8. rész
Jungkook POV.
Egy hónapja, hogy Taehyung azt kérte tőlem büntetésként, hogy csábítsam el. Azóta szinte nem is szólunk egymáshoz, de mivel Yoonah hiányolta a just dancelésünket, kénytelenek voltunk napi egy táncot megejteni. Ám a büntetések változtak. A mosogass el kaja után és vidd el az öltönyeimet mosodába kérések mindennaposak lettek. Egyikünk sem akart olyasmit kérni, ami egy kicsit is közös tevékenységre utal. Mindketten tudjuk, hogy elvetettük múltkor a sulykot. Illetve én vittem túlzásba. Minden áldott nap eszembe jut az a pillanat, amikor hozzá simultam Taehyunghoz és ijedten néztünk egymás szemébe. Azon még nem is csodálkoztam, hogy Taehyung felizgult, hiszen meleg és egyértelmű volt, hogy tetszem neki. Az, ami igazán lesokkolt az a saját reakcióm volt. Csak akkor tűnt fel, hogy megkeményedtem időközben. Az elején nehéz volt, de megembereltem magam és azt képzeltem, hogy Yoonah áll előttem. Mindent úgy csináltam, ahogy páromat szoktam elcsábítani, valószínűleg emiatt történt minden. Teljesen elködösült az elmém és ösztönösen csináltam az egészet. Akkor kaptam csak észbe, amikor megéreztem, hogy nem nővel állok szemben. Nem Yoonah állt előttem, hanem Taehyung. Ez lehet csak az oka annak, hogy felizgultam. Igyekeztem kiverni a fejemből azt a pár percet, de beleégett a tudatomba, ezért elkezdtem megszokni. Nem könnyű. Mikor Taehyung a közelemben van, feszült leszek és nem tudok a szemébe nézni. Szégyellem magam. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy bocsánatot kérek tőle, de jobbnak látom ezt nem firtatni. Biztos vagyok benne, hogy ő is megbánta már. A viselkedése legalábbis ezt mutatja. Nem kötekszik szexuális jellegű dolgokkal. Persze nem hazudtolja meg önmagát és szívja a vérem, de csak a házimunkával kapcsolatban. Ennek pedig kimondottan örülök.
Fáradtan lépek ki a szobából, ahol Yoonahnak már hűlt helye. Korán ment dolgozni, én pedig ma kezdem a képzést, ezért felmondtam apámnál. Yoonah hajlandó eltartani, amíg csinálom az intenzív tanfolyamot, de megígértem neki, hogy visszafizetek mindent. A fürdőbe csoszogok és magamra csukom az ajtót, de mikor hátra fordulok, egy törölközőbe csavart, vizes hajú Taehyung áll velem szemben. Csodálkozva mered rám és csípőre teszi a kezét.
- Kopogni nem szoktál? - vonja fel szemöldökét kérdőn, de válaszomat meg sem várva fordul a tükörhöz, majd előveszi a fogkeféjét. - Mindjárt végzek.
- Be szoktad zárni, ha bent vagy. Muszáj mosdóba jönnöm, szóval megkérhetlek, hogy fáradj ki egy percre?
Rám emeli tekintetét, majd egy lemondó sóhaj keretében kezébe veszi a fogkrémet és menet közben nyomja ki a fogkefe sörtéire a tisztító krémet. Elhaladva mellettem teszi szájába, majd kezdi el mosni fogait. Kinyitva az ajtót minden szó nélkül kimegy, amiért hálás vagyok. Gyorsan végzek a dolgommal. Mikor kilépek a nappaliba, Taehyung az ajtó mellett, a falhoz támaszkodva áll és sikálja fogsorát. Félvállról megköszönöm neki és nekiállok a reggeli kávém elkészítésének. Még nem fogtam fel teljesen, hogy maga Kim Namjoon fog engem tanítani, de jobban belegondolva ennél csodásabb napom nem is lehetne. Még Taehyung látványa sem tudja elrontani a kedvem. Hatalmas mosolyra húzom ajkaimat és felsóhajtok, mire meghallom a mély, karcos hangot mellettem.
- Minek örülsz ennyire? - ráemelem a tekintetem, de egyből el is kapom, ugyanis még nem öltözött fel. Igen. Ez borzasztóan zavar, hogy szeret így flangálni, de nem szólok érte. Legalább nem hoz fel senkit a lakásunkra.
- Újra találkozhatok Namjoonnal.
- Ennyi elég neked arra, hogy ilyen boldog legyél? Nem vagy te belezúgva egy kicsit? - vonja fel szemöldökét egy gyanakvó tekintet kíséretében.
- De, a munkásságába.
- Hát persze. - forgatja a szemét drámaian, majd visszalép a mosdóba. Hagyom, hadd tegye a dolgát, én pedig neki is látok a kávém elkészítéséhez. A friss, éltető nedű öt perc alatt lefő, én pedig már egy bögrével a kezemben öntöm magamba. Taehyung már végzett a fürdőben, ám azóta a szobájába vonult vissza. Fogalmam sincs, mire készül, de az biztos, hogy nem itthonra csípi ki magát.
- Mikor indulsz? - lép be ekkor a nappaliba, miközben a fekete pólóját tűri be épp a nadrágjába. Nyakában ismét ott lifeg az a bizonyos dögcédula kiegészítőként. Egy egyszerű fekete nadrág van rajta, valamint egy terep mintás pulóver, ami épp ki van cipzározva. Haját most teljesen másképp állította be, mint eddig. Most nem szimplán kócos hatása van, hanem olyan, mint ha Yoonah hajgöndörítőjét használta volna. A szemében ismét ott díszeleg az a bizonyos kék kontaktlencse, amit nem tudok mire vélni.
- Felöltözök és indulok is. Ha elmész itthonról, akkor viszem magammal a lakáskulcsomat is.
- Veled megyek. - jelenti ki egyértelműen, én pedig csak értetlenül pislogok.
- Minek?
- Egyik ismerősöm ma ér vissza Koreába. - meséli tőle szokatlanul, túlságosan is lelkesen. - Kimegyek elé.
- Ahha. Nekem mindegy, csak ne csesztess. - gyors léptekkel haladok el mellette, hogy magamra kaphassak egy egyszerű világos farmert és egy fekete pólót. Mikor kilépek az előszobába, Taehyung már felöltözve vár és toporog, hogy induljunk. Mi van vele? Nem szokott ilyen lenni. - Fontos ember lehet, ha ennyire be vagy sózva miatta.
- Induljunk végre! - nyitja ki azonnal az ajtót, magyarázat nélkül hagyva előbbi megjegyzésem - Leintek addig egy taxit, siess! - lohol ki az ajtón, majd rohan le a lépcsőn. Magamra húzom a cipőmet és lemegyek hozzá. Meglepetten nézem, hogy alig két perc alatt már össze is szedett egy kocsit, ami mellett türelmetlenül áll. Amint meglát, magához invitál, miközben beül a hátsó ülésre. Fél óra kocsikázás után már a reptérre is érünk. Taehyung szintén fizet, de meg sem várva pattan ki a kocsiból és rohan lelkesen be az épületbe, eltűnve szemeim elől. Végül én is kiszállok a gépjárműből és megindulok az oktatási helyszín felé. A lépcsőn felfelé menet elhaladok Namjoon irodája mellett, ahol megtorpanok. Beharapom alsó ajkam és elgondolkodom azon, hogy vajon bent van-e. Mindegy, amúgy is találkozom vele a tanfolyamon. Már indulnék meg, amikor kinyílik mellettem a falap, én pedig oda emelem a tekintetem. Namjoon egyszerű, utcai ruhát visel és hatalmas mosolyra húzza a száját, amint meglát.
- Jungkook! Örülök, hogy itt vagy!
- Jó napot! - hajolok meg mélyen előtte.
- Hagyd a formalitást, tegezz nyugodtan. Gyere be! - elhúzódik, hogy beléphessek az irodájába.
- Hol lesz a tanfolyam?
- Itt. - jelenti ki könnyedén és beletúr szőke hajába.
- De hát itt nem férünk el sokan.
- Ki mondta, hogy sokan lesztek? - mered rám úgy, mintha a legbutább mondatot mondtam volna ki előbb. - Magántanulóként vagy beiratva. Csak a te képzéseddel vagyok megbízva.
- Mi? - hatalmasra nyitom a szemeimet, miközben az állam a padlót súrolja. - Mennyibe került ez Yoonahnak?
- Inkább Taehyungnak. - mosolyodik el újból és elővesz egy hatalmas stóc könyvet, amit a kanapé melletti asztalra tesz le. - Kezdjük az alapokkal. - készségesen helyet foglalok vele szemben és észre sem veszem, milyen gyorsan telik az idő. Éppenhogy csak belemerültünk a dolgokba, mikor Namjoon az órájára pillant és lebiggyeszti ajkát. - Letelt a három óra. Holnap ugyanekkor, ugyanitt.
