Taehyung POV.

Csendben, nyugodtan, bár kissé kábán követ végig a kijáratig. Jungkook talán ha három órát aludt a pulton, amíg én elfoglaltam magam. Eleinte az volt a tervem, hogy leiszom magam, de ezt hamar elvetettem, ugyanis nem kell még egy szétesett, érzelmileg nulla ember ide ma estére. Ideges vagyok saját magamra, hiszen Namjoonnak - akármennyire kegyetlenül is adta elő - igaza van. Kihasználtam Jugnkookot azért, mert nem láttam más kiutat és ismét átléptem egy olyan határt, amit meg sem kellett volna közelítenem. Kook nyíltan jelezte, hogy nem kíván velem mélyebben csókolózni, ám megint makacs, önző és idióta voltam. Csak azért, mert akartam egy kis élvezetet a hirtelen engem ért zűrben. Az elmúlt hónapban ért baljós dolgok miatt mostanra tényleg képtelen vagyok normális döntéseket hozni, ezért jutottam el ide, ahol éppen vagyok.

Hivatalosan is megbuktam.

Megbuktam magammal szemben, megbuktam, mint férfi és mint szerető. Hogy miért? Az alatt a három óra alatt, míg Jungkook kidőlt, egyenesen Jinhez mentem a társaságát keresve. Egyértelmű célzással invitált a ma esti bulijába, és mivel képes a bíróságon mellettem állni, kitálalva mindazt, ami köztünk történt, muszáj, vagyok megfizetni az árát. Nem mondom, hogy nem esett volna jól egy Seokjinnel töltött aktus, viszont mint említettem, megbuktam.

Az ittas, mégis teljesen önmagát irányító Hyungom kézen fogva vonszolt el a szórakozóhely egyik eldugottabb szegletébe. Pontosan tudtam, hogy mit szeretne, én pedig meg akartam számára adni azt, amit kért. Magamat.

Ezzel nem lett volna semmi baj, hiszen a csókja csodálatos volt, mint mindig, de nem annyira, mint a Kölyöké. Bőre szintén puha volt, viszont nem annyira selymes, amilyen Jungkooké. Ezek az apró dolgok nem hittem volna, hogy megzavarnak az előjátékban, de szintén tévedtem. Egyszerűen képtelen voltam összeszűrni a levet Jinnel.

Sosem történt velem még ehhez fogható, hiszen ha valaki át akarja adni magát számomra, sosem mondtam ellent, ha tetszett az illető. Mindig éltem a lehetőséggel, mindig igent mondtam, ha szexről volt szó, viszont ott, akkor képtelen voltam rá.

Nem Seokjint akartam, és ez eszméletlenül felkavart.

Már a sárga színű taxiban ülünk Jungkookkal, aki kótyagos tekintettel mered maga elé. Valószínűleg még az alkohol nem szállt ki belőle, és az a három óra sem volt elegendő, hogy kialudja magát. Jobb kezemmel az ablaknak támaszkodom, úgy tartom meg fejemet. Szemem sarkából figyelem a fiút, aki a mai nap folyamán már ezerszer járkál fel s alá a fejemben, ezzel teljesen összekuszálva eddig - viszonylag - ép gondolataimat.

Egy fél óra elteltével a sofőr leparkol a lakóház előtt, én pedig kifizetem a fuvar árát, majd kiszállok a kocsiból. Már zárnám az ajtót, ám Jungkook nem mozdul. Felsóhajtva hajolok be az autóba és nevén szólítom, mire végre felém fordítja fejét, értetlen, kíváncsi ábrázattal szemeiben. Megkérem, hogy szálljon ki, hiszen már hazaértünk, mire ő kilép végre a taxiból, aki el is hajt folytatva az éjszakai műszakját.

Végig mérem Kookot, de nem szólva neki indulok meg a ház felé. Szerencsémre mostanra összeszedte magát, így követ, végig a lépcsőházban, egyesével véve a lépcsőfokokat. Egyikünk sem siet, mind a ketten fáradtak, és alkoholtól tompák vagyunk. Vagy szimplán csak a gondolatainkba mélyedünk, bár ezt nem tudom Kook ábrázatából megmondani.

Mikor elérjük az ajtót, a kulccsal babrálok egy sort, majd miután sikeresen kinyitottam a nyílászárót, mind a ketten belépünk a kényelmes, nyugodt, de túl csendes otthonunkba. Yoonah nélkül tényleg teljesen más, viszont ezt nem mondhatom Kölyöknek, mert ahogy megemlíteném nővéremet, biztosan egyből elbőgné magát. Lehámozva magamról a kabátomat és sportcipőmet egyből a konyhába lépek, hogy egy poharat lehalászva a polcról megtöltsem egy jó adag hideg csapvízzel. Lassan öntöm magamba, majd miután megittam a pohár tartalmát, felsóhajtok. Fejemet felemelve nézem, ahogy Jungkook lassú léptekkel lép be a konyhába, engem nézve. Talán egy perc is eltelik, hogy csak bámuljuk egymást, amikor végre megszólalok.

