Jungkook POV.

Az idegtől remegve ülök az ágy matracán, még mindig ajkaimra tapasztva a kezemet. Ez mégis mi a fene volt? Miért tette ezt Jimin? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy most már egy másik pasi is birtokba veszi a számat anélkül, hogy erre felhatalmaztam volna.

Idegesít, hiszen én még mindig Yoonaht szeretem, az ő ajkaira vágyom, nem pedig Jiminére. Nem elég, hogy Taehyung is akkor kap le, amikor olyan kedve van - bár mostanra kezdi visszafogni magát - de ez akkor sem normális így! Minden Yoonah hibája, amiért itt hagyott, egyedül ezekkel a srácokkal!

Nagyot nyüszítve húzom fel a térdeimet magam elé, majd homlokomat ráhajtva fújom ki az eddig tüdőmben tartott levegőt.

Mit vétettem, hogy ez történik velem? És a legfontosabb; mit kell tennem, hogy ne történjen velem még több ilyen?

Ezernyi gondolat cikázik a fejemben, kezdve Yoonah hiányától, az elmúlt pár nap történésein át, egészen Taehyungig, mikor hirtelen kivágódik a szobaajtóm, ezért felemelem a fejemet. Gondolataim egyik tárgya áll az ajtóban kifejezéstelen arccal, ami jelen pillanatban hanygyányit megijeszt. Ki tudja, most mire gondolhat és mit fog tenni.

- Holnap reggel nyolckor jelenésed van Namjoonnál. - szavai bár hűvösek, azonnal felkapom a fejem és értetlenül meredek rá.

- Mi? Visszamehetek tanulni?

- Nem logikus? - vonja fel kérdőn a szemöldökét, mire csak megforgatom a szememet. Aprót bólintok, majd gyorsan kimászva az ágyból a hátizsákomhoz megyek, ahonnan előveszem a Namjoontól kapott tankönyvet és egy füzetet. - Mit csinálsz?

- Tanulok. Le vagyok maradva, egy jó ideje nem foglalkoztam az anyaggal. - mászok vissza az ágyba hatalmas mosollyal az arcomon, majd nem foglalkozva Taehyunggal elterülök a matracon, magam elé kiterítve a könyvet.

- Beszedted ma a gyógyszereidet? - kérdezi Taehyung, én pedig felé pillantok értetlen arckifejezéssel. A fiú mostanra már az ajtófélfának dőlt, maga előtt összefonva a kezeit.

- Mi?

- Eszméletlen nagy hangulatingadozásaid vannak. Nem klimakszolsz véletlen?

- Nem vagyok nő. - mondom komor hangon, mire a Hercegem csak szélesebben kezd vigyorogni.

- Biztos? Pedig néha annak tűnsz.

Azonnal felfújom az arcomat, hiszen egyből elönt az ideg, ám mielőtt megragadnám az első párnát, ami a kezem ügyébe kerül, hogy a fejéhez vágjam, bevillan egy mondat. Egyből gonosz vigyor ül ki arcomra, mivel tudom, hogy ez egy magas labda lesz számára.

- Ha az lennék, nem lennél így rám kattanva.

Tae arcára egyből ráfagy a vigyor és elkomorodva mered rám. Látom, ahogy minden egyes izma megfeszül és vesz egy mély levegőt. Egy apró, diadalomittas mosolyt ejtek meg felé, ám hamar változtat a helyzeten következő mondatával.

- Akarsz holnap Namjoonhoz menni? - kérdez, mire azonnal lefagyok. Már megint itt tartunk? - Ha igen, akkor maradj csendben, és nyálazd át azt a hülye könyvet, mert a fejedre kenem.

Minden további nélkül kifordul a szobából, majd maga után bezárja az ajtót.

***

Már egy hete annak az estének, hogy Jimin nálunk járt. Azóta viszont meglepő módon nincs hír róla, ami számomra nem annyira frusztráló, de Taehyungnak az. Látom rajta, hogy hiányolja, de ezt sem azért tudom, mert elmondta, hanem mert rengetegszer hallom szitkozódni, hogy Jimin nem veszi fel a telefont és csak a postafiók az, ami hajlandó meghallgatni a Herceg mondandóját.

Igazat megvallva kicsit rosszul esik, hogy így alakultak a dolgok, de jobbnak látom ezt nem firtatni, hiszen nincs kedvem a jelenlegi hangulatot elrontani. Bár a mostani kapcsolatunk Taehyunggal nem olyan fényes, mint szeretnénk, de amióta megengedte, hogy ismét Namjoonhoz járjak, szerencsére el tudom magam foglalni a tanulással, így nem Yoonah jár a fejemben folyton és nem veszek fel minden egyes hülyeséget, amit Taehyung művel az otthonunkban.

