11. rész
Taehyung POV.
- Ezt nem teheted meg velem! - hallom Jungkook aggodalmas hangját, miközben Yoonah előtt áll, nekem háttal. A nappaliban vagyunk mind a hárman, ugyanis Noona összehívott mindenkit, hogy valami fontosat megbeszéljen velünk. Eleinte azt hittem megdorgál, amiért egy hete ki sem mozdulok a szobából, csak a fürdőbe és a mosdóba, valamint ha ő kér meg rá. Ennél azonban ezerszer rosszabb dolog van a fejében.
- Ne nyafogj már, Baba! Nem vagy gyerek!
- Biztos vagy benne, hogy így döntesz? - kérdezem halkan. Nővérem párja derekára teszi a kezét és finoman eltolja maga elől a pánikoló fiút.
- Igen. Elfogadtam már az ajánlatot, szóval nem vonhatom vissza.
- De az nagyon hosszú idő! - lép újra Noona elé Jungkook, még hisztérikusabb hangvétellel. Én sem örülök ennek a helyzetnek, de mit tehetek, ha már döntött? Ő sem szólt bele eddig az életembe, akkor én minek tenném meg ezt a nővéremmel?
- Egy hónap. Nem fogsz belehalni.
- Persze. - fintorodik el Jungkook - Úgy látszik, csak én foglak hiányolni téged.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem fogsz hiányozni nekem, Baba! - sóhajt fel, majd megfogja párja kezét és úgy néz a szemébe - De fontos, hogy fejlődjek a munkám terén, szóval elfogadtam a tréninget. Annyi, hogy Kínában lesz, de reméltem, hogy te leszel az első, aki támogatni fog.
- Miért nem támogatod Noonát, Kölyök?
- Támogatlak. - Jungkook hangosan fújja ki a levegőt tüdejéből. Lehunyja a szemét, amit dörzsölgetni kezd, és mikor újra Noonára pillant, mérhetetlen bánat ül ki az arcára. - Azért siess haza. - nyom egy puszit Noona homlokára és sietősen faképnél hagy minket, becsapva szobájuk ajtaját. Összefonom magam előtt karomat, úgy dőlök hátra a kanapén. Már egy hete, hogy Jungkook nem szól hozzám, de jelen pillanatban ez nem is zavar. Megvagyok a saját gondolataimmal, ám az, hogy Noona itt hagy minket egy teljes hónapra, kicsit engem is frusztrál.
- Mikor indulsz? - kérdezem nővéremet, aki tarkóját vakargatva néz Jungkook után.
- Holnap hajnalban indul a gépem.
- Nem korai ez egy kicsit? - kérdésemre felém fordítja fejét - Még csak ma fogadtad el.
- Épp ez az, hogy gyorsan kellett döntenem. Muszáj, hogy a jövőmet megalapozzam.
- A Kölyök nem igazán örül ennek, remélem ezt tudod.
- Hiszen itt vagy neki te, Taetae! - húzza apró mosolyra ajkait, én pedig elhűlve bámulok vissza rá.
- Tessék?
- Tudom, hogy nem jöttök ki jól, viszont tisztában vagyok vele, hogy egy nap nagyon szoros kapcsolatot fogtok kiépíteni magatok között. Ezért is nem vacilláltam az ajánlat elfogadásával. Természetesen hiányozni fog Kook és te is. Viszont régóta pályáztam már erre a tanfolyamra, és most itt volt a lehetőség. Egyért... - kezd bele, amit én a szavába vágva folytatok.
- Egyértelmű volt a válasz. - fejezem be mondatát, amire bólint egyet. Nagy levegőt véve kelek fel a kényelmes bútorról, majd indulok meg a szobám felé. Már este nyolc óra van, én pedig álmos sem vagyok, de felfogom a helyzetet. Tisztában vagyok vele, hogy kölyök miként érez, és mivel ez az utolsó estéje Noonával, így leszek olyan kedves és nem zavarom őket.
- Hova mész?
- Kezdj el összepakolni, Noona. - pillantok hátra - A legfontosabb dolgokat vidd csak el, aztán ha odaérsz, ráérsz bevásárolni magadnak egy hónapra.
- Köszönöm.
Szobámhoz érve belépek, majd azonnal magamra is zárom az ajtót. Nagy sóhaj keretében terülök el kényelmes matracomon, majd lassan lehunyva szemem átengedem magam a pihenésnek.
***
Hajnali négy óra van, mi mégis itt állunk a reptéren Yoonah mellett arra várva, hogy előkészítsék a járatot. Ahhoz képest, hogy korán van, szokásosan sok ember lézeng a reptéren.
- Akkor sem tetszik ez az egész. Legalább vinnél magaddal. - hallom meg újra a Kölyök sírását, ami mostanra már kezd unalmassá válni.
- Most csinálod a pilótaképzőt. Ha itt dolgoznál, még megoldható lenne, de most az álmaidért kell küzdened, ahogyan én is teszem.
- Semmi bajom nem lenne, ha egyedül élhetnék! - fakad ki magából Jungkook, ami miatt nővérem összepréseli csinos kis ajkait. Inkább nem szólal meg, mert nem akar haragban elválni a Kölyöktől. Túl jól ismerem.
- Semmi akadálya. - szólok bele én is a beszélgetésbe, miközben zsebre vágom mind a két kezem - Ha egyedül akarsz élni, fogd a cuccaid és keress egy albérletet, amíg Noona kint van.
- Tudod, hogy nincsen rá pénzem. - döbben le azonnal Jungkook, én pedig egy diadalittas mosolyra húzom ajkamat. Apró nyereség.
- Akkor maradj csöndben és tedd össze a két kezed, hogy hajlandó leszek eltartani téged egy hónapon keresztül Yoonah helyett.
- Taetae... - Yoonah békítő hangsúllyal szól hozzám, de én nem vagyok hajlandó engedni a véleményemből. Itt van egy Kölyök, aki ahhoz felnőtt, hogy minden nap megdöngesse a nővéremet. Ahhoz viszont már nem, hogy főzzön, mosson, takarítson magára, eltartsa magát és önerőből valósítsa meg az álmát. Komolyan, néha olyan érzésem van, mintha Noona meg én lennénk a házaspár, Jungkook meg a nagyra nőtt kamasz gyerekünk... - Taetae! Hozzád beszélek! - azonnal észbe kapok, amint meghallom nővérem éles hangját. Elbambultam.
- Mit mondtál? - kérdezek vissza, ami miatt megforgatja a szemét.
- Mindegy. Csak arra kérlek, hogy ne öld meg, amíg távol vagyok.
- Ha rendesen viselkedik, hozzá se szólok. - jelentem ki határozottan, mire Noona lemondóan sóhajt és szoros ölelésbe vonja a ledöbbent, engem bámuló Jungkookot. A fiú ezek után nővéremnek szenteli minden figyelmét, így egy lépést hátrálok, mert kezdem magam kellemetlenül érezni. A búcsúzkodó párra pillantok, akik ugyanabban a pozícióban szorítják magukhoz egymást, lehunyva szemüket. Pedig csak egy hónapról van szó. Én egy évig nem láttam Hoseokot és nem így köszöntünk el. Sőt. El se köszönt tőlem, amikor bevonult. Egy aprót sóhajtok, miközben az idilli képet bámulom, hiszen legbelül, a lelkem mélyén tudom, hogy én is egy ilyen kapcsolatra vágyom. Hisz, valljuk be, a Kölyök minden hibája ellenére passzol Noonahoz. Nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatuk és mind a ketten jól érzik magukat benne. Egymásra találtak. Én azonban még nem ismertem meg azt az embert, aki illene hozzám. Lehet, hogy egész életemben egyedül maradok, de akkor azt emelt fővel fogom megtenni, kiélvezve minden egyes szingli pillanatot.
