Jungkook POV.

- A saját szememmel láttam, Taehyung! - csattan fel a mentorom - Azt akarod velem elhitetni, hogy hazugság? Hát én nem hiszem. Kérj bocsánatot.

- Nem. - keményedik meg a Herceg hangja, ami miatt muszáj rápillantanom. Előre dől a padon és rákönyököl az asztalra - Akkor se szokásom, ha valóban hibás vagyok, ebben azonban tényleg nem én vétkeztem.

- Lényegtelen, hogy ki a ludas, a végeredmény ugyanaz. A leendő kollégái előtt lejárattad a tanoncomat azzal, hogy azt hiszik, veled kavar. Ezzel egyidőben pedig nem azt fogják nézni, hogy mennyire tehetséges, hanem hogy hányszor tette oda neked a seggét, ami nem igaz. Szóval kérj bocsánatot. Most.

Tae mély levegőt vesz és hangosan kezd dobolni az ujjaival az asztalon. Igaza van. Nem neki kellene ezt megtennie, hanem nekem. Kisebb hatásszünet után a Herceg halkan szólal meg, egy grimasszal az arcán.

- Bocs.

- Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem a melletted ülő sráctól. Nem elég, hogy a karrierjével játszadoztál, de nem értem, hogy vagy képes a saját testvéred párját így kihasználni. Csalódok benned Tae, mostanában egyre többször.

Taehyung összepréseli a száját, de nem szól vissza. Én meglepetten nézem végig mindezt. Nem láttam még soha ilyen szituációt. Eddig mindig én voltam az, aki le lett hurrogva Taehyung által, ráadásul amikor Yoonah megdorgálta öccsét, ő mindig visszavágott. Soha senki nem használt vele szemben ilyen hangnemet, Taehyung pedig nem szokott így meghunyászkodni. Namjoonnak tényleg hatalmas tekintélye van. Akármennyire is jól esik egy picit a lelkemnek, hogy őt is le lehet szidni, mégis rosszul érzem magam miatta. Hiszen nem ő egyedül a hibás. Tae próbálta leállítani Yoongit, én voltam az, aki belement ebbe az egészbe. Ráadásul olyan bűnt cipelek a hátamon, amit soha senkinek nem mondhatok el, csak saját magam előtt vezekelhetek, ez pedig tökéletes lehetőség. Elhatároztam magam, hogy mindent megteszek azért, hogy Tae jobban érezze magát.

- Namjoon Hyung. - szólalok meg erőtlenül, ami miatt mind a ketten rám pillantanak - Nem csak Taehyung a bűnös. Én ugyanúgy benne voltam és kivettem a részem az egészből, szóval nekem is jár a fejmosás.

- Kétlem, hogy ezt magadtól tetted volna - mér végig.

- Pedig igaz - nézek rá elszántan. Tényleg így történt.

Taehyung mindkét tenyerét ráhelyezi az asztal tetejére, és lassan kel fel a székből. Nagy levegőt vesz, majd felém fordul. Szemeibe belelógnak tincsei, úgy figyel engem.

- Az én hibám - mered rám. - Jelezted, hogy mennyit bírsz, de makacs mód az ösztöneimre hallgattam, és jóval tovább mentem az engedélyezettnél. Sajnálom - néz mélyen a szemembe, ami miatt észreveszem az íriszeiben megbújó dühöt, csalódottságot és még sokmindent, amit nem tudok értelmezni. Az a tekintet bosszúra szomjazik. A következő pillanatban Tae megszakítja a szemkontaktust és szélsebesen hagy itt kettesben Namjoonnal, ami miatt nagyra meresztem a szemeim, miközben a Herceg távolodó alakját figyelem.