Szerencsére ma is ugyanúgy telt a napom, mint az eddigiek. Reggel korán keltem, hogy időben felöltözzek, majd elinduljak a buszmegállóba. Egyszerűbb lett volna taxival menni, viszont Taehyung sajnos nem vág hozzám egy zsák pénzt, így kénytelen vagyok az olcsóbbik, de hosszabb utat választani. A tömegközlekedéssel végül elértem a célom, így minden akadály nélkül bejutottam a reptérre, Namjoon irodájába, hogy ismét belemerülhessek a tanulásba. Mentorom szokás szerint nagy beleéléssel próbál minél több tudást a fejembe tömni, ami ma sem megy másként, viszont a szokásos három óra hamar eltelik. Szomorúan pakolom össze a dolgaimat, miközben Namjoon a jól bevált nyalókáját nyújtja át nekem, amiből otthon egy rakatnyi van már, de mindig örömmel fogadom ezt az apró ajándékot.

- Tényleg nem lesz lassan fogam. - húzom mosolyra ajkaimat, amit Hyung is viszonoz.

- Elég jó a fogorvosom. Ha baj lesz, elviszlek hozzá.

- Köszönöm. - bólintok felé, majd miután az édességet is a táskámba helyezem, felkelek a kis fotelről és elköszönve mentoromtól elindulok a reptér csarnoka felé.

A táskám pántjába kapaszkodva szlalomozok az emberek között, míg próbálom jobb kezemmel előhalászni farmerzsebemből a fülhallgatómat. Erősen fókuszálok arra, hogy kibogozzam a fehér zsinórt, mikor valaki hirtelen elém lép, én pedig időben kapcsolok, hogy ne menjek neki. Értetlenül nézek az idegenre, aki valószínűleg nálam fiatalabb lehet. Megszeppenve pillantok a lányra, aki apró mosollyal arcán felém nyújtja a kezében szorongatott papírt. Érdeklődve tekintek a lapra, amire egy cím van felírva, mégsem esik le egyből, mit akar tőlem.

- Segíthetek? - kérdezem, mire nagyokat pislog és zavartan kezd el matatni a zsebében, ahonnan kiveszi a telefonját, majd gyorsan pötyögtetni kezdi. Meglepetten nézem végig amit csinál, majd mikor végez, a telefont felém fordítja. Egy internetes fordítóval találom szemben magam. - Oh. - húzom mosolyra ajkamat, miközben elolvasom a nekem szánt üzenetet. 'Hogy jutok el ide?'

Egy szempillantás alatt esek pánikba, hiszen ez a lány nem angolul írta be a nekem feltett kérdést, így a csekély angol tudásomat sem tudom bevetni. Idegesen vakarom meg a tarkómat, majd előkeresem a saját mobilom, hogy beüssem az általa keresett helyet. Feszülten várom, hogy a mobilnetem betöltsön, de pechemre nem akarja azt a telefonom, amit én.

Aggodalmasan emelem fel fejemet, egyenesen a lány felé, ki kíváncsian várja, vajon mit mondok neki. Jobb kezemet felemelve mutatom neki, hogy várjon egy kicsit, majd gyorsan körbenézek a csarnokban magam körül. Szemeimmel keresni kezdek egy koreai utast, ki remélhetőleg tud segíteni nekem, vagyis inkább a lánynak.

Szerencsémre pont felénk sétál egy srác, ki hangosan kacagva köszön el a telefonbeszélgetéséből, így kapva az alkalmon - mivel mire mellénk érve bontja a vonalat-, megragadom a karját, és magam mellé húzom.

- Tudsz segíteni? - kérdezem azonnal, de a srác csak nagyokat pislog rám - Oh, ne már, te sem vagy koreai?

- Éppenséggel az vagyok, de elég bizarr, hogy így letámadsz. - vezeti az idegen a tekintetét a karját szorongató kézfejemre. Realizálva a helyzetet, azonnal elereszem, majd torkomat megköszörülve a lány felé pillantok, és a kezében lévő papírhoz nyúlok, amit készségesen átad nekem.

- Ide akar eljutni, de nem ismerem a helyet. - mutatom a kis cetlit a világosbarna hajú fiúnak, aki elveszi tőlem, és jobban szemügyre veszi.

- Aha. Semmi gond. - veszi elő a telefonját, majd beütve a címet, azonnal kiadja a koordinátákat. Amint ez megvan felém mutatja apró mosollyal arcán, ám én csak megszeppenve állok tovább - Mondd el neki, nincs innen messze.

- Nem tudok a nyelvén beszélni. - mondom halkan, nehogy meghallja a lány, bár igazából feleslegesen aggódom, hiszen amúgy sem érti, miről beszélek előtte.