- Akkor egy hónap múlva, Taetae. - áll elém Noona, miután elengedte Kookot és olyan szorosan ölel meg, ahogyan előbb a Kölyökkel is tette - Vigyázz rá, kérlek.
- Egy felnőtt emberről beszélünk, Noona. Nem kisgyerek, akit felügyelni kell.
- Nem amiatt mondom. - halkul el, valószínűleg azért, hogy az említett ne hallja - Legalább annyira kelendő, mint te. Ne hagyd, hogy valaki lecsapja a kezemről, amíg nem vagyok itt. - finoman elhúzódik tőlem, én pedig tányér méretű szemeimet egyenesen rá szegezem. Ki akarna egy ilyen semmirekellő, élettelen Kölyökkel összejönni? - Ígérd meg nekem, hogy megakadályozod, ha valaki fel akarja szedni.
- Emiatt nem kell aggódnod, a kutyának sem kell. - kijelentésem miatt Noona összepréseli ajkát és látom, hogy robbanni készül, ezért próbálom menteni a helyzetet - Valljuk be, elég egyéni ízlésed van. - hatalmas vigyorra húzom a számat, de Noona nem követi a példámat. Miért veszi ezt ilyen véresen komolyan? A Kölyök totálisan bele van zúgva, nem hiszem, hogy bárki el tudná csábítani - Rendben van, megígérem.
Noona halványan elmosolyodik, majd egy utolsó csókot lehelve a Kölyök szájára elindul a járatához. Jungkookkal mind a ketten figyeljük távolodó alakját, amíg végül teljesen el nem tűnik. Egy aprót sóhajtok és a koloncom felé pillantok, aki még mindig Noona hűlt helyét bámulja. Látszik rajta, hogy kétségbe van esve. Megértem, hiszen már több, mint egy éve szinte elválaszthatatlanok. Együtt laknak, egy helyen dolgoznak, hasonlóak a hobbijaik is, ezért sokat voltak együtt. Ez nagy érvágás lehet a Kölyöknek, de foglalkozik vele a halál... nem kisgyerek már. Megköszörülöm a torkom, mielőtt megszólítom anyámasszony-katonáját.
- Lelépek, majd otthon találkozunk.
Jungkook lassan felém fordítja a fejét, majd miután bólint egyet, szó nélkül sarkon fordul és elsétál. Összeráncolt szemöldökkel meredek utána, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ennyire elveszett lesz Noona nélkül. Ezért akadékoskodott annyira a nővérem? Alig láthatóan megrázom a fejem és elhessegetem a gondolatot, hiszen nincs időm vele foglalkozni. Meg kell keresnem Jin Hyungot.
Sietősen teszem a lépéseket az említett fiú szobája felé. Seokjin Hyunggal van a legjobb kapcsolatom a reptéren dolgozók közül, ő pedig biztosra veszem, hogy tud nekem segíteni. Noonának azt mondtam, hogy azért vagyok itthon, mert én akartam így, de ez egyáltalán nem igaz. Az egy éjszakás kalandom Máltán annyira jól sikeredett az egyik légiutaskísérővel, hogy teljesen rám kattant és nem tudtam levakarni magamról. Természetesen elküldtem őt melegebb éghajlatra és megmondtam neki, hogy csak arra kellett, hogy megdugjam, amit zokon vett és a felsővezetéshez fordult. Azt állította, hogy én zaklattam őt és a hotelben megerőszakoltam. Ami persze nem igaz, de amíg nem vizsgálják ki az ügyet, mindkettőnket szabadságra küldött a munkáltató. Kellemetlen. Miért nem tudnak az emberek szimplán csak szexként gondolni az együttlétekre? Miért kell túlbonyolítani és felesleges érzelmekkel köríteni? Soha nem fogom megérteni. A célomhoz érve bekopogok, majd miután megkapom a választ, benyitok Jin Hyung kis világába. A világosbarna hajú gyönyörűség hatalmas mosollyal az arcán fogad, amit én is viszonzok.
- Taetae! Olyan rég láttalak! - áll fel a helyéről és elém sétál, hogy szorosan megölelhessen. Viszonzom kedvességét és egy darabig így állunk, de hamar megunva elhúzódom tőle. Nem tudom, hogy említettem-e már bárkinek is, hogy Jinnel is volt viszonyom, elég sokáig. Amikor ugyanarra a járatokra osztottak be minket több hónapon keresztül, akaratlanul is kiderült, hogy mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk. Annak pedig csak egy vége lehetett. Nem szokásom huzamosabb ideig ágyba bújni az emberekkel, de ugyanúgy, ahogy Jimint, úgy Jin Hyungot sem tudtam megunni egyhamar. Ilyenkor sugározza magából azt, hogy ő egy igazi férfi, de az én kezem munkája alatt egy rózsaszín hercegnő lesz belőle; tökéletes alávetett - Gyere, ülj le! - invitál a kényelmes székébe, ő pedig az asztalon foglal helyet - Miben kellene a segítségem?
- Yoohyuk. - a név hallatán Jin elhúzza a szája szélét - Gondolom már eljutottak hozzád is a pletykák. - jobbra, balra ingatom magam a gurulós székben, miközben az asztalról levett tollal kezdek babrálni.
- Ki az, aki mindezt elhiszi rólad? - hüledezik Jin, heves fejrázások közepette.
- Akik mindenáron hibát keresnek bennem, mert féltékenyek, de ahhoz gyávák, hogy a szemembe mondják.
- Mint például Kihyun?
- Pontosan. - húzom apró mosolyra a számat - Neked is és Namjoonnak is nagy tekintélye van ebben a közegben. Nammal már beszéltem és ő rábólintott, ezért reméltem, hogy te is eleget fogsz tenni a kérésemnek.
- Hallgatlak.
- Nemsokára lesz a tárgyalás az ügy miatt és szeretnélek felkérni, mint tanút.
- Nem voltam ott. - mereszti rám nagy szemeit Hyung, de én csak megrázom a fejem és előre dőlök.
- Nem az ottani eseményekről kellene beszélned, hanem rólunk. - határozottan pillantok felé, de belül félek, hogy nemet fog mondani. Mindenki tudja róla is és rólam is, hogy milyen a nemi identitásunk, de a tárgyaláson ezt részletezni kellene. A nyílt titok végül nyílt igazsággá válna ezáltal. Jin összepréseli két ajkát és leveszi rólam a tekintetét. Egy kis csend után hangosan kifújja a levegőt és halkan szólal meg.
- Nagyon kedvellek, Tae. Szeretnék neked segíteni, de most arra kérsz, hogy mindenki előtt teregessem ki a magánéletem.
- A magánéletünk. - javítom ki, ami miatt felém pillant - Ha nem mész bele, nem fogom tudni bebizonyítani a bíróságnak, hogy ártatlan vagyok. Meg kell mutatnom nekik, hogy nem vagyok erőszakos és mindenki önként ment bele a velem való ágytornákba.
- Biztos van más, aki ebben tud segíteni neked.
- Neked sokat ér a szavad. Tiszteletre méltó személy vagy, ezért neked hinni fognak.