- Ilyen hamar? - szomorúan nézek tanáromra, aki egy biztató mosollyal jutalmaz meg.
- Sok mindenről beszéltünk ma. Ha mindenről szó esik egy nap, mi marad a többi alkalomra?
- Mondjuk ki tudnánk vesézni a te pályádat pilótaként.
Namjoon hangosan felkacag és elismerően bólogatni kezd. Nagy lendülettel áll fel a kanapéról és a fiókhoz lépve kivesz belőle egy ugyanolyan nyalókát, mint amilyet a múltkor kaptam tőle. A kezembe nyomja és leveszi a kabátját a fogasról.
- Hány darab van neked ebből?
- Éppen elég ahhoz, hogy minden alkalommal tudjak adni egyet.
- Épp elég ahhoz, hogy ne legyenek fogaim öt év múlva.
Kijelentésemen újra nevetésben tör ki és megindul az ajtóhoz, hogy elhagyjuk a “tantermemet”. Elszomorít, hogy ilyen keveset tudunk foglalkozni az anyaggal. Rengeteg kérdésem lenne még hozzá, de ahhoz egy hét folyamatos beszélgetés sem lenne elég. Igaza van, apránként kell mindenbe belecsöppennem, de annyira szeretnék már a gyakorlatnál járni, hogy azt el sem tudom mondani. Egy hatalmas nagy álmom válhat valóra, amit ezek szerint annak a Hercegnek köszönhetek. Nem értem, miért fontos neki a sorsom....Mikor kilépünk az ajtón és a folyosóra érünk, megpillantom Taehyungot az egyik oda készített padon. Előre dőlve mered a telefonjára, miközben kócos haja a szeme elé lóg. Arckifejezése nem a megszokott, hiszen szája széle lefelé görbül.
- Nem is mondtad, hogy elkísért. - szólal meg mögöttem Nam, miközben megigazítja a kabátjának nyaki részét.
- Nem gondoltam, hogy ez lényeges lenne a tanulásom szempontjából. - őszintén, mégis nyersen válaszolok újdonsült tanáromnak.
- Igazad van. - helyesel, majd a bal kezén lévő órájára pillant. - Viszont én megyek, el kell érnem Jint. Akkor holnap! - int, és elindul a hangár felé.
Mivel Namjoon az ellenkező irányba indul el, így egymagam lépek Taehyung mellé. Nem vesz észre, mivel teljesen bele van merülve a képernyő bámulásába. Ugyan nem illik belenézni, de mivel belelátok, akaratlanul is végig fut a szemem pár soron. Egy bizonyos Hoseokkal beszél, de mire el tudnám olvasni az ismeretlen hosszú válaszát, egy újabb egy szavas üzenet érkezik.
‘Sajnálom.’
Érdeklődve próbálok tovább olvasni, ám a képernyőre ekkor egy könnycsepp hullik. Sír? Megszeppenve állok előtte, teljesen ledermedve a látottak miatt. Csinálnom kellene valamit, de nem tudom, mi váltotta ki ezt belőle. Alsó ajkamat rágcsálom, de az első könnycseppet követi még egy, az után még egy, majd csendes, magányos zokogásban tör ki. Felső teste rázkódni kezd, majd mikor telefonját lezárja, erősen megmarkolja a készüléket és másik kezét szeme elé helyezi. Baszki! Automatikusan nyúlok a szürke hajkoronához, nem foglalkozva a következményekkel, ami számításaim szerint egy durva visszautasítás. Tévedtem. A Herceg ijedten kapja fel a fejét érintésemre. Könnyáztatta szemei tanácstalanságot és fájdalmat tükröznek, ami miatt megsajdul a szívem. Beleharap alsó ajkába, és mikor realizálja, hogy én állok előtte, azonnal megtörli szemeit és feláll a padról.
- Menjünk. - szólal meg rekedtes hangon, és meg sem várva válaszom indul meg a kijárat felé. Nem tudom mihez kezdhetnék, ugyanis még nem láttam Taehyungot ilyen állapotban. A legrosszabb az, hogy nem tudom, mi baja. Végig lehajtott fejjel sétál előttem, míg nem kiérünk a reptér parkolójáig, ahol egy taxihoz megy és minden további nélkül beül a szokásos hátsó ülésére. Követem, majd én is helyet foglalok. Elmondom a címet a sofőrnek, majd lopva Taehyung felé fordulok. Fejét lehajtva mered a telefonjára, ugyan arra az üzenetre, amit a folyosón láttam. Még most sem tudom elolvasni, hogy miről van szó benne, de az biztos, hogy Tae emiatt van úgy kiakadva. Majd ha hazaérünk, beszél Yoonahval és minden rendben lesz. Ő majd megvigasztalja, nekem semmi közöm hozzá. Nem szabad, hogy érdekeljen. Mégis tudni akarom.
Kínkeserves fél óra után már mind a ketten a lépcsőházban megyünk felfelé, de Taehyung még mindig csendben van. Mikor a lakásba érünk, egy szó nélkül halad el Yoonah mellett és belépve a szobájába magára zárja az ajtót.
- Tae? - mered öccse után Yoonah, majd a zár kattanása után rám emeli tekintetét. - Megint összekakaskodtatok?
- Nem. Amikor újra találkoztunk, már ilyen volt. Előtte meg majd’ kiugrott a bőréből.
- Nem tudsz semmi? - néz rám Yoonah kétségbeesetten, mire határozottan megrázom a fejem.
- Valakivel beszélt kakao talkon. Hoseok volt odaírva, de nem láttam, hogy miről volt szó.
- Hoseok? Jung Hoseok? - kérdez azonnal Yoonah, én pedig egy kis gondolkodás után bólintok egyet - Nem láttad véletlenül, hogy mit beszéltek?
- Annyit tudtam elolvasni, hogy írta neki a pali, hogy sajnálom.
- Oh, Tae … - sóhajt fel, majd minden további nélkül megindul öccse szobájához. Valamiről lemaradtam, azt hiszem. Az ajtó előtt megáll, majd bekopog. - Tae, kérlek engedj be. - kérleli, de nem jön válasz. Yoonah megpróbálja ezt még kétszer, majd válaszok nélkül maradva megpróbálja kinyitni az ajtót, de mind hiába. - Taehyung, kérlek engedj be. Mit mondott neked Oppa?
- Hagyj békén! - ordít Taehyung, zokogó hangján. Nagy lehet itt a baj, de miért nem mondja el senki, mi történik?
- Mi folyik itt, Yoonah? - lépek szerelmem mellé, aki ingerülten néz rám.
- Valószínűleg Oppa dobta az öcsémet. Esküszöm, ha a szemem elé kerül, én fogom megfojtani… - morog az orra alatt, majd megragadja a csuklómat és elkezd húzni maga után a nappaliba. - Jung Hoseok - fordul velem szembe Yoonah. - Az a férfi, akiért az öcsém már tinédzser kora óta epekedik. Azért kavar ennyi pasival, mert Hoseok nem hajlandó vele együtt lenni. - néz vissza öccse ajtaja felé. - Legalább is így volt, addig, míg Taehyung el nem határozta, hogy légiutaskísérő lesz. Hoseok azt mondta neki, hogy akkor megpróbálja a kapcsolatot, ha sikerrel jár. Taehyung belement, végigcsinálta és össze is jöttek. Azonban Hoseok beállt katonának. Alig élvezhették ki egymás társaságát, már be is sorozták, mert Hoseok még nem töltötte le az idejét a katonaságnál. Ma jött haza azóta, de úgy tűnik, nem akar az öcsém mellett maradni. Aish! - temeti bele arcát a tenyerébe. - Miért nem jó neki az öcsém? Aranyos, jószívű, kedves, helyes, okos és még tudnám sorolni. Mindenki odáig van érte, akkor Oppa miért nem? Miért dobja el magától?
- Hé! - simogatni kezdem a hátát, ami miatt felemeli a fejét és könnyes szemekkel rám pillant. - Nem biztos, hogy szakítottak. Lehet hogy más miatt van így kiakadva. - azért Yoonah néhány kijelentésével tudnék vitatkozni, de most nem az a célom, hogy elmagyarázzam neki, miért nem aranyos, kedves és jószívű Taehyung.
- Ismerem az öcsémet. Csak emiatt nézhet ki így.
- Ez a Hoseok gyerek ha nem tudja megbecsülni, nem is érdemli meg a szeretetét.
- Ez kedves, de nem segít Taetaen… - sóhajt fel aggódva.