- Ez a minimum. - sóhajt fel Namjoon, majd jobban elengedve magát körbenéz maga körül, és megállapodik a tekintete rajtam - Indulj meg te is. Szórakozni jöttem én is, de Taehyunggal mindig történik valami... mindegy. Menj bulizni. - Nam egyértelműen megmondta, hogy nem szívesen látott ember vagyok a közelében, én azonban nem mozdulok, ugyanis annyira lesokkolt a dolog, hogy képtelen vagyok felfogni, mi zajlik körülöttem. - Akarsz még valamit? - kérdezi tőlem Namjoon, én pedig minden erőmmel próbálom rendezni a gondolataimat.

- Ez nem volt fair. - pillantok rá kicsit határozottabban, mint eddig - Én is hibás vagyok benne.

- Bármennyire is próbálod bizonygatni ezt az álláspontodat, nem tudok hinni neked. Saját magadtól eszedbe se jutna úgy csinálni, mint aki Taehyunggal jár, ugyanis te normális vagy és nem izgulsz fel egy pasi miatt. - jelenti ki határozottan, bennem pedig a vér is megfagy. Pedig ha tudná, hogy pont ma jutottam majdnem a csúcsra Tae keze által és én voltam a csók ötletgazdája, biztosan lemondana rólam. - Viszont te is gyanúsan beleélted magad a dolgokba. Jungkook, fogadj meg tőlem egy jó tanácsot. Ne hagyd, hogy Tae magával ragadjon.

- Ezt nem értem. - pillantok rá félszegen.

- Taehyung személyének megvan a maga varázsa, amit nagyon kevesen tudnak kezelni. Még a saját nővérének is meggyűlik vele a baja, nemhogy egy ilyen naiv embernek, mint amilyen te vagy. Könnyű belezúgni, de az csak fájdalommal járhat.

- Nem zúgtam bele. - vágom rá azonnal, Namjoon pedig mindentudó mosolyra húzza ajkait.

- Még nem. Ha jót akarsz magadnak, akkor nem is fogsz. Most pedig tűnés. Én is bulizni jöttem.

Eleget teszek Hyung kérésének és elvonulok a bárpulthoz, elég messze Taehyungtól. Kikérem újra ugyanazt az italt és folyamatosan agyalok. Nem merek belenézni Tae szemébe, mert olyan szinten gyűlölöm magam, hogy ha megpillantom a tükörképem, biztos, hogy szembe köpöm. Szánalmas, hogy még a saját igazamért sem tudok kiállni. Namjoon is, Taehyung is és Yoonah is annyira erős, karakán jellemek, hogy mellettük egyszerűen eltörpülök, akármennyire is próbálkozom. És az a baj, hogy itt Yoonah a kevésbé rossz... Mit csináljak most Taehyunggal? Szükségem van rá, amíg nincs itt Yoonah, de ha ilyen lesz a kapcsolatunk, mint a mai... akkor nem fogom kibírni mellette épp ésszel. Namjoonnak teljesen igaza van. Olyan varázsa van ennek a fiúnak, amivel teljesen leveszi az embereket a lábukról, de ha belelátsz a mindennapjaiba, akkor tudatosul benned, hogy ő is csak egy egyszerű ember, mint bárki más. Én mégis áhítattal nézem, ahogy képes olyan erős maradni minden egyes pillanatban, ahogyan én nem tudnám megtenni. Arra gondoltam, hogy talán tanulhatnék tőle némi dominanciát, de rá kellett jönnöm, hogy az bennem is megvan, csak utálom. Nem szeretek uralkodni és emiatt teljesen elnyomom magamban ezt az ént, aki talán Taehyunggal is fel tudná venni a versenyt.

Teljesen elveszítettem az időérzékem, ezért nem tudom, mennyi ideje ülhetek itt, de azóta már öt pohár lecsúszott és elég homályos a látásom is. Jobbra, balra ingok a székben, Tae pedig teljesen eltűnt a szemem elől. Még beszélgetni sem tudok senkivel, ugyanis mindenkinek megvan a maga köre. Magamra maradtam.