- Ha ezt most megteszem érted, csorbul a hírnevem.
- Tévedsz. - felállok a székből és közvetlenül elé lépek. Két tenyeremet combjaira fektetem és közel hajolok hozzá - Hyung. Az, hogy te hajlandó vagy bevallani valaki miatt az egyik legféltettebb titkod, még erősebbnek mutat majd. Gondold el, hogy olyan embereknek mutatsz példát ezzel, akik minden nap a párnájuk társaságában sírnak, mert nem mutathatják meg, kik ők valójában. Kérlek, Hyung. Legyél olyan személy, aki példát statuál másoknak és ikonikus a pilóták között. - egy ideig alsó ajkát harapdálva bámul engem. Tudom, hogy bele fog menni. Jin nem tud ellenállni a személyiségemnek és minden kívánságomat teljesíti. Mindig.
- Jó. - szólal meg frusztráltan, én ennek ellenére mégis elvigyorodom - Ne örülj neki annyira! Ha kérdezik, én voltam felül. - jelenti ki határozottan, ami miatt bennem reked a levegő. Végül is, egyszer el tudom viselni, hogy ezt higgyék rólam. Határozottan bólintok egyet és indulnék is haza, amikor megragadja a karom, ezzel megállítva a tervemben - Ma este tartjuk a szülinapom. Gyere el rá.
- Sajnálom, Hyung, de más dolgom van. - egyértelműen hazugság, de nincs hangulatom most más emberekhez.
- Ez nem kérés volt. Ez az ára annak, hogy segítek. Nem mondhatod azt, hogy drága vagyok. - halványan elmosolyodom és bólintok egyet. Más lehetőségem nincs, ha azt akarom, hogy belemenjen a tanúskodásba.
***
Másfél óra utazás után végre megpillantom a megváltást biztosító lakóházat, amit most egy ideig az otthonomnak hívok. Alig várom, hogy elnyúljak az ágyamban, ugyanis hajnalok hajnalán keltünk, én pedig sokáig fent voltam az éjjel. Az előszobából kisétálva megpillantom a Kölyköt a kanapén, sok üres és teli üveg soju társaságában. Az egyik teli üveget tartja a kezében, amit éppen a szájához emel. Nagyot kortyol az italból, de a fele kifolyik a száján, hogy az állán legördülve a pólóján végezze. Elég szarul néz ki. Összeszűkített szemekkel vizslatom őt. Megértem, hogy ki van akadva Noona távolléte miatt, de ennyire nem lehet gyenge. Nagyot sóhajtok és komótosan mellé sétálok. Egyik kézfejem a nadrágzsebembe csúsztatom, míg a másikkal kiveszem a Kölyök kezéből az alkoholt. Ezzel a tettemmel elérem, hogy végre észre vegyen. Felém kapja a fejét és szúrós szemekkel bámul rám.
- Add vissza! - nyúl az üvegért, de én feljebb emelem, hogy ültő helyéből ne érje el.
- Tudsz róla, hogy egy merő kosz a felsőd?
- Kit érdekel? Add vissza!
- Totálkár vagy. - jelentem ki a nyilvánvalót és nemes egyszerűséggel elhajolok a soju kupakjáért, amit a helyére csavarok. - Szedd össze magad!- veszem a kezembe az üvegeket és megindulok a konyha felé.
- Ki engedte meg, hogy rendezkedj? - pattan fel a helyéről, de biztosan megbánta, ugyanis elveszítve egyensúlyát nekiütközik az asztalnak. Szerencse, hogy elhoztam onnan a teli sojukat.
- Mondtam, hogy szedd össze magad. - sóhajtok fel, majd a konyhába lépve leteszem az elkobzott alkoholt a pultra. Ismét Kölyök felé veszem az irányt, aki addigra már négykézláb áll a földön - Mosd meg az arcod és menj, aludj egyet.
- Hyung... - szipogja, miközben ujjait görcsösen szorítja össze a szőnyegen. Meglepetten pislogok rá, ugyanis elég rég hívott Hyungnak, akkor is csak kényszerből. Lassan felemeli a fejét és könnyes szemeit rám szegezi - Mit fogok kezdeni Yoonah nélkül? Eddig ő volt a támpontom az életemben... úgy érzem, hogy cserben hagyott. - nehezen mondja ki a szavakat, ugyanis a nyelve többször is elakad közben.
Ennyire elveszett lenne Noona nélkül?
Egy fájdalmas sóhaj közben vakarom meg a tarkómat erősen agyalva azon, mit is kezdhetnék most vele. Teljesen maga alatt van, részeg, és ha nem csinálok valamit másodperceken belül, úgy fog bömbölni, akár egy most született csecsemő. Hirtelen ötletként leguggolok elé, kezeimet hóna alá helyezem és megtámasztva őt felemelem. Egy kis időbe telik számára, mire megtalálja az egyensúlyát, de nem engedem el.
- Mossuk meg az arcod és pihenj, vagy ha gondolod, táncolhatunk is. - mérem végig, bár az utolsó mondatomat legszívesebben már most visszaszívnám. Amilyen állapotban van, én nyernék, ami miatt ismét sírógörcsöt kaphat. Nem kell ez nekem...
- Nem akarok lepihenni. - szipogja ismét, majd egyenesen rám pillant, így arcunk pár centire van egymástól. Bűzlik az alkoholtól - Táncoljunk. Most én fogok nyerni! - emeli fel a mutatóujját fenyegetően.
- Igen, minden bizonnyal. - helyeselek, de természetesen tudom, hogy ha elengedném, alig bírná megtartani az egyensúlyát - Beindítom, de addig frissítsd fel magad! - bólintok fejemmel a fürdő irányába, ellentmondást nem tűrve. Kook egy ideig pislogva néz rám, majd egy aprót bólint és kibújva kezeim közül megindul az említett irányba. Idegesen túrok bele a hajamba, miközben magamban szidom Noonát, amiért rám akasztotta ezt a koloncot. Így sem könnyű nekem, ezért nem vagyok boldog. Az egyetlen öröm számomra most egy másik férfival való aktus lenne, de ha Kölyök ennyire kivan, biztos nem hívhatom át Jimint. Jungkook meg nem az a fajta, aki engedné az ilyen bánásmódot. Bár jelen pillanatban inkább hasonlít egy elveszett, gyámoltalan tinédzserre, mint sem arra a vadállatra, akit Noona annyiszor említett. Végül elsétálok a konzolig, ahol a már jól ismert játékot elindítva várom Jungkookot. Eltelt vagy öt perc, amióta a fürdőbe érve megnyitotta a csapot, de azóta sem jött vissza. Türelmesen várom az elveszett bárányt, immár a kanapén ülve, lehunyt szemekkel, mikor halk, lassú csoszogása jelzi; a nappaliba ért.
- Mi tartott ennyi ideig? - fordulok felé, ám meglepve konstatálom, hogy Kölyök felsőtestét nem fedi semmi. Mielőtt elidőznék izmain, összeszedem magam és ugyanolyan komoran folytatom mondandómat - Hol a pólód?
- Lehánytam. - hajtja le a fejét bűnbánóan és kis lépésekben csoszog mellém, hogy leülhessen a kanapéra - Nem hiszem, hogy ma fogok tudni táncolni. - csuklik egyet, majd leülve mellém felhúzza a térdeit és oldalra dőlve vállamnak támasztja a homlokát - Álmos vagyok. - Végre!