- Hagyjuk egy kicsit, hadd legyen egymaga, ha ezt szeretné. Szemmel láthatóan most nem akar senkivel sem beszélni.
- Tudod, hogy este nekem programom van. Későn érek haza és ha nem enged be most, akkor csak holnap fogok tudni vele beszélni. - néz vissza újra az ajtóra, majd rám.
- Akkor majd én megpróbálok beszélni vele. Nem engedem, hogy kinyírja magát, amíg nem mesélte el neked, oké? - próbálok némi vidámságot csalni szerelmem arcára, ezért elmosolyodom, de tudom, hogy ez veszett fejsze nyele. Komoly gond van, amiről még így sincs fogalmam, hogy mesélt róla.
- Hálás lennék. - fogja meg két kezével arcomat, majd lehúzva magához ad egy puszit ajkaimra. Elfordul tőlem, majd a telefonját elővéve felsóhajt. - Indulnom kell. Tényleg rád bízhatom?
- Igen. Ne aggódj. - vigyorgok rá. - Majd én megenyhítem.
- Köszönöm, Baba! - indul meg az előszoba felé, ahol magára veszi a magassarkúját, valamint a tőlem kapott tavaszi kabátját. Az előre odapakolt táskáját vállára teszi, majd utoljára visszanéz rám az ajtóban. - Ha nagy a baj, hívj fel telefonon.
- Nem lesz gond. - mosolygok rá kedvesen, mire bólintva távozik a lakásból.
Most legyél okos, Jungkook! Idegesen kezdek el járkálni a nappaliban azon merengve, hogy mi a franccal tudnám előcsalni. Ha bekopogok, nekem végképp nem nyitja ki az ajtót. Ha hangosan kezdek zenét bömböltetni, csak esélyt adok neki, hogy büntetlenül tudjon zokogni. A telefonhívásra biztosan nem fog válaszolni. Mivel tudlak magamhoz édesgetni, Taehyung? Bingó! Hirtelen ötlettől vezérelve szaladok ki a lépcsőházba, lefelé haladva. Megnyomom a bejárati csengőn a mi számunkat, majd ugyanolyan gyorsan rohanok vissza, habár kétszer megtenni három emeletet nem egyszerű mutatvány. Nyelvemet lógatva zihálok, majd hangosan becsapom az ajtót.
- Te meg ki vagy? - mondom hangosan, hátha Tae meghallja. - Mindjárt szólok neki.
A herceg szobájához megyek és halkan bekopogok. Nem jön válasz, de véghez viszem a tervem. Istenem, csak add, hogy sikerüljön!
- Taehyung. Nem akarlak zavarni, de valami Hoseok vagy ki itt van és téged keres. - Nem érkezik válasz. Hosszú másodpercekig állok az ajtó előtt. Ennyivel nem rázol le! - Megmondjam neki, hogy nem vagy itthon?
Fél perc várakozás után kattan az ajtó zárja. Lassan nyílik ki a falap és egy megviselt, könnyes szemű Taehyung pillant ki rajta. A lencsét a szeméből már kivette, így a mogyoróbarna íriszeivel néz rám.
- Mit akar? - kérdezi halkan.
- Nem tudom, de a bejáratnál vár. Azt mondta, nincs képe beljebb jönni. - mutatok az említett helyre. Muszáj oda csalnom, hogy ki tudjam venni az ajtóból a kulcsot, hogy ne tudjon visszazárkózni. Taehyung egy ideig engem néz, majd érdeklődve próbál kilesni az előszoba felé. Kilépve a hálóból lassú léptekkel indul meg a folyosón. Most először látom bizonytalannak. Mikor már kellő távolságra van tőlem, kiveszem a kulcsot, majd ugyanezt a műveletet végre hajtom a miénkkel és a fürdővel is. A három kis fémtárgyat a zsebem mélyére csúsztatom. Most már nem menekülsz.
- Nincs itt senki. - hallom meg Tae halk hangját, majd perceken belül mellettem terem. Mérges tekintetével mér végig, de szótlanul hagyja hazugságomat és bemegy a szobájába. Egy kicsit várok, majd egyből kivágódik az ajtó előttem egy idegesebb Taehyunggal benne. - Add vissza! - elégedettségemet le se lehetne vakarni arcomról. Hatalmas mosollyal nézek farkasszemet a Herceggel, aki mindjárt felrobban a dühtől. Meg fogom nyugtatni és elterelem a figyelmét. Ez a célom most. Yoonahnál egyetlen egy dolog az, ami használ ilyenkor... Hátha Taehyungnál is beválik.
- Vedd el, ha annyira akarod. - húzom fel a szemöldököm és várakozva bámulok rá.
- Azt mondtam, hogy add ide! - lép közelebb hozzám még feszültebben, mint eddig. - Ha nem adod ide most azonnal, nem érdekel, hogy fogod érezni magad, de olyat teszek veled, amit nem akarsz!
- Nem is tudom. - gondolkodok el színpadiasan és égnek emelem a tekintetem, miközben mutatóujjamat ajkamhoz emelem. - Honnan veszed, hogy nem akarom? - újra rápillantok és kacsintok egyet. - Akkor érj utol! - ahogy kimondom, elkezdek hátrálni a konyha felé. Előveszem azt az énemet, amit csak Yoonah előtt szoktam, így talán sikerül oldanom a feszültséget.
- Mi? - néz rám értetlenül, de szinte azonnal kapcsol. Egyből megindul utánam gyors léptekkel, én pedig hátat fordítok neki és a konyhába rohanok. Mielőtt beérne, előveszem gyorsan a szekrényből a tejszínhabos flakont és a hátam mögé rejtve kezdem el rázni. Valahogy fel kell vidítanom, előtte viszont ki kell fárasztanom. Más nem nagyon jut eszembe. Ha pedig ezekkel annyira felhúzom, hogy rajtam vezeti le a dühét, akkor állok elébe. Megígértem Yoonahnak és tartom a szavam, hogy nem hagyom egyedül az öccsét. Mikor Taehyung közvetlenül elém lép, ledermedek és hatalmasra nyílt szemekkel bámulom őt, beharapva alsó ajkam. Olyan átható a tekintete, amikor dühös.
- Hol van? - kérdezi ingerülten, mire megrántom a vállam. - Ne szórakozz. Add ide! Most!
- Tessék! - válaszolok egyből és a kinyújtott kezébe nyomok egy kis habot, mire értetlenül néz rám. Ez után az orra hegyét veszem célba és kihasználva döbbenetét a nappaliba menekülök.
- Még mindig nem kaptál el. Eléggé el vagy tunyulva, Herceg.
- Megöllek. - hallom ingerült hangját, ám azonnal a nappaliba terem tejszínhabbal teli arcával. Amint meglátja, hogy a kanapé mögött állok, minden szó nélkül indul meg irányomba és ahelyett, hogy megkerülné a bútort, inkább rálépve rövidíti az utat. Már épp kerülném ki és indulnék meg jobbra, ám nem hátrálva ugrik hirtelen rám, ezzel mind a kettőnket a földre kényszerítve. Hangosan felnyikkanok a hirtelen rám kerülő plusz súly miatt, de mire megszólalnék, Taehyung hirtelen ragadja meg mindkét kezemet, majd csuklóimnál fogva egy kézzel összefogja azokat a fejem felett. Szabad kezével egyből zsebeimet kezdi végigtapogatni.
- Kibaszottul megmondtam, hogy add ide nekem azt a rohadt kulcsot! - morog idegesen, egyáltalán nem vigyázva az óvatos fogdosásra.
- Nem adom meg magam olyan könnyen. - válaszolok neki mosolyogva, de ő figyelmen kívül hagyva matat a zsebeimben. Elkezdem ringatni magam, mozgatni a csípőmet és igyekszem kiszabadítani összefogott karjaimat.
- Ne mocorogj! - sziszegi, miközben erősebben mar rá a csuklómra. Engem nem fogsz le ilyen könnyen! Lábaimat kihúzom alóla és a csípője köré fonom őket, majd egy gyors mozdulattal hajolok oda hozzá, lenyalva orra hegyéről a habot, hogy meglepjem. - Finom. - húzom hatalmas mosolyra arcom és elégedetten figyelem, hogy pontosan úgy reagál, ahogyan én azt várom tőle. Taehyung egy másodperc alatt hagyja abba eddigi tevékenységét és hatalmara nyílt szemekkel mered rám. Szorítása enyhül kezeimen, arca pedig teljesen sápadttá válik.
- Ezt azonnal fejezd be. - suttogja alig hallhatóan.
- Mégis mit? - tettetem a tudatlanságot. - Szeretem a tejszínhabot és te lefoglalod a kezeimet. Rajtad pedig elég sok van. Nem hagyhatom kárba veszni.