- Mi van?

- Sajnálom.

- Tessék? - nézem értetlenül, de ő folytatja, lehajtott fejjel.

- Miattam szídott meg Namjoon Hyung.

- Ne legyél ennyire hülye - nézek oldalra, miközben összefonom magam előtt a kezeimet - Tényleg kihasználtalak az adott pillanatban egyáltalán nem törődve azzal, hogy mi lesz a hírneveddel - emelem vissza tekintetemet rá, de ő továbbra is bűnbánóan vizslat. - Menj aludni inkább - engedem le kezeimet, majd megindulok felé, hogy kikerülve távozhassak a saját szobámba, de amint elhaladnék Jungkook mellett, megfogja csuklómat, így azonnal felé fordulok. - Mi van már?

- Én csak...

- Nem aludhatsz mellettem! - jelentem ki azt, ami egyből eszembe jut. Nem sülne ki semmi jó abból, ha közelebb kerülne hozzám.

- De nem akarok egyedül maradni.

- Kölyök, nézd - fogok rá a kezére, és elhúzom csuklómról, majd hátrálva egy lépést felsóhajtok - maradjunk meg ugyanúgy, ahogy eddig voltunk. Kell a két lépés távolság közénk. Szóval légy jó fiú és menj a saját szobádba aludni.

- Képtelen vagyok rá - hajtja le a fejét szomorúan.

- Akkor aludj a nappaliba, mit bánom én? - mordulok rá, majd válaszát meg sem várva viharzok végig a folyosón, és megyek be a saját szobámba, becsukva magam mögött az ajtót.

Tisztában vagyok vele, hogy megint magába zuhanhat, ha egyedül marad, de ez a kisebbik rossz. Ha megint mellettem köt ki, megint elveszíthetem a fejem és nem akarok olyan Taehyung lenni, amilyen pletykák terjednek rólam. Nem akarok olyasmit csinálni valakivel, ami csak nekem jó. Főleg nem fogom ismét kihasználni csak azért, mert hiányzik számára a nővérem. Szóval biztosan meg kell maradnunk úgy, ahogy eddig is voltunk. Kell a távolság közénk, és igazán örülnék, ha ismét az az ellenkező, idegesítő Kölyök lenne, aki eddig volt. Nekem pedig újra át kell hívnom Jimint, vagy át kell mennem hozzá, mivel kezdem elveszíteni azt az énemet, akit eddig gondosan nevelgettem, hogy erős, határozott jellem legyek. Gondterhelten, tompán fekszem be az ágyamba és próbálok elaludni, de a fejemben kavargó gondolatok nem engedik ezt. Hangosan fújom ki a levegőt és bámulom a plafont, amikor meghallom, hogy kopogtatnak a szobám ajtaján. Jungkook. Úgy döntök, hogy nem válaszolok neki, hadd higgye azt, hogy alszom.

- Tae. Alszol már? - a Kölyök hangja erőtlen, de ez sem fog elbizonytalanítani. Ugyanaz a Taehyung leszek, aki ezelőtt voltam, ezt viszont csak akkor tudom megtenni, ha nincs mellettem - Mindegy, itt leszek az ajtóban, ha meggondolnád magad.

Az ajtóm előtt? Az említett tárgyra szegezem a tekintetem és összeráncolom a szemöldököm. Csak nem olyan hülye, hogy ott éjszakázzon. Minden erőmet bevetem, hogy kizárjam a Kölyköt a gondolataimból, ami hosszú idő után sikerül csak, de így végre elnyom az álom.

------------------------------

Mikor felriadok, azonnal körbenézek, így látom, hogy még teljes sötétség uralkodik odakint. Komótosan szállok ki az ágyamból és bújok bele a papucsba, hogy elvégezhessem a dolgom. Amikor kilépek a szobám ajtajából, a fürdő felé veszem az irányt, csakhogy majdnem hasra esek. Nagy küzdelmek árán sikerül állva maradnom és tanácstalanul nézek le földre, ahol a Kölyök összegömbölyödve szuszog. Elfintorodva nézem végig ebben a pozícióban igen aprónak tűnő testét, mire felsóhajtok. Ha a földön alszik, meg fog fázni.