- Akkor aludnod kellene. - emelem rá íriszemet a mostanra lehunyt szemű fiúra - A szobádban kényelmesebb lenne. Menj be.
- Ez így most jó. - morogja orra alatt - Nem akarok egyedül lenni.
- Azt akarod, hogy feküdjek be melléd? - vonom fel szemöldökömet, de ahelyett, hogy ellenkezésbe kezdene, közelebb húzódik, így a térde az ölemben landol. Remek. - Kölyök, nekem ez így nem lesz jó. - sóhajtok fel frusztráltan. Igaz, hogy én is álmos vagyok, de nem a kanapén terveztem álomba szenderülni, és főleg nem a nővérem pasijával. - Feküdj be az ágyadba! - tolom el kicsit magamtól.
- De Yoonah illata van! - emeli rám kétségbeesett tekintetét.
- Akkor mégis mit akarsz?! Nem szakított veled, csak elutazott.
- Nem tudom! Én csak... ha egyedül maradok, nem fogok tudni aludni. Főleg nem ott, ahol minden rá emlékeztet.
- Aish! - mordulok fel, majd letolva térdeimről Kook lábait felkelek a kanapéról. Összeszűkített szemekkel vizslatom a kétségbeesett fiút, aki úgy néz rám, mintha segítségért kiáltana. Beharapva alsó ajkam mondom ki az egyetlen olyan opciót, amit ha tudom, hogy nem megy bele önszántából, én mégis álomra tudom hajtani a fejem - Akkor gyere az én ágyamba.
- Hozzád? - csillannak fel hirtelen a szemei, amit nem tudok hova tenni. Talán olyan részegre itta magát, hogy előbújt Kookie? - Neked nem gond?
- Ha hagysz aludni és nem hánysz össze semmit, akkor nem. - indulok meg saját szobám felé azonnal. Végül is alváson kívül mást nem csinálhatok vele...
Nagy léptekkel haladok, majd amint átlépem a küszöböt, azonnal kigombolom az ingem. Az ágyam rendezetten várja, hogy befeküdjek, annyira hívogat. Csak most kezdem el érezni mennyire fáradt vagyok. Az ablakhoz sétálva behúzom a hatalmas fekete sötétítőfüggönyt, így félhomályba burkolva a hálómat. Az ajtóban már egy kótyagos Kook áll, de nem zavartatom magam; lehámozom magamról fehér ingemet.
- Az ablak felőli rész az enyém. - vetem oda a fiúnak, aki álmatag fejjel lép közelebb a hatalmas matraccal megáldott fekhelyemhez. - Lavór nem kell?
- Már nincs hányingerem. - jelenti ki, miközben ügyetlenül letolja magáról a nadrágot és ledobja maga mellé. Komótosan bújik be a takaró alá és nekem háttal foglalja el végső helyét.
- Szuper. - fújom ki halkan a levegőt a tüdőmből.
Igazat megvallva, ez az első alkalom, hogy engedem valakinek azt, hogy az ágyamban aludjon. Jobban mondva azt, hogy csak és kizárólag aludjon. Valamiért furcsa érzés kerít hatalmába ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban. Ennyire elpuhultam volna? Én mindig megfektetni hozom ágyba az embereket.
Nem, Taehyung, ezt most Noonáért teszed! Megígérted, hogy vigyázol a Kölyökre, ezért csinálod ezt.
Mély levegőt véve csatolom ki övemet, majd húzom le nadrágom sliccét. Szemeimet végig Jungkook kócos fürtjein tartom, úgy fogok rá nadrágom korcára, amit egy laza mozdulattal tolok le magamról és engedem, hogy a földre essen. Kilépve a textíliából mászok be a térfelemre, majd én is betakarózok. Annak ellenére, hogy az előbb majd elnyomott az álom, most mégis képtelen vagyok az elalvásra koncentrálni. Eddig a plafont bámulva meredtem előre gondolataimba mélyedve, de végül elfordítva fejem nézek Jungkookra. Vajon elaludt már?
A fiú, mintha tudat alatt válaszolna fel nem tett kérdésemre, mocorogni kezd. Lassan fordul a hátára, miközben mély levegőket vesz. Kölcsönkapott takarója lehúzódott időközben hasfaláig, ami miatt elkapom a tekintetem. Ki fogom nyírni Noonát, ha hazajön! Jungkook újból mozgolódni kezd, aminek az a vége, hogy a takarókon keresztül is megérzem testének melegét. Egyik karját átveti a mellkasom felett és közel húzódik hozzám, arcát a nyakhajlatomhoz fúrva. Feszülten szívom be a friss oxigént, ám ez nem sokat segít azon, amikre jelen pillanatba gondolok. Nem akarom kihasználni, sosem tennék ilyet egy részeg emberrel, de ha nem mászik le rólam perceken belül, nem tudom, mit fogok tenni, amit esetleg később megbánok. Összeszorítom fogaimat, úgy fogok rá Kook karjára, és amilyen gyengéden csak tudom, leemelem magamról. Lassan ismét a hátára fordítom a fiút, miközben félig felette támaszkodom. Túl ártatlannak néz ki most.
- Na, jó... - suttogom magamban, majd egy határozott mozdulattal ülök fel, és meredek a velem szemben lévő televízióra, ahol tökéletesen kirajzolódik alakom - Nyugodj meg, Tae. Nem is egy kapura játszotok... - nézek le ismét Kookra, aki olyan békésen szuszog, mintha semmi problémája sem lenne a világon.
Nem tudom, mennyi idő telik el így, teljesen elvesztettem az időérzékem, de képtelen vagyok levenni a szemem róla. Nem tudok kiigazodni rajta. Egy életképtelen gyerek, aki úgy ragaszkodik a barátnőjéhez, mintha az anyja lenne. Ennek ellenére mégis tud harcias lenni, kiáll az igazáért és elég heves természet. Általában az ilyen embereket lerendezem egy mondattal úgy, hogy egy életre megbánja, hogy szóba állt velem. Jungkook azonban ennél kitartóbb, ami idegesít. Ezen felül pedig ott van az ártatlan, aranyos énje, aki folyamatos törődést és gondoskodást igényel. Vajon melyik az igazi énje? Mi az, amit megjátszik Noona mellett és mi az, ami őszinte gesztus tőle? Mellettem önmagát adja, vagy azt is csak megjátssza? Esetleg a részeg énje a valódi? Egyelőre nem tudom rá a választ, de ki fogom deríteni. Lassan fekszem vissza eddigi helyemre és egy pillanatra sem veszem le a tekintetem Jungkookról. A fiú, mintha megérezné, hogy újra mellette van valaki, közel férkőzik hozzám és mellkasomhoz bújva békésen szuszog tovább. Megadva magam sóhajtok fel és bal kezem átvetem válla felett. Igyekszem kizárni buja gondolataimat és arra gondolni, hogy Noona milyen hálás lesz nekem. Nem tudok kiigazodni magamon, hogy miért keltette fel az érdeklődésem egy ilyen haszontalan Kölyök. Azt tudom, hogy ha továbbra is így fog viselkedni, nem fog érdekelni, hogy Noonával jár. Nekem is meg vannak a határaim, és eléggé feszegeti őket. Reménykedem benne, hogy ha felébred, ugyanaz az ellenszenves, lázadó Kölyök lesz, aki egy perc alatt fel tud húzni, így kevesebb esélyt adva arra, hogy magam alá gyűrjem.