- Ez nem jó így... - enged el egyből, majd minden szó nélkül leszáll rólam. Egy szempillantás alatt jön vissza a depressziós énje, majd a fürdő felé indul, engem a földön hagyva. Elértem a célom, hogy ne akarja elvenni tőlem a kulcsokat. Nagyokat lélegezve fekszem hanyatt a padlón és agyalok. Nem csak Yoonahnál működik ez a taktika, ami a jövőben akár meg is könnyítheti a Taehyunggal való kapcsolatomat. Kis idő után meghallom a víz hangját, ahogy a csapból folyik. Gyorsan felpattanok és utána megyek. Egy percig nem hagyom egyedül, nehogy tegyen magával valamit. Akkor örökké megkeseríti a nővére az életem. Benyitok a fürdőbe, ahonnan hatalmas gőzfelhő ömlik ki. A zuhanyfüggöny el van húzva, így szerencsére nem ér kellemetlen meglepetés.
- Basszus, de meleg van. Te mindig ilyen forró vízben fürdesz? - kérdezem tőle, miközben leveszem a pulcsimat és a szennyeskosárba dobom.
- Menj ki. - jön az ismét lehangoló válasza, de eszem ágában sincs egyedül hagyni.
- Megvárlak inkább.
- Baszd meg, Kölyök! - elhúzva a zuhanyzó függönyét rám emeli tekintetét. - Miért nem hagysz magamra?
- Sajt. - válaszolom egy hanyag vállrándítás mellett és ledobom magam a szennyestartó tetejére. - Szeretem a szaunát. Méregtelenít. - vigyorgok rá megjátszva, milyen jó kedvem van. Valójában nagyon féltem őt. Magam sem tudom, hogy azért, mert én akarom így, vagy azért, mert Yoonah bízott meg vele. El fogom érni a célom, és hogy ha az kell neki, ami Yoonahnak, akkor nemsokára nyeregben leszek. A kisfiú szerepét tökéletesen tudom játszani.
- Noona akarja, hogy a nyakamon legyél? - vonja fel szemöldökét. - Mennyit mondott el neked? Egyáltalán, mi közöd van hozzám?! - nyom le egy hangos gondolatmenetet, majd felsóhajt. - Menj ki. Fürdeni akarok, ugyanis piszkosnak érzem magam.
- Az is vagy, de azt a fajta mocskot a víz nem mossa le. - elveszem róla a tekintetem és a körmömnél lévő felszakadt bőrt kezdem rágcsálni. - Siess, mert meggyulladok és nem akarok előtted meztelenkedni.
Taehyung egy ideig értetlenül mér végig, majd egy kis idő után megszólal.
- Te szívtál?
- Nem. Szimplán jó kedvem van, ami melletted ritkán fordul elő, ezért nem láttál még duracell nyusziként.
- Túl ritkán. - helyesel, de még mindig nem veszi le rólam átható tekintetét. - Túlságosan furcsa vagy így.
- Teljesen igazad van. - bólogatok elismerően és felállok eddigi helyemről, hogy elé léphessek. Kinyújtom felé jobb karomat, ami miatt értetlenül néz rám. - Kookie vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. - kacsintok egyet, de meglátva teljesen tanácstalan arckifejezését, elnevetem magam és a hasamat fogva guggolok le előtte a földre. - Ha látnád magad, most te is nevetnél.
- Ha meg te látnád magad, kiugranál az ablakon. - válaszol komoran, majd visszahúzódva elhúzza a zuhanyzó függönyét. - Menj ki. Nem mondom el még egyszer. - ismétli meg magát.
- Nope. Nem akarom, hogy bántsd magad. - a második mondatnál visszamélyítem a hangom és komolyan meredek a függönyre, ami mögött ott bujkál Taehyung.
- Nem vágom fel az ereimet csak azért, mert az a fasz mással házasodik össze. - mondja ki hirtelen, ami bántja, nekem pedig ekkor kerekednek ki a szemeim. - Hagyj békén. Nem akarok se veled, se Noonával beszélni. Ennyire nehéz, amit kérek? - hangja kezd elvékonyodni és mondata végére szipog egyet. Nyomni kezdi a mellkasom a rá nehezedő súly. Itt tényleg sokkal többről van szó és nincs mellette senki. Jimint nem hívhatja fel miattam, a nővére inkább elment a programjára, minthogy az öccsével foglalkozzon, erre itt maradok a nyakán én. Az utolsó ember, akivel ezt meg akarja osztani, mégis annyira kétségbe van esve, hogy hajlandó fél mondatokat kikotyogni. Talán azért ennyire szívfacsaró számomra a látvány, mert eddig csak a határozott, tekintélyt parancsoló énjét láttam. Most viszont itt van egy lépésnyire tőlem, teljesen megsemmisülve. Tudom, hogy tehetnék valamit. Nem állhatok itt tétlenül. Hirtelen jut eszembe valami, amit próbálok elhessegetni a fejemből. Akárhányszor forgatom le a fejemben az elképzelt jelenetet, mindig az a vége, hogy páros lábbal vagyok kirúgva… Én teljesen megőrültem! Mély levegőt veszek és hirtelen mozdulattal rántom el a függönyt, ami mögött ott áll a ledöbbent, megfagyott, csurom vizes és meztelen Taehyung. Egész végig riadt szemeit nézem, majd egy gyors mozdulattal lépek be mellé és húzom vissza a függönyt a helyére.
- Mielőtt megszólalnál, ne érts félre. Nem érdekelsz, mint pasi. - mondatom után fordítok rajta egyet és hátulról megölelem. - De egy család vagyunk, szóval én itt vagyok neked, ha szükséged van valakire.
Taehyung egész teste megfeszül érintésemtől. Pár másodpercig ledermed, maj egy hirtelen mozdulattal fog rá kezeimre és kibújva ölelésemből fordul teljesen felém. Mire észbe kapnék, Taehyung megragadja a vállaimat és egy könnyed mozdulattal passzíroz a hideg falhoz, ahol már elér a zuhanyrózsa vízsugara, így a rajtam lévő ruha szép lassan ázik át. Bal kezével erősen fogja vállamat, míg jobb tenyerét fejem mellé helyezve hajol közel hozzám. Haja teljesen vizes, így hosszú tincsei szeme előtt lógnak. Tekintete megkeményedik, és mintha egy vadállattal néznék szembe, úgy fúrja íriszeit enyémbe. Ajka súrolja enyémet, ám mégis ügyel arra, hogy ágyéka ne érjen hozzám.
- Három másodpercet kapsz, hogy elhúzz innen. - szűri ki fogai között a szavakat, olyan mély hanggal, amit tőle még nem hallottam.
- De… én csak segíteni akartam. - nézek rá megszeppenve. Mi ütött belé? Az előbb még meg akart halni, most meg így viselkedik…
- Ha nem mész ki, olyat teszek, amit tényleg nem akarunk. - nyel egyet. Felkarját befeszíti, így tisztán látom izmait. - Se te, se én. - vesz egy mély levegőt. - Nem bántanám meg Noonát, de ha nem mész ki most azonnal, nem fog érdekelni a következmény…
- Mármint… - egy pillanat alatt kerekednek ki a szemeim és csap belém villámként a felismerés. Félelmetes. - Engedj ki! Nem akarok fiúval lenni, engedj ki! Mondtam, hogy ne értsd félre! Mit nem értesz meg ezen? - ficánkolni kezdek, hogy kiszabadítsam magam, de Taehyung azonnal elenged.
- A kulcsomat pedig hagyd a szennyestartón. - húzza el a függönyt, utat nyitva számomra.
- Perverz Herceg! - vágom hozzá a sértő kifejezést és csurom vizesen kirontok a fürdőből, de mielőtt behajtanám az ajtót, visszakiáltok neki. - A kulcs pedig marad nálam!
Becsapom magam mögött a falapot és egy nedves csíkot hagyva magam után sietek a hálóba. A szívem hevesen ver, a levegőt pedig kapkodva veszem. Mit gondolt? Nem is! Én mit gondoltam? Hogy voltam képes bemászni hozzá? Komolyan annyira megsajnáltam, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam, hogy meleg. Még jó, hogy a ruháimat nem vettem le, mielőtt beléptem volna mellé! Már csak az kellett volna, hogy megerőszakoljon! Nehezen hámozom le magamról a rám tapadt ruhadarabokat, de mikor sikerül, előveszek egy törülközőt. Leülök az ágyra és ölemre terítve a puha anyagot bambulok előre. Komolyan azt hittem, hogy úgy viselkedhetek előtte, ahogyan Yoonah előtt szoktam? Aish! Attól még, hogy meg van törve, ugyanúgy egy kiéhezett meleg marad. Mostantól igy fogom hívni. Perverz Herceg.