- Vagy úgy. - mosolyodik el még jobban a fiú, majd a lány felé fordul, és elkezd angolul beszélni. Csak pislogok, hogy mennyire folyékonyan ejti ki a szavakat, ám a lány kitágult szemekkel bámulja. Vagy három mondat után a fiú elégedetten megkérdezi, hogy érti-e a lány, mit mondott eddig, de a csajszi pislogáson kívül nem csinál semmit. A barna hajú, koreai fiú végül megkérdezi tőle, hogy tud-e angolul, a lány csak nevetve legyint egyet, és nemlegesen kezd bólogatni, miközben zavartan megvakarja a tarkóját. Egyből a telefonjához nyúl, majd miután pötyögött rajta ismét felénk fordítja. 'Oroszországból jöttem, sajnos nem értem az angolt.'

- Ez így nehéz lesz. - sóhajtok fel.

- Ne legyél ennyire elanyátlanodva. - mosolyog rám és miután bepötyögött valamit a telefonon, a külföldi felé fordítja, aki csillogó szemekkel köszöni meg koreaiul a segítséget, majd elviharzik.

- Ezt hogy? - nézek a koreai idegenre.

- Megtudtam, hogy orosz. Csak kiválasztottam a nyelvet a fordítóban. - húzza széles mosolyra száját és megveregeti a vállam - Innen gondolom boldogulsz. - éppen szóra nyitnám a számat, amikor meghallom magam mögött a mentorom hangját.

- Hopi! Azt mondtad, egy perc.

- Nam! - fordul egyből az említett tanárom felé, én pedig meglepetten nézem őket - Úgy is volt, de berángattak segíteni. - neveti el magát, miközben a telefonját a zsebébe helyezi - De úgy hiszem, innen már boldogulni fogtok. - emeli rám tekintetét, majd biccent egyet fejével, így gondolom indulni készül.

- Oh, Jungkook. - lép mellém Namjoon, mire a másik fiú meglepetten pislog. Gondolom most kérdezi meg magában, hogy mégis ki vagyok én, hogy Namjoon Hyung ismer. - Mi történt?

- Egy lány el akart jutni egy helyre, de nem értette az angolt. - sóhajtok fel, és kissé elszomorodom a pár perccel történtek miatt, ugyanis én magamtól nem tudtam volna ennyire jól angolul tájékoztatni az eltévedt utast. Mégis hogy akarok így pilóta lenni?

- De gondolom sikerült elintézni, mivel már nincs itt. - teszi Nam a vállamra a kezét és ezzel egyidőben megszólal a csengőhang, ami kizárólag a Hercegnek van beállítva, hogy tudjam, mikor ne vegyem fel. Szememet forgatva emelem a fülemhez a készüléket. Bele se köszönök, már el is kezdi mondani.

- Ha jössz hazafelé, akkor hozz kenyeret, mert elfogyott, meg jó lenne, ha be tudnál ugrani az egyik papíromért, ami a reptéren van Jin Hyungnál. Ja meg kellene pénzt felvenni, ugyanis tegnap óta nálad van a kártyám és nem tudom elintézni. És ha esetleg még van időd, akkor megpróbálhatnál bekopogni Jimin lakásához, hátha neked kinyitja az ajtót.

Minden egyes szava után egyre feszültebb és feszültebb vagyok. Még ha igaza is van egyes pontokban, akkor sem vagyok sem a komornyikja, sem a szolgája, hogy egyetlen szavára ugrojak. Mikor pedig Jimint kezdi felhozni, egyszerűen robbanok, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy hol is vagyok és kik is állnak körülöttem.

- Ide figyelj, Kim Taehyung! Kezd elegem lenni abból, hogy ugráltatsz! Igazán felemelhetnéd azt a nagy valagad és elintézhetnéd a saját dolgaidat! Nem mellesleg a kártyádat kitettem már tegnap, de le se szartad.

- Ne pattogj! Csak csináld meg, amit kérek és gyere haza. A pénzt akkor elintézem.

Lehunyva szemeimet kezdek el háromig számolni, ám csak a kettőig érek el, azonnal kinyomom a telefont, és azonnal a zsebembe dugom, nem törődve azzal, mit fogok ezért otthon kapni.

- Annyira utálom, egyszerűen gyűlölöm ezt az idióta, faszt! - morgok orrom alatt, ökölbe szorítva kezemet.

- Mi történt megint? - kérdez aggodalmas hangon Namjoon, én pedig felé fordulva belekezdek.