- Ezt nem teheted meg velem! - hallom Jungkook aggodalmas hangját, miközben Yoonah előtt áll, nekem háttal. A nappaliban vagyunk mind a hárman, ugyanis Noona összehívott mindenkit, hogy valami fontosat megbeszéljen velünk. Eleinte azt hittem megdorgál, amiért egy hete ki sem mozdulok a szobából, csak a fürdőbe és a mosdóba, valamint ha ő kér meg rá. Ennél azonban ezerszer rosszabb dolog van a fejében.
- Ne nyafogj már, Baba! Nem vagy gyerek!
- Biztos vagy benne, hogy így döntesz? - kérdezem halkan. Nővérem párja derekára teszi a kezét és finoman eltolja maga elől a pánikoló fiút.
- Igen. Elfogadtam már az ajánlatot, szóval nem vonhatom vissza.
- De az nagyon hosszú idő! - lép újra Noona elé Jungkook, még hisztérikusabb hangvétellel. Én sem örülök ennek a helyzetnek, de mit tehetek, ha már döntött? Ő sem szólt bele eddig az életembe, akkor én minek tenném meg ezt a nővéremmel?
- Egy hónap. Nem fogsz belehalni.
- Persze. - fintorodik el Jungkook - Úgy látszik, csak én foglak hiányolni téged.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem fogsz hiányozni nekem, Baba! - sóhajt fel, majd megfogja párja kezét és úgy néz a szemébe - De fontos, hogy fejlődjek a munkám terén, szóval elfogadtam a tréninget. Annyi, hogy Kínában lesz, de reméltem, hogy te leszel az első, aki támogatni fog.
- Miért nem támogatod Noonát, Kölyök?
- Támogatlak. - Jungkook hangosan fújja ki a levegőt tüdejéből. Lehunyja a szemét, amit dörzsölgetni kezd, és mikor újra Noonára pillant, mérhetetlen bánat ül ki az arcára. - Azért siess haza. - nyom egy puszit Noona homlokára és sietősen faképnél hagy minket, becsapva szobájuk ajtaját. Összefonom magam előtt karomat, úgy dőlök hátra a kanapén. Már egy hete, hogy Jungkook nem szól hozzám, de jelen pillanatban ez nem is zavar. Megvagyok a saját gondolataimmal, ám az, hogy Noona itt hagy minket egy teljes hónapra, kicsit engem is frusztrál.
- Mikor indulsz? - kérdezem nővéremet, aki tarkóját vakargatva néz Jungkook után.
- Holnap hajnalban indul a gépem.
- Nem korai ez egy kicsit? - kérdésemre felém fordítja fejét - Még csak ma fogadtad el.
- Épp ez az, hogy gyorsan kellett döntenem. Muszáj, hogy a jövőmet megalapozzam.
- A Kölyök nem igazán örül ennek, remélem ezt tudod.
- Hiszen itt vagy neki te, Taetae! - húzza apró mosolyra ajkait, én pedig elhűlve bámulok vissza rá.
- Tessék?
- Tudom, hogy nem jöttök ki jól, viszont tisztában vagyok vele, hogy egy nap nagyon szoros kapcsolatot fogtok kiépíteni magatok között. Ezért is nem vacilláltam az ajánlat elfogadásával. Természetesen hiányozni fog Kook és te is. Viszont régóta pályáztam már erre a tanfolyamra, és most itt volt a lehetőség. Egyért... - kezd bele, amit én a szavába vágva folytatok.
- Egyértelmű volt a válasz. - fejezem be mondatát, amire bólint egyet. Nagy levegőt véve kelek fel a kényelmes bútorról, majd indulok meg a szobám felé. Már este nyolc óra van, én pedig álmos sem vagyok, de felfogom a helyzetet. Tisztában vagyok vele, hogy kölyök miként érez, és mivel ez az utolsó estéje Noonával, így leszek olyan kedves és nem zavarom őket.
- Hova mész?
- Kezdj el összepakolni, Noona. - pillantok hátra - A legfontosabb dolgokat vidd csak el, aztán ha odaérsz, ráérsz bevásárolni magadnak egy hónapra.
- Köszönöm.
Szobámhoz érve belépek, majd azonnal magamra is zárom az ajtót. Nagy sóhaj keretében terülök el kényelmes matracomon, majd lassan lehunyva szemem átengedem magam a pihenésnek.
***
Hajnali négy óra van, mi mégis itt állunk a reptéren Yoonah mellett arra várva, hogy előkészítsék a járatot. Ahhoz képest, hogy korán van, szokásosan sok ember lézeng a reptéren.
- Akkor sem tetszik ez az egész. Legalább vinnél magaddal. - hallom meg újra a Kölyök sírását, ami mostanra már kezd unalmassá válni.
- Most csinálod a pilótaképzőt. Ha itt dolgoznál, még megoldható lenne, de most az álmaidért kell küzdened, ahogyan én is teszem.
- Semmi bajom nem lenne, ha egyedül élhetnék! - fakad ki magából Jungkook, ami miatt nővérem összepréseli csinos kis ajkait. Inkább nem szólal meg, mert nem akar haragban elválni a Kölyöktől. Túl jól ismerem.
- Semmi akadálya. - szólok bele én is a beszélgetésbe, miközben zsebre vágom mind a két kezem - Ha egyedül akarsz élni, fogd a cuccaid és keress egy albérletet, amíg Noona kint van.
- Tudod, hogy nincsen rá pénzem. - döbben le azonnal Jungkook, én pedig egy diadalittas mosolyra húzom ajkamat. Apró nyereség.
- Akkor maradj csöndben és tedd össze a két kezed, hogy hajlandó leszek eltartani téged egy hónapon keresztül Yoonah helyett.
- Taetae... - Yoonah békítő hangsúllyal szól hozzám, de én nem vagyok hajlandó engedni a véleményemből. Itt van egy Kölyök, aki ahhoz felnőtt, hogy minden nap megdöngesse a nővéremet. Ahhoz viszont már nem, hogy főzzön, mosson, takarítson magára, eltartsa magát és önerőből valósítsa meg az álmát. Komolyan, néha olyan érzésem van, mintha Noona meg én lennénk a házaspár, Jungkook meg a nagyra nőtt kamasz gyerekünk... - Taetae! Hozzád beszélek! - azonnal észbe kapok, amint meghallom nővérem éles hangját. Elbambultam.
- Mit mondtál? - kérdezek vissza, ami miatt megforgatja a szemét.
- Mindegy. Csak arra kérlek, hogy ne öld meg, amíg távol vagyok.
- Ha rendesen viselkedik, hozzá se szólok. - jelentem ki határozottan, mire Noona lemondóan sóhajt és szoros ölelésbe vonja a ledöbbent, engem bámuló Jungkookot. A fiú ezek után nővéremnek szenteli minden figyelmét, így egy lépést hátrálok, mert kezdem magam kellemetlenül érezni. A búcsúzkodó párra pillantok, akik ugyanabban a pozícióban szorítják magukhoz egymást, lehunyva szemüket. Pedig csak egy hónapról van szó. Én egy évig nem láttam Hoseokot és nem így köszöntünk el. Sőt. El se köszönt tőlem, amikor bevonult. Egy aprót sóhajtok, miközben az idilli képet bámulom, hiszen legbelül, a lelkem mélyén tudom, hogy én is egy ilyen kapcsolatra vágyom. Hisz, valljuk be, a Kölyök minden hibája ellenére passzol Noonahoz. Nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatuk és mind a ketten jól érzik magukat benne. Egymásra találtak. Én azonban még nem ismertem meg azt az embert, aki illene hozzám. Lehet, hogy egész életemben egyedül maradok, de akkor azt emelt fővel fogom megtenni, kiélvezve minden egyes szingli pillanatot.