Egy hónapja, hogy Taehyung azt kérte tőlem büntetésként, hogy csábítsam el. Azóta szinte nem is szólunk egymáshoz, de mivel Yoonah hiányolta a just dancelésünket, kénytelenek voltunk napi egy táncot megejteni. Ám a büntetések változtak. A mosogass el kaja után és vidd el az öltönyeimet mosodába kérések mindennaposak lettek. Egyikünk sem akart olyasmit kérni, ami egy kicsit is közös tevékenységre utal. Mindketten tudjuk, hogy elvetettük múltkor a sulykot. Illetve én vittem túlzásba. Minden áldott nap eszembe jut az a pillanat, amikor hozzá simultam Taehyunghoz és ijedten néztünk egymás szemébe. Azon még nem is csodálkoztam, hogy Taehyung felizgult, hiszen meleg és egyértelmű volt, hogy tetszem neki. Az, ami igazán lesokkolt az a saját reakcióm volt. Csak akkor tűnt fel, hogy megkeményedtem időközben. Az elején nehéz volt, de megembereltem magam és azt képzeltem, hogy Yoonah áll előttem. Mindent úgy csináltam, ahogy páromat szoktam elcsábítani, valószínűleg emiatt történt minden. Teljesen elködösült az elmém és ösztönösen csináltam az egészet. Akkor kaptam csak észbe, amikor megéreztem, hogy nem nővel állok szemben. Nem Yoonah állt előttem, hanem Taehyung. Ez lehet csak az oka annak, hogy felizgultam. Igyekeztem kiverni a fejemből azt a pár percet, de beleégett a tudatomba, ezért elkezdtem megszokni. Nem könnyű. Mikor Taehyung a közelemben van, feszült leszek és nem tudok a szemébe nézni. Szégyellem magam. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy bocsánatot kérek tőle, de jobbnak látom ezt nem firtatni. Biztos vagyok benne, hogy ő is megbánta már. A viselkedése legalábbis ezt mutatja. Nem kötekszik szexuális jellegű dolgokkal. Persze nem hazudtolja meg önmagát és szívja a vérem, de csak a házimunkával kapcsolatban. Ennek pedig kimondottan örülök.
Fáradtan lépek ki a szobából, ahol Yoonahnak már hűlt helye. Korán ment dolgozni, én pedig ma kezdem a képzést, ezért felmondtam apámnál. Yoonah hajlandó eltartani, amíg csinálom az intenzív tanfolyamot, de megígértem neki, hogy visszafizetek mindent. A fürdőbe csoszogok és magamra csukom az ajtót, de mikor hátra fordulok, egy törölközőbe csavart, vizes hajú Taehyung áll velem szemben. Csodálkozva mered rám és csípőre teszi a kezét.
- Kopogni nem szoktál? - vonja fel szemöldökét kérdőn, de válaszomat meg sem várva fordul a tükörhöz, majd előveszi a fogkeféjét. - Mindjárt végzek.
- Be szoktad zárni, ha bent vagy. Muszáj mosdóba jönnöm, szóval megkérhetlek, hogy fáradj ki egy percre?
Rám emeli tekintetét, majd egy lemondó sóhaj keretében kezébe veszi a fogkrémet és menet közben nyomja ki a fogkefe sörtéire a tisztító krémet. Elhaladva mellettem teszi szájába, majd kezdi el mosni fogait. Kinyitva az ajtót minden szó nélkül kimegy, amiért hálás vagyok. Gyorsan végzek a dolgommal. Mikor kilépek a nappaliba, Taehyung az ajtó mellett, a falhoz támaszkodva áll és sikálja fogsorát. Félvállról megköszönöm neki és nekiállok a reggeli kávém elkészítésének. Még nem fogtam fel teljesen, hogy maga Kim Namjoon fog engem tanítani, de jobban belegondolva ennél csodásabb napom nem is lehetne. Még Taehyung látványa sem tudja elrontani a kedvem. Hatalmas mosolyra húzom ajkaimat és felsóhajtok, mire meghallom a mély, karcos hangot mellettem.
- Minek örülsz ennyire? - ráemelem a tekintetem, de egyből el is kapom, ugyanis még nem öltözött fel. Igen. Ez borzasztóan zavar, hogy szeret így flangálni, de nem szólok érte. Legalább nem hoz fel senkit a lakásunkra.
- Újra találkozhatok Namjoonnal.
- Ennyi elég neked arra, hogy ilyen boldog legyél? Nem vagy te belezúgva egy kicsit? - vonja fel szemöldökét egy gyanakvó tekintet kíséretében.
- De, a munkásságába.
- Hát persze. - forgatja a szemét drámaian, majd visszalép a mosdóba. Hagyom, hadd tegye a dolgát, én pedig neki is látok a kávém elkészítéséhez. A friss, éltető nedű öt perc alatt lefő, én pedig már egy bögrével a kezemben öntöm magamba. Taehyung már végzett a fürdőben, ám azóta a szobájába vonult vissza. Fogalmam sincs, mire készül, de az biztos, hogy nem itthonra csípi ki magát.
- Mikor indulsz? - lép be ekkor a nappaliba, miközben a fekete pólóját tűri be épp a nadrágjába. Nyakában ismét ott lifeg az a bizonyos dögcédula kiegészítőként. Egy egyszerű fekete nadrág van rajta, valamint egy terep mintás pulóver, ami épp ki van cipzározva. Haját most teljesen másképp állította be, mint eddig. Most nem szimplán kócos hatása van, hanem olyan, mint ha Yoonah hajgöndörítőjét használta volna. A szemében ismét ott díszeleg az a bizonyos kék kontaktlencse, amit nem tudok mire vélni.
- Felöltözök és indulok is. Ha elmész itthonról, akkor viszem magammal a lakáskulcsomat is.
- Veled megyek. - jelenti ki egyértelműen, én pedig csak értetlenül pislogok.
- Minek?
- Egyik ismerősöm ma ér vissza Koreába. - meséli tőle szokatlanul, túlságosan is lelkesen. - Kimegyek elé.
- Ahha. Nekem mindegy, csak ne csesztess. - gyors léptekkel haladok el mellette, hogy magamra kaphassak egy egyszerű világos farmert és egy fekete pólót. Mikor kilépek az előszobába, Taehyung már felöltözve vár és toporog, hogy induljunk. Mi van vele? Nem szokott ilyen lenni. - Fontos ember lehet, ha ennyire be vagy sózva miatta.
- Induljunk végre! - nyitja ki azonnal az ajtót, magyarázat nélkül hagyva előbbi megjegyzésem - Leintek addig egy taxit, siess! - lohol ki az ajtón, majd rohan le a lépcsőn. Magamra húzom a cipőmet és lemegyek hozzá. Meglepetten nézem, hogy alig két perc alatt már össze is szedett egy kocsit, ami mellett türelmetlenül áll. Amint meglát, magához invitál, miközben beül a hátsó ülésre. Fél óra kocsikázás után már a reptérre is érünk. Taehyung szintén fizet, de meg sem várva pattan ki a kocsiból és rohan lelkesen be az épületbe, eltűnve szemeim elől. Végül én is kiszállok a gépjárműből és megindulok az oktatási helyszín felé. A lépcsőn felfelé menet elhaladok Namjoon irodája mellett, ahol megtorpanok. Beharapom alsó ajkam és elgondolkodom azon, hogy vajon bent van-e. Mindegy, amúgy is találkozom vele a tanfolyamon. Már indulnék meg, amikor kinyílik mellettem a falap, én pedig oda emelem a tekintetem. Namjoon egyszerű, utcai ruhát visel és hatalmas mosolyra húzza a száját, amint meglát.
- Jungkook! Örülök, hogy itt vagy!
- Jó napot! - hajolok meg mélyen előtte.
- Hagyd a formalitást, tegezz nyugodtan. Gyere be! - elhúzódik, hogy beléphessek az irodájába.
- Hol lesz a tanfolyam?
- Itt. - jelenti ki könnyedén és beletúr szőke hajába.
- De hát itt nem férünk el sokan.
- Ki mondta, hogy sokan lesztek? - mered rám úgy, mintha a legbutább mondatot mondtam volna ki előbb. - Magántanulóként vagy beiratva. Csak a te képzéseddel vagyok megbízva.
- Mi? - hatalmasra nyitom a szemeimet, miközben az állam a padlót súrolja. - Mennyibe került ez Yoonahnak?
- Inkább Taehyungnak. - mosolyodik el újból és elővesz egy hatalmas stóc könyvet, amit a kanapé melletti asztalra tesz le. - Kezdjük az alapokkal. - készségesen helyet foglalok vele szemben és észre sem veszem, milyen gyorsan telik az idő. Éppenhogy csak belemerültünk a dolgokba, mikor Namjoon az órájára pillant és lebiggyeszti ajkát. - Letelt a három óra. Holnap ugyanekkor, ugyanitt.