- Mi? Csak a szokásos! Ugráltat, egyszerűen egy szolgának néz és azt hiszi, hogy ha csettint, majd ugrani fogok! Utálom, hogy amióta eltűnt Jimin, mindig engem baszogat, és csak itt van nyugtom, ha jövök hozzád tanulni. De ez a három óra is olyan gyorsan telik el, hogy már most alig várom, hogy holnap hajnalba keljek, és az első reptérre induló buszra felüljek, hogy végre otthon tudjam hagyni azt a faszt! - emelem meg végül a hangomat, úgy fújtatva, mintha most futottam volna le a maratont.

- A pasid? - kérdez a Hopi nevezetű fiú tőlem, amiért megemelem a szemöldököm.

- A világért sem. A párom ikre. - válaszolok neki fújtatva, miközben próbálom rendezni a vonásaimat.

- Oh. - nyög halkan a fiú, Namjoon pedig sokatmondóan emeli rá a tekintetét.

- Mondtam, Kook. Próbálj meg vele kompromisszumot kötni, és akkor megbékél.

- De ő nem képes erre! - morgok továbbra is, hiszen most telt be nálam az a bizonyos pohár, amit Taehyung egy teljes hétig öntött faszságokkal - Semmire sem képes, csak arra, hogy megkeserítse az életemet.

- Azért ne felejtsd el, hogy nélküle nem lehetnél a képzésen, Jungkook. - emlékeztet Namjoon egy elég nagy dologra, ami miatt azonnal elhúzom a számat, majd akár egy óvodás gyerek, puffogva lehajtom a fejemet.

- Igazad van.

- Ennyire zavar, hogy nem vagy önálló?

- Hogy ne zavarna? - kapom fel a fejemet egyből a mentoromra - Amióta betöltöttem a tizenötöt, folyamatosan dolgozom és a szüleimnek szinte nem is kellett eltartaniuk. Mindig saját magamnak értem el a dolgaimat, most pedig teljesen a Kim ikrekre vagyok utalva. Yoonahtól még szívesen fogadom, hiszen a párom, de ettől az elkényeztetett Hercegtől felér egy rabszolgatartással.

- Akkor miért nem keresel munkát? - Namjoon kérdésére azonnal elgondolkozom. Hiszen ez nem is olyan hülye ötlet. A tanulás szimplán napi három órát vesz igénybe, plusz az otthon ráfektetett idő. Ha ehhez hozzá számolom az utazást, akkor is bőven meg vagyok nyolc óra alatt mindennel. Szabadidőm pedig rengeteg van. Ha találnék egy munkát, akkor nem kellene Taehyunggal foglalkoznom, és ha mindent össze tudnék hozni, akkor talán csak aludni járnék haza, így pedig el tudnám kerülni a Herceget. Minden könnyebb lenne!

- Ez egy tök jó ötlet! - virul ki egyből az arcom, ám azonnal visszaveszek a hirtelen örömömből - Bár nem tudom, hogy mit tudnék dolgozni, ami talán segítene is a szakmában.

- Nem muszáj a repüléssel foglalkozni akkor, amikor tanulsz, elég lesz akkor ezzel törődnöd, amikor gyakornok leszek, vagy már főállásban dolgozol.

- A reptéren fogsz dolgozni? - kérdez hirtelen az idegen fiú, én pedig akkor realizálom, hogy be sem mutatkoztam neki.

- Oh, igen. - húzom ki magam, majd aprót hajolva felé folytatom - Jeon Jungkook vagyok, jövőbeli pilóta. - mosolygok rá, ő pedig viszonozza a gesztust.

- Jung Hoseok vagyok, örülök a találkozásnak.

- Jung Hoseok? - szalad ki a számon a kérdés inkább magamnak, mintsem neki. Egyből bevillan a kép a Herceg nyakában lógó dögcéduláról és a kakaotalkon való beszélgetésről. Ő lenne Taehyung exe? Eszembe jut, hogy akkor Tae mennyire maga alatt volt és egyből összeszorul a szívem. Érzem, hogy gyűlik bennem a harag az ismeretlen személy iránt és legszívesebben bemosnék neki egyet, amiért ilyen undorítóan viselkedett. Ezernyi kérdés merül fel bennem, főleg azért, mert ebből az angyali arcból egyáltalán nem nézném ki, hogy ilyen gerinctelen módon vetne véget egy kapcsolatnak. Akaratomon kívül mérem végig, amit nem hagy szó nélkül.

- Miért bámulsz?

- Nem akarok indiszkrét lenni, de megengedsz nekem egy kérdést? - hallom, ahogy a hangom elmélyül és a barátságos arcomnak egy másodperc alatt lőttek. Hopi nagyokat pillázva néz rám, de meg sem várva válaszát kimondom, amit gondolok - Mégis mi vett rá arra, hogy úgy bánj Taehyunggal, mint egy utolsó elhasználódott rongydarabbal?