Már fordulnék a pultoshoz, hogy kikérjem a hatodik poharamat, ám ekkor egy hatalmas csattanásra leszek figyelmes. Ahogy a bártender, úgy én is a hang irányába emelem tekintetem, és igyekszem fókuszálni a történtekre. Az egyik sarokban pár ember kisebb kört kezd el alkotni, így esélyem sincs látni, mi is zajlik éppen, ám a zene egy szempillantás alatt hagy alább.

- Tűnjetek el, és kint intézzétek a nézeteltéréseket! - hallok meg egy mély, számomra ismeretlen hangot.

- Ah, pedig reméltem, hogy ma nem lesz balhé - sóhajt fel a pultos aggodalmasan. - Remélem nem törtek el semmit.

Pár másodperc lefolyása alatt két hatalmasra nőtt - valószínűleg biztonsági őr - viharzik el mellettem, és mennek az előbbi zaj felé. Érdeklődve figyelem az eseményeket, viszont amint a két férfi kezében erősen tartva számomra két igenis ismerős alakot kezd el kivonszolni a kijárat felé, azonnal észhez kapok.

Az egyik őr kezében Yoongi szőke loboncával ficánkol, igyekszik kiszabadulni. Szája széle véres, így nem kell sokat gondolkoznom, hogy tudjam, ki lehet a másik fél, akit ki fognak dobni pillanatokon belül a szórakozóhelyről. Sejtésem bebizonyosodik, ugyanis a szőkeséget vivő őr mögött megjelenik a másik jó erőben lévő alak, aki Taehyungot tartja erősen. Yoongival szemben Taehyung higgadtan lépked a biztonságiőrrel egyenesen ki a helyről. Bár nem láttam rendesen az arcát, mivel lehajtva tartotta végig, az ajkát láttam. Vigyorgott. Olyan szinten, hogy a hófehér fogait is jól láttam.

Azonnal leugrok az eddig birtokba vett bárszékről, majd szemeimmel keresni kezdem Seokjint, vagy Namjoont, de mivel nem lelem őket, Taehyung után sietek, már amennyire a magamba öntött alkohol mennyisége engedi. Kábán, egyáltalán nem stabil léptekkel haladok végig a tömegen, akik úgy nézik azt a két fiút, mintha cirkuszi mutatványok lennének, vagy egy karneválon végigvonuló látványosság. Biztosra veszem, hogy jócskán lemaradtam tőlük, mivel már a két biztonságőr rég elfoglalták a helyüket a bejárati ajtó mellett. Aggódva lépek ki a friss levegőre, ami talán jót is tesz nekem ebben a részeg pillanatban, és csak reménykedem, hogy idő előtt kijózanodok.

- Meg foglak ölni, érted?! - hallom meg a szőke hangját, így azonnal abba az irányba fordulok. Eleinte zavarodottan kémlelem az üres utcát, ám egy nagy csattanás, majd puffanást hallva képes vagyok behatárolni az irányt, így meg is indulok.

- Próbáld csak meg, ha olyan nagyszájú vagy - kacag fel Taehyung, és mikor odaérek, valóban egymásnak feszülve, de pár lépésre a másiktól állnak. - Én vagyok Kim Taehyung. Engem nem tudsz megölni. Még a pasid fenekét sem tudod házon belül tartani.

- Akkora egy beképzelt pöcs vagy! De mire? Hah? Mégis mire hordod fenn annyira azt a kurva nagy orrod? Arra, hogy minden jött-mentet megdugsz aki hajlandó alád feküdni? Hatalmas teljesítmény, ember!

- Ne felejtsd el, hogy a te párod is egy ilyen jött-ment, aki konkrétan térden állva könyörgött, hogy basszam meg. Igen, pontosan ezzel a szóval élve.