- Ilyen hamar? - szomorúan nézek tanáromra, aki egy biztató mosollyal jutalmaz meg.
- Sok mindenről beszéltünk ma. Ha mindenről szó esik egy nap, mi marad a többi alkalomra?
- Mondjuk ki tudnánk vesézni a te pályádat pilótaként.
Namjoon hangosan felkacag és elismerően bólogatni kezd. Nagy lendülettel áll fel a kanapéról és a fiókhoz lépve kivesz belőle egy ugyanolyan nyalókát, mint amilyet a múltkor kaptam tőle. A kezembe nyomja és leveszi a kabátját a fogasról.
- Hány darab van neked ebből?
- Éppen elég ahhoz, hogy minden alkalommal tudjak adni egyet.
- Épp elég ahhoz, hogy ne legyenek fogaim öt év múlva.
Kijelentésemen újra nevetésben tör ki és megindul az ajtóhoz, hogy elhagyjuk a “tantermemet”. Elszomorít, hogy ilyen keveset tudunk foglalkozni az anyaggal. Rengeteg kérdésem lenne még hozzá, de ahhoz egy hét folyamatos beszélgetés sem lenne elég. Igaza van, apránként kell mindenbe belecsöppennem, de annyira szeretnék már a gyakorlatnál járni, hogy azt el sem tudom mondani. Egy hatalmas nagy álmom válhat valóra, amit ezek szerint annak a Hercegnek köszönhetek. Nem értem, miért fontos neki a sorsom....Mikor kilépünk az ajtón és a folyosóra érünk, megpillantom Taehyungot az egyik oda készített padon. Előre dőlve mered a telefonjára, miközben kócos haja a szeme elé lóg. Arckifejezése nem a megszokott, hiszen szája széle lefelé görbül.
- Nem is mondtad, hogy elkísért. - szólal meg mögöttem Nam, miközben megigazítja a kabátjának nyaki részét.
- Nem gondoltam, hogy ez lényeges lenne a tanulásom szempontjából. - őszintén, mégis nyersen válaszolok újdonsült tanáromnak.
- Igazad van. - helyesel, majd a bal kezén lévő órájára pillant. - Viszont én megyek, el kell érnem Jint. Akkor holnap! - int, és elindul a hangár felé.
Mivel Namjoon az ellenkező irányba indul el, így egymagam lépek Taehyung mellé. Nem vesz észre, mivel teljesen bele van merülve a képernyő bámulásába. Ugyan nem illik belenézni, de mivel belelátok, akaratlanul is végig fut a szemem pár soron. Egy bizonyos Hoseokkal beszél, de mire el tudnám olvasni az ismeretlen hosszú válaszát, egy újabb egy szavas üzenet érkezik.
‘Sajnálom.’
Érdeklődve próbálok tovább olvasni, ám a képernyőre ekkor egy könnycsepp hullik. Sír? Megszeppenve állok előtte, teljesen ledermedve a látottak miatt. Csinálnom kellene valamit, de nem tudom, mi váltotta ki ezt belőle. Alsó ajkamat rágcsálom, de az első könnycseppet követi még egy, az után még egy, majd csendes, magányos zokogásban tör ki. Felső teste rázkódni kezd, majd mikor telefonját lezárja, erősen megmarkolja a készüléket és másik kezét szeme elé helyezi. Baszki! Automatikusan nyúlok a szürke hajkoronához, nem foglalkozva a következményekkel, ami számításaim szerint egy durva visszautasítás. Tévedtem. A Herceg ijedten kapja fel a fejét érintésemre. Könnyáztatta szemei tanácstalanságot és fájdalmat tükröznek, ami miatt megsajdul a szívem. Beleharap alsó ajkába, és mikor realizálja, hogy én állok előtte, azonnal megtörli szemeit és feláll a padról.
- Menjünk. - szólal meg rekedtes hangon, és meg sem várva válaszom indul meg a kijárat felé. Nem tudom mihez kezdhetnék, ugyanis még nem láttam Taehyungot ilyen állapotban. A legrosszabb az, hogy nem tudom, mi baja. Végig lehajtott fejjel sétál előttem, míg nem kiérünk a reptér parkolójáig, ahol egy taxihoz megy és minden további nélkül beül a szokásos hátsó ülésére. Követem, majd én is helyet foglalok. Elmondom a címet a sofőrnek, majd lopva Taehyung felé fordulok. Fejét lehajtva mered a telefonjára, ugyan arra az üzenetre, amit a folyosón láttam. Még most sem tudom elolvasni, hogy miről van szó benne, de az biztos, hogy Tae emiatt van úgy kiakadva. Majd ha hazaérünk, beszél Yoonahval és minden rendben lesz. Ő majd megvigasztalja, nekem semmi közöm hozzá. Nem szabad, hogy érdekeljen. Mégis tudni akarom.
Kínkeserves fél óra után már mind a ketten a lépcsőházban megyünk felfelé, de Taehyung még mindig csendben van. Mikor a lakásba érünk, egy szó nélkül halad el Yoonah mellett és belépve a szobájába magára zárja az ajtót.
- Tae? - mered öccse után Yoonah, majd a zár kattanása után rám emeli tekintetét. - Megint összekakaskodtatok?
- Nem. Amikor újra találkoztunk, már ilyen volt. Előtte meg majd’ kiugrott a bőréből.
- Nem tudsz semmi? - néz rám Yoonah kétségbeesetten, mire határozottan megrázom a fejem.
- Valakivel beszélt kakao talkon. Hoseok volt odaírva, de nem láttam, hogy miről volt szó.
- Hoseok? Jung Hoseok? - kérdez azonnal Yoonah, én pedig egy kis gondolkodás után bólintok egyet - Nem láttad véletlenül, hogy mit beszéltek?
- Annyit tudtam elolvasni, hogy írta neki a pali, hogy sajnálom.
- Oh, Tae … - sóhajt fel, majd minden további nélkül megindul öccse szobájához. Valamiről lemaradtam, azt hiszem. Az ajtó előtt megáll, majd bekopog. - Tae, kérlek engedj be. - kérleli, de nem jön válasz. Yoonah megpróbálja ezt még kétszer, majd válaszok nélkül maradva megpróbálja kinyitni az ajtót, de mind hiába. - Taehyung, kérlek engedj be. Mit mondott neked Oppa?
- Hagyj békén! - ordít Taehyung, zokogó hangján. Nagy lehet itt a baj, de miért nem mondja el senki, mi történik?
- Mi folyik itt, Yoonah? - lépek szerelmem mellé, aki ingerülten néz rám.
- Valószínűleg Oppa dobta az öcsémet. Esküszöm, ha a szemem elé kerül, én fogom megfojtani… - morog az orra alatt, majd megragadja a csuklómat és elkezd húzni maga után a nappaliba. - Jung Hoseok - fordul velem szembe Yoonah. - Az a férfi, akiért az öcsém már tinédzser kora óta epekedik. Azért kavar ennyi pasival, mert Hoseok nem hajlandó vele együtt lenni. - néz vissza öccse ajtaja felé. - Legalább is így volt, addig, míg Taehyung el nem határozta, hogy légiutaskísérő lesz. Hoseok azt mondta neki, hogy akkor megpróbálja a kapcsolatot, ha sikerrel jár. Taehyung belement, végigcsinálta és össze is jöttek. Azonban Hoseok beállt katonának. Alig élvezhették ki egymás társaságát, már be is sorozták, mert Hoseok még nem töltötte le az idejét a katonaságnál. Ma jött haza azóta, de úgy tűnik, nem akar az öcsém mellett maradni. Aish! - temeti bele arcát a tenyerébe. - Miért nem jó neki az öcsém? Aranyos, jószívű, kedves, helyes, okos és még tudnám sorolni. Mindenki odáig van érte, akkor Oppa miért nem? Miért dobja el magától?
- Hé! - simogatni kezdem a hátát, ami miatt felemeli a fejét és könnyes szemekkel rám pillant. - Nem biztos, hogy szakítottak. Lehet hogy más miatt van így kiakadva. - azért Yoonah néhány kijelentésével tudnék vitatkozni, de most nem az a célom, hogy elmagyarázzam neki, miért nem aranyos, kedves és jószívű Taehyung.
- Ismerem az öcsémet. Csak emiatt nézhet ki így.
- Ez a Hoseok gyerek ha nem tudja megbecsülni, nem is érdemli meg a szeretetét.
- Ez kedves, de nem segít Taetaen… - sóhajt fel aggódva.
