimet is útnak engedtem hadd áztassák arcom. Ezt a fájdalmat máshogy nem lehet elviselni. Szeretem őt mindennél jobban, de ez a legjobb amit tehettem. 

Szeretlek Jungkook!! 




Sziasztok csajok.
Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni a folytira. 😔😔😔
De van egy "jó" hírem, de lehet valakinek nem lesz jó.
Szoooo nemsokára befejezem ezt a könyvet, még kb 9 vagy 10 rész lesz.
És megpróbálok egy héten 2 részt hozzni maximum. A többi könyvemhez 1 részt rakok ki hetente. Imádlak titeket.
/A hibákért bocsika, javítom majd őket. /

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️