- Akkor egy hónap múlva, Taetae. - áll elém Noona, miután elengedte Kookot és olyan szorosan ölel meg, ahogyan előbb a Kölyökkel is tette - Vigyázz rá, kérlek.
- Egy felnőtt emberről beszélünk, Noona. Nem kisgyerek, akit felügyelni kell.
- Nem amiatt mondom. - halkul el, valószínűleg azért, hogy az említett ne hallja - Legalább annyira kelendő, mint te. Ne hagyd, hogy valaki lecsapja a kezemről, amíg nem vagyok itt. - finoman elhúzódik tőlem, én pedig tányér méretű szemeimet egyenesen rá szegezem. Ki akarna egy ilyen semmirekellő, élettelen Kölyökkel összejönni? - Ígérd meg nekem, hogy megakadályozod, ha valaki fel akarja szedni.
- Emiatt nem kell aggódnod, a kutyának sem kell. - kijelentésem miatt Noona összepréseli ajkát és látom, hogy robbanni készül, ezért próbálom menteni a helyzetet - Valljuk be, elég egyéni ízlésed van. - hatalmas vigyorra húzom a számat, de Noona nem követi a példámat. Miért veszi ezt ilyen véresen komolyan? A Kölyök totálisan bele van zúgva, nem hiszem, hogy bárki el tudná csábítani - Rendben van, megígérem.
Noona halványan elmosolyodik, majd egy utolsó csókot lehelve a Kölyök szájára elindul a járatához. Jungkookkal mind a ketten figyeljük távolodó alakját, amíg végül teljesen el nem tűnik. Egy aprót sóhajtok és a koloncom felé pillantok, aki még mindig Noona hűlt helyét bámulja. Látszik rajta, hogy kétségbe van esve. Megértem, hiszen már több, mint egy éve szinte elválaszthatatlanok. Együtt laknak, egy helyen dolgoznak, hasonlóak a hobbijaik is, ezért sokat voltak együtt. Ez nagy érvágás lehet a Kölyöknek, de foglalkozik vele a halál... nem kisgyerek már. Megköszörülöm a torkom, mielőtt megszólítom anyámasszony-katonáját.
- Lelépek, majd otthon találkozunk.
Jungkook lassan felém fordítja a fejét, majd miután bólint egyet, szó nélkül sarkon fordul és elsétál. Összeráncolt szemöldökkel meredek utána, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ennyire elveszett lesz Noona nélkül. Ezért akadékoskodott annyira a nővérem? Alig láthatóan megrázom a fejem és elhessegetem a gondolatot, hiszen nincs időm vele foglalkozni. Meg kell keresnem Jin Hyungot.
Sietősen teszem a lépéseket az említett fiú szobája felé. Seokjin Hyunggal van a legjobb kapcsolatom a reptéren dolgozók közül, ő pedig biztosra veszem, hogy tud nekem segíteni. Noonának azt mondtam, hogy azért vagyok itthon, mert én akartam így, de ez egyáltalán nem igaz. Az egy éjszakás kalandom Máltán annyira jól sikeredett az egyik légiutaskísérővel, hogy teljesen rám kattant és nem tudtam levakarni magamról. Természetesen elküldtem őt melegebb éghajlatra és megmondtam neki, hogy csak arra kellett, hogy megdugjam, amit zokon vett és a felsővezetéshez fordult. Azt állította, hogy én zaklattam őt és a hotelben megerőszakoltam. Ami persze nem igaz, de amíg nem vizsgálják ki az ügyet, mindkettőnket szabadságra küldött a munkáltató. Kellemetlen. Miért nem tudnak az emberek szimplán csak szexként gondolni az együttlétekre? Miért kell túlbonyolítani és felesleges érzelmekkel köríteni? Soha nem fogom megérteni. A célomhoz érve bekopogok, majd miután megkapom a választ, benyitok Jin Hyung kis világába. A világosbarna hajú gyönyörűség hatalmas mosollyal az arcán fogad, amit én is viszonzok.
- Taetae! Olyan rég láttalak! - áll fel a helyéről és elém sétál, hogy szorosan megölelhessen. Viszonzom kedvességét és egy darabig így állunk, de hamar megunva elhúzódom tőle. Nem tudom, hogy említettem-e már bárkinek is, hogy Jinnel is volt viszonyom, elég sokáig. Amikor ugyanarra a járatokra osztottak be minket több hónapon keresztül, akaratlanul is kiderült, hogy mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk. Annak pedig csak egy vége lehetett. Nem szokásom huzamosabb ideig ágyba bújni az emberekkel, de ugyanúgy, ahogy Jimint, úgy Jin Hyungot sem tudtam megunni egyhamar. Ilyenkor sugározza magából azt, hogy ő egy igazi férfi, de az én kezem munkája alatt egy rózsaszín hercegnő lesz belőle; tökéletes alávetett - Gyere, ülj le! - invitál a kényelmes székébe, ő pedig az asztalon foglal helyet - Miben kellene a segítségem?
- Yoohyuk. - a név hallatán Jin elhúzza a szája szélét - Gondolom már eljutottak hozzád is a pletykák. - jobbra, balra ingatom magam a gurulós székben, miközben az asztalról levett tollal kezdek babrálni.
- Ki az, aki mindezt elhiszi rólad? - hüledezik Jin, heves fejrázások közepette.
- Akik mindenáron hibát keresnek bennem, mert féltékenyek, de ahhoz gyávák, hogy a szemembe mondják.
- Mint például Kihyun?
- Pontosan. - húzom apró mosolyra a számat - Neked is és Namjoonnak is nagy tekintélye van ebben a közegben. Nammal már beszéltem és ő rábólintott, ezért reméltem, hogy te is eleget fogsz tenni a kérésemnek.
- Hallgatlak.
- Nemsokára lesz a tárgyalás az ügy miatt és szeretnélek felkérni, mint tanút.
- Nem voltam ott. - mereszti rám nagy szemeit Hyung, de én csak megrázom a fejem és előre dőlök.
- Nem az ottani eseményekről kellene beszélned, hanem rólunk. - határozottan pillantok felé, de belül félek, hogy nemet fog mondani. Mindenki tudja róla is és rólam is, hogy milyen a nemi identitásunk, de a tárgyaláson ezt részletezni kellene. A nyílt titok végül nyílt igazsággá válna ezáltal. Jin összepréseli két ajkát és leveszi rólam a tekintetét. Egy kis csend után hangosan kifújja a levegőt és halkan szólal meg.
- Nagyon kedvellek, Tae. Szeretnék neked segíteni, de most arra kérsz, hogy mindenki előtt teregessem ki a magánéletem.
- A magánéletünk. - javítom ki, ami miatt felém pillant - Ha nem mész bele, nem fogom tudni bebizonyítani a bíróságnak, hogy ártatlan vagyok. Meg kell mutatnom nekik, hogy nem vagyok erőszakos és mindenki önként ment bele a velem való ágytornákba.
- Biztos van más, aki ebben tud segíteni neked.
- Neked sokat ér a szavad. Tiszteletre méltó személy vagy, ezért neked hinni fognak.