- Hagyjuk egy kicsit, hadd legyen egymaga, ha ezt szeretné. Szemmel láthatóan most nem akar senkivel sem beszélni.
- Tudod, hogy este nekem programom van. Későn érek haza és ha nem enged be most, akkor csak holnap fogok tudni vele beszélni. - néz vissza újra az ajtóra, majd rám.
- Akkor majd én megpróbálok beszélni vele. Nem engedem, hogy kinyírja magát, amíg nem mesélte el neked, oké? - próbálok némi vidámságot csalni szerelmem arcára, ezért elmosolyodom, de tudom, hogy ez veszett fejsze nyele. Komoly gond van, amiről még így sincs fogalmam, hogy mesélt róla.
- Hálás lennék. - fogja meg két kezével arcomat, majd lehúzva magához ad egy puszit ajkaimra. Elfordul tőlem, majd a telefonját elővéve felsóhajt. - Indulnom kell. Tényleg rád bízhatom?
- Igen. Ne aggódj. - vigyorgok rá. - Majd én megenyhítem.
- Köszönöm, Baba! - indul meg az előszoba felé, ahol magára veszi a magassarkúját, valamint a tőlem kapott tavaszi kabátját. Az előre odapakolt táskáját vállára teszi, majd utoljára visszanéz rám az ajtóban. - Ha nagy a baj, hívj fel telefonon.
- Nem lesz gond. - mosolygok rá kedvesen, mire bólintva távozik a lakásból.
Most legyél okos, Jungkook! Idegesen kezdek el járkálni a nappaliban azon merengve, hogy mi a franccal tudnám előcsalni. Ha bekopogok, nekem végképp nem nyitja ki az ajtót. Ha hangosan kezdek zenét bömböltetni, csak esélyt adok neki, hogy büntetlenül tudjon zokogni. A telefonhívásra biztosan nem fog válaszolni. Mivel tudlak magamhoz édesgetni, Taehyung? Bingó! Hirtelen ötlettől vezérelve szaladok ki a lépcsőházba, lefelé haladva. Megnyomom a bejárati csengőn a mi számunkat, majd ugyanolyan gyorsan rohanok vissza, habár kétszer megtenni három emeletet nem egyszerű mutatvány. Nyelvemet lógatva zihálok, majd hangosan becsapom az ajtót.
- Te meg ki vagy? - mondom hangosan, hátha Tae meghallja. - Mindjárt szólok neki.
A herceg szobájához megyek és halkan bekopogok. Nem jön válasz, de véghez viszem a tervem. Istenem, csak add, hogy sikerüljön!
- Taehyung. Nem akarlak zavarni, de valami Hoseok vagy ki itt van és téged keres. - Nem érkezik válasz. Hosszú másodpercekig állok az ajtó előtt. Ennyivel nem rázol le! - Megmondjam neki, hogy nem vagy itthon?
Fél perc várakozás után kattan az ajtó zárja. Lassan nyílik ki a falap és egy megviselt, könnyes szemű Taehyung pillant ki rajta. A lencsét a szeméből már kivette, így a mogyoróbarna íriszeivel néz rám.
- Mit akar? - kérdezi halkan.
- Nem tudom, de a bejáratnál vár. Azt mondta, nincs képe beljebb jönni. - mutatok az említett helyre. Muszáj oda csalnom, hogy ki tudjam venni az ajtóból a kulcsot, hogy ne tudjon visszazárkózni. Taehyung egy ideig engem néz, majd érdeklődve próbál kilesni az előszoba felé. Kilépve a hálóból lassú léptekkel indul meg a folyosón. Most először látom bizonytalannak. Mikor már kellő távolságra van tőlem, kiveszem a kulcsot, majd ugyanezt a műveletet végre hajtom a miénkkel és a fürdővel is. A három kis fémtárgyat a zsebem mélyére csúsztatom. Most már nem menekülsz.
- Nincs itt senki. - hallom meg Tae halk hangját, majd perceken belül mellettem terem. Mérges tekintetével mér végig, de szótlanul hagyja hazugságomat és bemegy a szobájába. Egy kicsit várok, majd egyből kivágódik az ajtó előttem egy idegesebb Taehyunggal benne. - Add vissza! - elégedettségemet le se lehetne vakarni arcomról. Hatalmas mosollyal nézek farkasszemet a Herceggel, aki mindjárt felrobban a dühtől. Meg fogom nyugtatni és elterelem a figyelmét. Ez a célom most. Yoonahnál egyetlen egy dolog az, ami használ ilyenkor... Hátha Taehyungnál is beválik.
- Vedd el, ha annyira akarod. - húzom fel a szemöldököm és várakozva bámulok rá.
- Azt mondtam, hogy add ide! - lép közelebb hozzám még feszültebben, mint eddig. - Ha nem adod ide most azonnal, nem érdekel, hogy fogod érezni magad, de olyat teszek veled, amit nem akarsz!
- Nem is tudom. - gondolkodok el színpadiasan és égnek emelem a tekintetem, miközben mutatóujjamat ajkamhoz emelem. - Honnan veszed, hogy nem akarom? - újra rápillantok és kacsintok egyet. - Akkor érj utol! - ahogy kimondom, elkezdek hátrálni a konyha felé. Előveszem azt az énemet, amit csak Yoonah előtt szoktam, így talán sikerül oldanom a feszültséget.
- Mi? - néz rám értetlenül, de szinte azonnal kapcsol. Egyből megindul utánam gyors léptekkel, én pedig hátat fordítok neki és a konyhába rohanok. Mielőtt beérne, előveszem gyorsan a szekrényből a tejszínhabos flakont és a hátam mögé rejtve kezdem el rázni. Valahogy fel kell vidítanom, előtte viszont ki kell fárasztanom. Más nem nagyon jut eszembe. Ha pedig ezekkel annyira felhúzom, hogy rajtam vezeti le a dühét, akkor állok elébe. Megígértem Yoonahnak és tartom a szavam, hogy nem hagyom egyedül az öccsét. Mikor Taehyung közvetlenül elém lép, ledermedek és hatalmasra nyílt szemekkel bámulom őt, beharapva alsó ajkam. Olyan átható a tekintete, amikor dühös.
- Hol van? - kérdezi ingerülten, mire megrántom a vállam. - Ne szórakozz. Add ide! Most!
- Tessék! - válaszolok egyből és a kinyújtott kezébe nyomok egy kis habot, mire értetlenül néz rám. Ez után az orra hegyét veszem célba és kihasználva döbbenetét a nappaliba menekülök.
- Még mindig nem kaptál el. Eléggé el vagy tunyulva, Herceg.
- Megöllek. - hallom ingerült hangját, ám azonnal a nappaliba terem tejszínhabbal teli arcával. Amint meglátja, hogy a kanapé mögött állok, minden szó nélkül indul meg irányomba és ahelyett, hogy megkerülné a bútort, inkább rálépve rövidíti az utat. Már épp kerülném ki és indulnék meg jobbra, ám nem hátrálva ugrik hirtelen rám, ezzel mind a kettőnket a földre kényszerítve. Hangosan felnyikkanok a hirtelen rám kerülő plusz súly miatt, de mire megszólalnék, Taehyung hirtelen ragadja meg mindkét kezemet, majd csuklóimnál fogva egy kézzel összefogja azokat a fejem felett. Szabad kezével egyből zsebeimet kezdi végigtapogatni.
- Kibaszottul megmondtam, hogy add ide nekem azt a rohadt kulcsot! - morog idegesen, egyáltalán nem vigyázva az óvatos fogdosásra.
- Nem adom meg magam olyan könnyen. - válaszolok neki mosolyogva, de ő figyelmen kívül hagyva matat a zsebeimben. Elkezdem ringatni magam, mozgatni a csípőmet és igyekszem kiszabadítani összefogott karjaimat.
- Ne mocorogj! - sziszegi, miközben erősebben mar rá a csuklómra. Engem nem fogsz le ilyen könnyen! Lábaimat kihúzom alóla és a csípője köré fonom őket, majd egy gyors mozdulattal hajolok oda hozzá, lenyalva orra hegyéről a habot, hogy meglepjem. - Finom. - húzom hatalmas mosolyra arcom és elégedetten figyelem, hogy pontosan úgy reagál, ahogyan én azt várom tőle. Taehyung egy másodperc alatt hagyja abba eddigi tevékenységét és hatalmara nyílt szemekkel mered rám. Szorítása enyhül kezeimen, arca pedig teljesen sápadttá válik.
- Ezt azonnal fejezd be. - suttogja alig hallhatóan.
- Mégis mit? - tettetem a tudatlanságot. - Szeretem a tejszínhabot és te lefoglalod a kezeimet. Rajtad pedig elég sok van. Nem hagyhatom kárba veszni.