Hirtelen ötlettől vezérelve guggolok le mellé, majd kezeimet alá dugva veszem karomba, és emelem fel a padlóról. Amint magamhoz vonva lépnék egyet, ő mintha megérezte volna testem melegét bújik felém, akár csak egy doromboló kiscica. Mereven nézem szende, gondtalan arcát, és alaposan végig vezetem íriszeimet orcája minden egyes négyzetcentiméterén. Arcán alig van bőrhiba, csupán egyik pofiján egy apró heg, amit talán gyermekként szerezhetett egy rossz görkorcsolyázás közben. Apró anyajegyek terülnek szét hófehér bőrén, ám amiken megakad a szemem, az az orrán, valamint az alsó ajka alatt található. Párnáit résnyire nyitva hagyva szuszog, én pedig ösztönösen harapom be a sajátomat. Túl szép ez a fiú. Noonának igaza volt, akár egy modell, egy top sztár, aki azért él, hogy mások nézzék.

Gyorsan megrázom kicsit a fejem, majd elindulok ismét az előbb fejbe vett irányba, ami nem más, mint Noonáék szobája. Lábammal belököm a résnyire nyitva hagyott ajtót, majd lassú léptekkel megközelítem az ágyat, ahová amennyire gyengéden tudom, leteszem a fiút. Jungkook mocorogni kezd, de nem ébred fel szerencsémre. A takarót ráterítve zárom le a hadműveletemet, majd, mint aki jól végezte dolgát, kiindulok. Végre elérem a mosdót, és könnyítek magamon. Miután kezet is mostam, visszatérek a szobámba, ahol a mobilamat magamhoz véve konstatálom, hogy még csak reggel fél hét van, szóval nagyjából háromnegyed órát, ha aludtam. Nagy sóhaj keretében ismét az ágyamhoz lépek és le is ülök rá, ám amint el tudnék terülni a puha matracomon, meghallom Jungkook hangját. Tekintetemet a nyitott ajtó felé fordítom, ahol kába tekintettel, szemét törölgetve néz engem. Miért nem tud megmaradni a seggén?

- Taehyung...

- Miért nem alszol már? - morgok fel fájdalmasan, fejemet előre hajtva. Megőrít.

- Nem tudok ott aludni.

- Itt meg nem aludhatsz. - emelem fel a fejemet annyira, hogy szemem elé lógó hajtincseim között ránézzek.

- Kérlek.

- Azt mondtam, hogy nem! Menj, és aludj ott.

- Egyedül nem megy. - néz oldalra, szégyellve magát.

- Talán aludjak én ott veled?

- Lehet? - néz rám egyből csillogó szemekkel.

- Nem - vágom rá komoran. - Miért nem érted meg, hogy ha velem alszol, akkor bármikor leteperhetlek egy idióta álom miatt? Ennyire nem érdekel téged a saját épséged?

- De én... - kezd bele, de meg sem várom, hogy befejezze, hátradőlök az ágyba ismét egy fájdalmas nyögés kíséretében - Taehyung?

- Miért nem tudsz normális lenni? - teszem fel a költői kérdést, amire Kook nem is válaszol. A magam mellé ejtett telefont a kezembe fogom, majd magam elé emelem. Pár kattintást követve a fülemhez helyezem és várom, hogy felvegye az a személy, akire most egyedüliként tudok számítani. Csak vegye fel!

- Kit hívsz? - kérdez a Kölyök bátortalanul, még valószínűleg ugyan úgy az ajtóból.

- Felhívom Noonát és elpanaszolom, hogy egy óvodással jár - ülök fel lassan. Kook arckifejezése teljesen kétségbeesett, ezért egyből javítom előbbi apró hazugságomat - Keresek neked alvópartnert.

Az eddigi arckifejezése semmi sem volt ahhoz képest, amit mondatom után produkál. Értetlensége egyből kiült orcájára, ajkait kicsit leejti és fogadni mernék, hogy azon kattog, kit akarok ilyen korán felzargatni.
A sok berregés után végül egy álmos hang szól bele a telefonba, a nevemet említve.

- Tae?

- Bármit kérhetsz tőlem, ha most fogod magad és tíz percen belül ideérsz. Ismétlem, bármit!

- Tudod te mennyi az idő?

- Igen, tudom. Ezért akarom, hogy még úgy gyere ide, hogy álmos vagy. Fogj egy taxit és gyere. Fizetem.

Válaszát meg sem várva nyomom ki a hívást, majd ejtem le a matracra magam mellé a mobilomat és egyenesen Jungkookra nézek, aki még ugyan olyan bambán mered maga elé.

Tizenöt perc múlva a csengő hangjára vonulok át az egész lakáson és tépem fel a bejárati ajtót, ahol egy fáradt, nyűgös arc néz vissza rám. Mielőtt bármit mondhatna, megragadom a csuklóját és az ajtót belökve vonszolom át a lakáson, majd tolom be Noona szobájába.

- Csak aludj. - mondom frusztráltan neki, már a kilincset szorongatva.

Az ágyra már leültettem Jungkookot, most pedig rajta a sor, viszont nem vagyok hajlandó végig rágni azt, hogy mi a fenéért rendeltem át ide.

- Mi van? - néz felém értetlenül, majd Kookra emeli a tekintetét - Vele?