- Ha ezt most megteszem érted, csorbul a hírnevem.
- Tévedsz. - felállok a székből és közvetlenül elé lépek. Két tenyeremet combjaira fektetem és közel hajolok hozzá - Hyung. Az, hogy te hajlandó vagy bevallani valaki miatt az egyik legféltettebb titkod, még erősebbnek mutat majd. Gondold el, hogy olyan embereknek mutatsz példát ezzel, akik minden nap a párnájuk társaságában sírnak, mert nem mutathatják meg, kik ők valójában. Kérlek, Hyung. Legyél olyan személy, aki példát statuál másoknak és ikonikus a pilóták között. - egy ideig alsó ajkát harapdálva bámul engem. Tudom, hogy bele fog menni. Jin nem tud ellenállni a személyiségemnek és minden kívánságomat teljesíti. Mindig.
- Jó. - szólal meg frusztráltan, én ennek ellenére mégis elvigyorodom - Ne örülj neki annyira! Ha kérdezik, én voltam felül. - jelenti ki határozottan, ami miatt bennem reked a levegő. Végül is, egyszer el tudom viselni, hogy ezt higgyék rólam. Határozottan bólintok egyet és indulnék is haza, amikor megragadja a karom, ezzel megállítva a tervemben - Ma este tartjuk a szülinapom. Gyere el rá.
- Sajnálom, Hyung, de más dolgom van. - egyértelműen hazugság, de nincs hangulatom most más emberekhez.
- Ez nem kérés volt. Ez az ára annak, hogy segítek. Nem mondhatod azt, hogy drága vagyok. - halványan elmosolyodom és bólintok egyet. Más lehetőségem nincs, ha azt akarom, hogy belemenjen a tanúskodásba.
***
Másfél óra utazás után végre megpillantom a megváltást biztosító lakóházat, amit most egy ideig az otthonomnak hívok. Alig várom, hogy elnyúljak az ágyamban, ugyanis hajnalok hajnalán keltünk, én pedig sokáig fent voltam az éjjel. Az előszobából kisétálva megpillantom a Kölyköt a kanapén, sok üres és teli üveg soju társaságában. Az egyik teli üveget tartja a kezében, amit éppen a szájához emel. Nagyot kortyol az italból, de a fele kifolyik a száján, hogy az állán legördülve a pólóján végezze. Elég szarul néz ki. Összeszűkített szemekkel vizslatom őt. Megértem, hogy ki van akadva Noona távolléte miatt, de ennyire nem lehet gyenge. Nagyot sóhajtok és komótosan mellé sétálok. Egyik kézfejem a nadrágzsebembe csúsztatom, míg a másikkal kiveszem a Kölyök kezéből az alkoholt. Ezzel a tettemmel elérem, hogy végre észre vegyen. Felém kapja a fejét és szúrós szemekkel bámul rám.
- Add vissza! - nyúl az üvegért, de én feljebb emelem, hogy ültő helyéből ne érje el.
- Tudsz róla, hogy egy merő kosz a felsőd?
- Kit érdekel? Add vissza!
- Totálkár vagy. - jelentem ki a nyilvánvalót és nemes egyszerűséggel elhajolok a soju kupakjáért, amit a helyére csavarok. - Szedd össze magad!- veszem a kezembe az üvegeket és megindulok a konyha felé.
- Ki engedte meg, hogy rendezkedj? - pattan fel a helyéről, de biztosan megbánta, ugyanis elveszítve egyensúlyát nekiütközik az asztalnak. Szerencse, hogy elhoztam onnan a teli sojukat.
- Mondtam, hogy szedd össze magad. - sóhajtok fel, majd a konyhába lépve leteszem az elkobzott alkoholt a pultra. Ismét Kölyök felé veszem az irányt, aki addigra már négykézláb áll a földön - Mosd meg az arcod és menj, aludj egyet.
- Hyung... - szipogja, miközben ujjait görcsösen szorítja össze a szőnyegen. Meglepetten pislogok rá, ugyanis elég rég hívott Hyungnak, akkor is csak kényszerből. Lassan felemeli a fejét és könnyes szemeit rám szegezi - Mit fogok kezdeni Yoonah nélkül? Eddig ő volt a támpontom az életemben... úgy érzem, hogy cserben hagyott. - nehezen mondja ki a szavakat, ugyanis a nyelve többször is elakad közben.
Ennyire elveszett lenne Noona nélkül?
Egy fájdalmas sóhaj közben vakarom meg a tarkómat erősen agyalva azon, mit is kezdhetnék most vele. Teljesen maga alatt van, részeg, és ha nem csinálok valamit másodperceken belül, úgy fog bömbölni, akár egy most született csecsemő. Hirtelen ötletként leguggolok elé, kezeimet hóna alá helyezem és megtámasztva őt felemelem. Egy kis időbe telik számára, mire megtalálja az egyensúlyát, de nem engedem el.
- Mossuk meg az arcod és pihenj, vagy ha gondolod, táncolhatunk is. - mérem végig, bár az utolsó mondatomat legszívesebben már most visszaszívnám. Amilyen állapotban van, én nyernék, ami miatt ismét sírógörcsöt kaphat. Nem kell ez nekem...
- Nem akarok lepihenni. - szipogja ismét, majd egyenesen rám pillant, így arcunk pár centire van egymástól. Bűzlik az alkoholtól - Táncoljunk. Most én fogok nyerni! - emeli fel a mutatóujját fenyegetően.
- Igen, minden bizonnyal. - helyeselek, de természetesen tudom, hogy ha elengedném, alig bírná megtartani az egyensúlyát - Beindítom, de addig frissítsd fel magad! - bólintok fejemmel a fürdő irányába, ellentmondást nem tűrve. Kook egy ideig pislogva néz rám, majd egy aprót bólint és kibújva kezeim közül megindul az említett irányba. Idegesen túrok bele a hajamba, miközben magamban szidom Noonát, amiért rám akasztotta ezt a koloncot. Így sem könnyű nekem, ezért nem vagyok boldog. Az egyetlen öröm számomra most egy másik férfival való aktus lenne, de ha Kölyök ennyire kivan, biztos nem hívhatom át Jimint. Jungkook meg nem az a fajta, aki engedné az ilyen bánásmódot. Bár jelen pillanatban inkább hasonlít egy elveszett, gyámoltalan tinédzserre, mint sem arra a vadállatra, akit Noona annyiszor említett. Végül elsétálok a konzolig, ahol a már jól ismert játékot elindítva várom Jungkookot. Eltelt vagy öt perc, amióta a fürdőbe érve megnyitotta a csapot, de azóta sem jött vissza. Türelmesen várom az elveszett bárányt, immár a kanapén ülve, lehunyt szemekkel, mikor halk, lassú csoszogása jelzi; a nappaliba ért.
- Mi tartott ennyi ideig? - fordulok felé, ám meglepve konstatálom, hogy Kölyök felsőtestét nem fedi semmi. Mielőtt elidőznék izmain, összeszedem magam és ugyanolyan komoran folytatom mondandómat - Hol a pólód?
- Lehánytam. - hajtja le a fejét bűnbánóan és kis lépésekben csoszog mellém, hogy leülhessen a kanapéra - Nem hiszem, hogy ma fogok tudni táncolni. - csuklik egyet, majd leülve mellém felhúzza a térdeit és oldalra dőlve vállamnak támasztja a homlokát - Álmos vagyok. - Végre!