- Ez nem jó így... - enged el egyből, majd minden szó nélkül leszáll rólam. Egy szempillantás alatt jön vissza a depressziós énje, majd a fürdő felé indul, engem a földön hagyva. Elértem a célom, hogy ne akarja elvenni tőlem a kulcsokat. Nagyokat lélegezve fekszem hanyatt a padlón és agyalok. Nem csak Yoonahnál működik ez a taktika, ami a jövőben akár meg is könnyítheti a Taehyunggal való kapcsolatomat. Kis idő után meghallom a víz hangját, ahogy a csapból folyik. Gyorsan felpattanok és utána megyek. Egy percig nem hagyom egyedül, nehogy tegyen magával valamit. Akkor örökké megkeseríti a nővére az életem. Benyitok a fürdőbe, ahonnan hatalmas gőzfelhő ömlik ki. A zuhanyfüggöny el van húzva, így szerencsére nem ér kellemetlen meglepetés.
- Basszus, de meleg van. Te mindig ilyen forró vízben fürdesz? - kérdezem tőle, miközben leveszem a pulcsimat és a szennyeskosárba dobom.
- Menj ki. - jön az ismét lehangoló válasza, de eszem ágában sincs egyedül hagyni.
- Megvárlak inkább.
- Baszd meg, Kölyök! - elhúzva a zuhanyzó függönyét rám emeli tekintetét. - Miért nem hagysz magamra?
- Sajt. - válaszolom egy hanyag vállrándítás mellett és ledobom magam a szennyestartó tetejére. - Szeretem a szaunát. Méregtelenít. - vigyorgok rá megjátszva, milyen jó kedvem van. Valójában nagyon féltem őt. Magam sem tudom, hogy azért, mert én akarom így, vagy azért, mert Yoonah bízott meg vele. El fogom érni a célom, és hogy ha az kell neki, ami Yoonahnak, akkor nemsokára nyeregben leszek. A kisfiú szerepét tökéletesen tudom játszani.
- Noona akarja, hogy a nyakamon legyél? - vonja fel szemöldökét. - Mennyit mondott el neked? Egyáltalán, mi közöd van hozzám?! - nyom le egy hangos gondolatmenetet, majd felsóhajt. - Menj ki. Fürdeni akarok, ugyanis piszkosnak érzem magam.
- Az is vagy, de azt a fajta mocskot a víz nem mossa le. - elveszem róla a tekintetem és a körmömnél lévő felszakadt bőrt kezdem rágcsálni. - Siess, mert meggyulladok és nem akarok előtted meztelenkedni.
Taehyung egy ideig értetlenül mér végig, majd egy kis idő után megszólal.
- Te szívtál?
- Nem. Szimplán jó kedvem van, ami melletted ritkán fordul elő, ezért nem láttál még duracell nyusziként.
- Túl ritkán. - helyesel, de még mindig nem veszi le rólam átható tekintetét. - Túlságosan furcsa vagy így.
- Teljesen igazad van. - bólogatok elismerően és felállok eddigi helyemről, hogy elé léphessek. Kinyújtom felé jobb karomat, ami miatt értetlenül néz rám. - Kookie vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. - kacsintok egyet, de meglátva teljesen tanácstalan arckifejezését, elnevetem magam és a hasamat fogva guggolok le előtte a földre. - Ha látnád magad, most te is nevetnél.
- Ha meg te látnád magad, kiugranál az ablakon. - válaszol komoran, majd visszahúzódva elhúzza a zuhanyzó függönyét. - Menj ki. Nem mondom el még egyszer. - ismétli meg magát.
- Nope. Nem akarom, hogy bántsd magad. - a második mondatnál visszamélyítem a hangom és komolyan meredek a függönyre, ami mögött ott bujkál Taehyung.
- Nem vágom fel az ereimet csak azért, mert az a fasz mással házasodik össze. - mondja ki hirtelen, ami bántja, nekem pedig ekkor kerekednek ki a szemeim. - Hagyj békén. Nem akarok se veled, se Noonával beszélni. Ennyire nehéz, amit kérek? - hangja kezd elvékonyodni és mondata végére szipog egyet. Nyomni kezdi a mellkasom a rá nehezedő súly. Itt tényleg sokkal többről van szó és nincs mellette senki. Jimint nem hívhatja fel miattam, a nővére inkább elment a programjára, minthogy az öccsével foglalkozzon, erre itt maradok a nyakán én. Az utolsó ember, akivel ezt meg akarja osztani, mégis annyira kétségbe van esve, hogy hajlandó fél mondatokat kikotyogni. Talán azért ennyire szívfacsaró számomra a látvány, mert eddig csak a határozott, tekintélyt parancsoló énjét láttam. Most viszont itt van egy lépésnyire tőlem, teljesen megsemmisülve. Tudom, hogy tehetnék valamit. Nem állhatok itt tétlenül. Hirtelen jut eszembe valami, amit próbálok elhessegetni a fejemből. Akárhányszor forgatom le a fejemben az elképzelt jelenetet, mindig az a vége, hogy páros lábbal vagyok kirúgva… Én teljesen megőrültem! Mély levegőt veszek és hirtelen mozdulattal rántom el a függönyt, ami mögött ott áll a ledöbbent, megfagyott, csurom vizes és meztelen Taehyung. Egész végig riadt szemeit nézem, majd egy gyors mozdulattal lépek be mellé és húzom vissza a függönyt a helyére.
- Mielőtt megszólalnál, ne érts félre. Nem érdekelsz, mint pasi. - mondatom után fordítok rajta egyet és hátulról megölelem. - De egy család vagyunk, szóval én itt vagyok neked, ha szükséged van valakire.
Taehyung egész teste megfeszül érintésemtől. Pár másodpercig ledermed, maj egy hirtelen mozdulattal fog rá kezeimre és kibújva ölelésemből fordul teljesen felém. Mire észbe kapnék, Taehyung megragadja a vállaimat és egy könnyed mozdulattal passzíroz a hideg falhoz, ahol már elér a zuhanyrózsa vízsugara, így a rajtam lévő ruha szép lassan ázik át. Bal kezével erősen fogja vállamat, míg jobb tenyerét fejem mellé helyezve hajol közel hozzám. Haja teljesen vizes, így hosszú tincsei szeme előtt lógnak. Tekintete megkeményedik, és mintha egy vadállattal néznék szembe, úgy fúrja íriszeit enyémbe. Ajka súrolja enyémet, ám mégis ügyel arra, hogy ágyéka ne érjen hozzám.
- Három másodpercet kapsz, hogy elhúzz innen. - szűri ki fogai között a szavakat, olyan mély hanggal, amit tőle még nem hallottam.
- De… én csak segíteni akartam. - nézek rá megszeppenve. Mi ütött belé? Az előbb még meg akart halni, most meg így viselkedik…
- Ha nem mész ki, olyat teszek, amit tényleg nem akarunk. - nyel egyet. Felkarját befeszíti, így tisztán látom izmait. - Se te, se én. - vesz egy mély levegőt. - Nem bántanám meg Noonát, de ha nem mész ki most azonnal, nem fog érdekelni a következmény…
- Mármint… - egy pillanat alatt kerekednek ki a szemeim és csap belém villámként a felismerés. Félelmetes. - Engedj ki! Nem akarok fiúval lenni, engedj ki! Mondtam, hogy ne értsd félre! Mit nem értesz meg ezen? - ficánkolni kezdek, hogy kiszabadítsam magam, de Taehyung azonnal elenged.
- A kulcsomat pedig hagyd a szennyestartón. - húzza el a függönyt, utat nyitva számomra.
- Perverz Herceg! - vágom hozzá a sértő kifejezést és csurom vizesen kirontok a fürdőből, de mielőtt behajtanám az ajtót, visszakiáltok neki. - A kulcs pedig marad nálam!
Becsapom magam mögött a falapot és egy nedves csíkot hagyva magam után sietek a hálóba. A szívem hevesen ver, a levegőt pedig kapkodva veszem. Mit gondolt? Nem is! Én mit gondoltam? Hogy voltam képes bemászni hozzá? Komolyan annyira megsajnáltam, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam, hogy meleg. Még jó, hogy a ruháimat nem vettem le, mielőtt beléptem volna mellé! Már csak az kellett volna, hogy megerőszakoljon! Nehezen hámozom le magamról a rám tapadt ruhadarabokat, de mikor sikerül, előveszek egy törülközőt. Leülök az ágyra és ölemre terítve a puha anyagot bambulok előre. Komolyan azt hittem, hogy úgy viselkedhetek előtte, ahogyan Yoonah előtt szoktam? Aish! Attól még, hogy meg van törve, ugyanúgy egy kiéhezett meleg marad. Mostantól igy fogom hívni. Perverz Herceg.
Коментарі