Taehyung egy számomra eddig ismeretlen arckifejezéssel mered Yoongira, aki csak idegesen, befeszülve bámul vissza. Tae arcán egy hatalmas nagy vigyor ül, fejét kicsit oldalra döntve tartja, kezeit pedig lazán, nadrágja farzsebébe mélyeszti. Tisztán kivehető, hogy itt Taehyung az, aki irányít, és a másik srác az, aki próbálkozik. Vagy tévedek?

Yoongi vicsorogva néz farkasszemet Taeval, majd körbetekint maga körül. Igyekszem követni az eseményeket, ám nem teljesen tiszta még a kép, így nehéz mindenre odafigyelni. A szőkeség egy pillanat erejéig kimozdul eddigi helyéről, majd pár lépés után lehajol a földhöz. Mikor ismét felegyenesedik, az ő arcát is vigyor fedi.

- Megmondtam, Kim. Ma meg foglak ölni. - ismétli előbbi mondandóját, én pedig Taehyungra pillantok. Mielőtt fel tudnám dolgozni az eseményeket, Yoongi egy szempillantás alatt megindul Tae felé, akinek mostanra eltűnt a mosoly az arcáról. A szőke fiú azonnal meglendíti a kezét ellenfele felé, aki igyekszik kihátrálni, de nem sikerül neki. A következő pillanatban Tae fájdalmasan ordít fel.

Ekkor tisztul ki a kép.

Taehyung megrogyva támaszkodik a mellette parkoló autóba, Yoongi pedig előtte, vele szemben áll, karjait a szürkeség felé nyújtva. Ekkor látom csak meg, hogy mit tart a kezében. Egy törött üveg áll ki Taehyung hasából, amit erősen, remegő kezekkel tart, de ez nem akadályozza meg, hogy ne vérezzen.

- Megmondtam. - sziszegi fogai között a szőke - Én megmondtam! - engedi el az üveget, majd elhátrál a mostanra térdelő Tae elől.

- Mi a... te teljesen megőrültél? - ordítok rá Yoongira és odaszaladok hozzájuk, erőteljesen ellökve Tae mellől - Ez nem egy videojáték, ha megölöd, nem támad fel! - kiabálok Yoongival, miközben érzem, hogy teljesen kijózanodtam a sokk hatására.

- Még szép. - nevet fel halkan - Ha megtenné, újra megölném.

Ekkor gurul el a gyógyszerem és a szemem elé húzódik egy szürke fátyol, ami miatt képtelen vagyok józanul gondolkodni. Ez az ember teljesen meg van őrülve. Hirtelen mozdulattal állok fel és lendítem felé jobb öklömet, ami célt talál, így Yoongi fájdalmasan kap a testrészéhez. Fújtatva állok meg fölötte, miközben ő ugyanúgy a földön térdel, mint Taehyung. Nem szeretem, ha bántják a hozzám közel állókat.

- Kook. - hallom meg Tae hangját, majd amint hátrafordulok, látom, hogy fogait és szemeit egyaránt összeszorítva rántja ki az éles tárgyat magából, majd dobja messze el. Ismét az autóra támaszkodva kényszeríti talpra magát, egyáltalán nem törődve azzal, hogy a szürke gépjárművön vérfoltot hagy - Menjünk haza.

- Haza? - emelem meg a hangom, amin én is meglepődök - Na, azt nem. Mentőt hívunk, és szépen bemegyünk a kórházba.

- Azt mondtam, haza! - mered rám, ugyan olyan gyilkos szemekkel, ahogyan eddig Yoongira nézett. - Ne ellenkezz.

- Fél, hogy megtudja más is. - kuncog fel Yoongi, még mindig a földön térdelve, arcát fogva - Ha rájön a drága kis tanára, biztos bajba fog kerülni. - néz rá Taehyungra - Elvégre, nem okozhat csalódást Namjoonnak, nemde?

Tae csak vicsorog a szőkére, de nem törődve további szavaival kezd megindulni egy irányba. Végig a kocsinak támaszkodva megy, lassú, szaggatott léptekkel.