- Akkor aludnod kellene. - emelem rá íriszemet a mostanra lehunyt szemű fiúra - A szobádban kényelmesebb lenne. Menj be.
- Ez így most jó. - morogja orra alatt - Nem akarok egyedül lenni.
- Azt akarod, hogy feküdjek be melléd? - vonom fel szemöldökömet, de ahelyett, hogy ellenkezésbe kezdene, közelebb húzódik, így a térde az ölemben landol. Remek. - Kölyök, nekem ez így nem lesz jó. - sóhajtok fel frusztráltan. Igaz, hogy én is álmos vagyok, de nem a kanapén terveztem álomba szenderülni, és főleg nem a nővérem pasijával. - Feküdj be az ágyadba! - tolom el kicsit magamtól.
- De Yoonah illata van! - emeli rám kétségbeesett tekintetét.
- Akkor mégis mit akarsz?! Nem szakított veled, csak elutazott.
- Nem tudom! Én csak... ha egyedül maradok, nem fogok tudni aludni. Főleg nem ott, ahol minden rá emlékeztet.
- Aish! - mordulok fel, majd letolva térdeimről Kook lábait felkelek a kanapéról. Összeszűkített szemekkel vizslatom a kétségbeesett fiút, aki úgy néz rám, mintha segítségért kiáltana. Beharapva alsó ajkam mondom ki az egyetlen olyan opciót, amit ha tudom, hogy nem megy bele önszántából, én mégis álomra tudom hajtani a fejem - Akkor gyere az én ágyamba.
- Hozzád? - csillannak fel hirtelen a szemei, amit nem tudok hova tenni. Talán olyan részegre itta magát, hogy előbújt Kookie? - Neked nem gond?
- Ha hagysz aludni és nem hánysz össze semmit, akkor nem. - indulok meg saját szobám felé azonnal. Végül is alváson kívül mást nem csinálhatok vele...
Nagy léptekkel haladok, majd amint átlépem a küszöböt, azonnal kigombolom az ingem. Az ágyam rendezetten várja, hogy befeküdjek, annyira hívogat. Csak most kezdem el érezni mennyire fáradt vagyok. Az ablakhoz sétálva behúzom a hatalmas fekete sötétítőfüggönyt, így félhomályba burkolva a hálómat. Az ajtóban már egy kótyagos Kook áll, de nem zavartatom magam; lehámozom magamról fehér ingemet.
- Az ablak felőli rész az enyém. - vetem oda a fiúnak, aki álmatag fejjel lép közelebb a hatalmas matraccal megáldott fekhelyemhez. - Lavór nem kell?
- Már nincs hányingerem. - jelenti ki, miközben ügyetlenül letolja magáról a nadrágot és ledobja maga mellé. Komótosan bújik be a takaró alá és nekem háttal foglalja el végső helyét.
- Szuper. - fújom ki halkan a levegőt a tüdőmből.
Igazat megvallva, ez az első alkalom, hogy engedem valakinek azt, hogy az ágyamban aludjon. Jobban mondva azt, hogy csak és kizárólag aludjon. Valamiért furcsa érzés kerít hatalmába ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban. Ennyire elpuhultam volna? Én mindig megfektetni hozom ágyba az embereket.
Nem, Taehyung, ezt most Noonáért teszed! Megígérted, hogy vigyázol a Kölyökre, ezért csinálod ezt.
Mély levegőt véve csatolom ki övemet, majd húzom le nadrágom sliccét. Szemeimet végig Jungkook kócos fürtjein tartom, úgy fogok rá nadrágom korcára, amit egy laza mozdulattal tolok le magamról és engedem, hogy a földre essen. Kilépve a textíliából mászok be a térfelemre, majd én is betakarózok. Annak ellenére, hogy az előbb majd elnyomott az álom, most mégis képtelen vagyok az elalvásra koncentrálni. Eddig a plafont bámulva meredtem előre gondolataimba mélyedve, de végül elfordítva fejem nézek Jungkookra. Vajon elaludt már?
A fiú, mintha tudat alatt válaszolna fel nem tett kérdésemre, mocorogni kezd. Lassan fordul a hátára, miközben mély levegőket vesz. Kölcsönkapott takarója lehúzódott időközben hasfaláig, ami miatt elkapom a tekintetem. Ki fogom nyírni Noonát, ha hazajön! Jungkook újból mozgolódni kezd, aminek az a vége, hogy a takarókon keresztül is megérzem testének melegét. Egyik karját átveti a mellkasom felett és közel húzódik hozzám, arcát a nyakhajlatomhoz fúrva. Feszülten szívom be a friss oxigént, ám ez nem sokat segít azon, amikre jelen pillanatba gondolok. Nem akarom kihasználni, sosem tennék ilyet egy részeg emberrel, de ha nem mászik le rólam perceken belül, nem tudom, mit fogok tenni, amit esetleg később megbánok. Összeszorítom fogaimat, úgy fogok rá Kook karjára, és amilyen gyengéden csak tudom, leemelem magamról. Lassan ismét a hátára fordítom a fiút, miközben félig felette támaszkodom. Túl ártatlannak néz ki most.
- Na, jó... - suttogom magamban, majd egy határozott mozdulattal ülök fel, és meredek a velem szemben lévő televízióra, ahol tökéletesen kirajzolódik alakom - Nyugodj meg, Tae. Nem is egy kapura játszotok... - nézek le ismét Kookra, aki olyan békésen szuszog, mintha semmi problémája sem lenne a világon.
Nem tudom, mennyi idő telik el így, teljesen elvesztettem az időérzékem, de képtelen vagyok levenni a szemem róla. Nem tudok kiigazodni rajta. Egy életképtelen gyerek, aki úgy ragaszkodik a barátnőjéhez, mintha az anyja lenne. Ennek ellenére mégis tud harcias lenni, kiáll az igazáért és elég heves természet. Általában az ilyen embereket lerendezem egy mondattal úgy, hogy egy életre megbánja, hogy szóba állt velem. Jungkook azonban ennél kitartóbb, ami idegesít. Ezen felül pedig ott van az ártatlan, aranyos énje, aki folyamatos törődést és gondoskodást igényel. Vajon melyik az igazi énje? Mi az, amit megjátszik Noona mellett és mi az, ami őszinte gesztus tőle? Mellettem önmagát adja, vagy azt is csak megjátssza? Esetleg a részeg énje a valódi? Egyelőre nem tudom rá a választ, de ki fogom deríteni. Lassan fekszem vissza eddigi helyemre és egy pillanatra sem veszem le a tekintetem Jungkookról. A fiú, mintha megérezné, hogy újra mellette van valaki, közel férkőzik hozzám és mellkasomhoz bújva békésen szuszog tovább. Megadva magam sóhajtok fel és bal kezem átvetem válla felett. Igyekszem kizárni buja gondolataimat és arra gondolni, hogy Noona milyen hálás lesz nekem. Nem tudok kiigazodni magamon, hogy miért keltette fel az érdeklődésem egy ilyen haszontalan Kölyök. Azt tudom, hogy ha továbbra is így fog viselkedni, nem fog érdekelni, hogy Noonával jár. Nekem is meg vannak a határaim, és eléggé feszegeti őket. Reménykedem benne, hogy ha felébred, ugyanaz az ellenszenves, lázadó Kölyök lesz, aki egy perc alatt fel tud húzni, így kevesebb esélyt adva arra, hogy magam alá gyűrjem.
Коментарі