Aggodalmasan sietek azonnal hozzá, majd segítve karolom át, igyekezve úgy megérinteni, hogy ne okozzak még nagyobb fájdalmat számára.

Meglepően gyorsan elfogadja támaszom, így jobb kezét átlendíti nyakamon, míg a ballal továbbra is a gyomrát fogja, és próbálja elállítani a vérzést. Aggódva figyelem minden lépését, amit velem együtt próbál megtenni, ám nem számítottam arra, hogy egy apró kavicsban megbotlik. A hirtelen rám nehezedő súlyt képtelen vagyok megtartani, így mind a ketten a földön végezzük. Taehyung azonnal felordít, amint a földre esünk, én pedig nem foglalkozva azzal, hogy felkarcoltam tenyerem, azonnal a sebesült fiúhoz fordulok. Egy pillantás erejéig ugyan, de lenézek hasára, viszont teljesen elképedve nézem a nyílt sebet, amiből mostanra igen intenzíven folyik a vér.

Zihálva nyomom a sebre kezemet, igyekezve elállítani, vagy csak lelassítani a vérzést, de Taehyung nem hagyja könnyen magát, mivel minden egyes erősebb nyomásra felordít.

Ahogy gondoltam, ezt a hangzavart képtelenség nem meghallani, így rövid időn belül pár kint dohányzó ember körénk gyűlik. Csak fél füllel, de hallom, hogy valaki épp a mentőket tárcsázza, így egy pillanat erejéig nyugodtság önti el testemet. Egy apró remény, egy halvány fénysugár villan meg fejemben, hogy talán mégis eljutok Taehyunggal a kórházba, ahol rendesen ellátják, és hamar felépül.

Szememet a seben tartva zihálok, miközben kezeimet igyekszem jól pozícionálni. Egy pillanatra Tae arcára emelem tekintetem, aki teljesen elsápadva, mostanra kiszáradt ajkakkal mered előre. Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, és biztosra veszem, hogy nagy fájdalmai vannak, de nem adja tudtomra.

- Ne aggódj, minden rendben lesz, Tae! Jön a mentő, és ellátnak, jó?

- Jungkook... - szólít nevemen, végig szemembe nézve.

- Itt vagyok, Taehyung, nem lesz baj! - próbálom nyugtatni, bár nem tudom, hogy magamat, vagy Taehyungot inkább.

- Jungkook.

- Figyelek, Tae. - mondom halkan, mivel már rengeteg ember gyűlt körénk.

- Jungkook!

Zihálva emelkedem fel, és nézek a hang irányába. A zene tompán szolgál háttérzajnak, ahogyan az a pár ember, aki még megtalálható a szórakozóhelyen.

Taehyung mellettem áll, a pultnak könyökölve mered egyenesen rám. Kikerekedett szemekkel bámulok vissza rá, egyenesen felé fordulva. Kim Taehyung áll mellettem, aki határozottan jól van. Értetlenül nézek körbe, viszont még mindig a szórakozóhely kellős közepén ülök, a pult mellett.

- Menjünk haza. - szólal meg ismét, rekedt, kissé kába hangján.

- Mi?

- Elaludtál. - von vállat - Jin meg kidőlt, szóval menjünk haza.

Mondatát befejezve lép egyet hátra, helyet adva számomra, hogy leszálljak a székről. Megszeppenve bámulok magam elé, majd eleget téve kérésének leszállok a bárszékről. A fenekem sajog, olyannyira elültem, de most nem ezzel foglalkozom.

Minden bizonnyal megártott az alkohol, és álomra hajtottam a fejem, így viszont van értelme annak, amit nemrég láttam. Csak egy álom volt. Egy álom, így kifújhatom az eddig bent tartott levegőt. Egy szempillantás alatt árad szét bennem a nyugodtság, hiszen tudom, hogy Taehyungnak nem esett baja. Itt van, él és virul, és éppen engem fürkész azokkal a gyönyörű, kontaktlencse mögé rejtett barna íriszeivel.