Mióta megtörtént köztünk a dolog, máshogy látom a kettőnk kapcsolatát. Sokkal jobban kötődöm Jungkookhoz és, ahogy látom, érzem ő is. A napokból 1 hét lett és arra keltem reggel, hogy a telefonom idegesítő ébresztője csörömpöl. Nagy nehezen lenyomtam, majd a hátamra fordulva csak a plafont tudtam bámulni. Megint iskola! - jegyeztem meg magamnak a tényt, hogy fel tudjak kelni készülődni. A fürdőbe érve gyorsan rendbe szedtem magam, fogat is mostam majd indultam vissza a szobámba, hogy felöltözek. Hamar meg voltam vele és a konyhába mentem a kávémat magahoz venni. Anya minden reggel csinál nekem, reggelit is. Mondván túl soványka vagyok még mindig, ezért csinál nekem plusz kaját a suliba. Az asztalon egy cetli és mellette egy becsomagolt szendvics pihent. Megfogtam a papírdarabot, s olvasni kezdtem.

"Jó reggelt kicsim!

Itt a tízóraid edd meg. És vigyázz magadra.

Puszi
Anya és apa. ❤️"

Amint végigfutottam a sorokat a szívemet melegség járta át. Végre tartozom valahova és vannak szüleim, mégha örökbe is fogadták akkor is jó ez az érzés. Hirtelen gondolat menetemből telefonom csörgése rántott vissza. Gyorsan kihalásztam a zsebemből, Kook neve villogott a kijelzőn. Jókedvűen vettem fel a telefont és szóltam bele.

-Jó reggelt...

-Szia Chim. Kész vagy? - jött egyből a kérdése. Mire csak bólogatni tudtam. - Chim? - szólt bele ismét.

-I... igen persze. - válaszoltam neki vissza.

-Indulj el a sarkon felveszlek kicsit késésben vagyunk. - kijelentésére az órára néztem ami 7:48 mutatott.

-Jeszus... oké már indulok is. - szóltam bele a készülékbe, majd lecsaptam a telefont és ki siettem az előszobába. Hamar a cipőmbe bújtam, már kint is voltam a házból. Szaladtam, ahogy tudtam végig az utcán, de egyre jobban elhatalmasodott rajtam egy furcsa érzés. Kicsit olyan mintha figyelne valaki, vagy amikor becserkészi a vadállat az áldozatát. Hirtelen torpantam meg és néztem a hátam mögé, de sehol senkit nem láttam. Így vállat vonva siettem a megbeszélt helyre. Amint odaértem be huppantam Jk mellé a kocsiba, majd padlógázzal indultunk a suli felé. Amint a parkolóban értünk a mellettem ülő leállította a motort majd felém fordult.

-Kérem! - mondja nekem mosolyogva amire csak bambán néztem rá mit is szeretne pontosan most.

-Mit? - kérdeztem vissza és furcsán néztem rá.

-Kérem...a reggeli puszimat! - csücsöritve közeledik felé mire elkuncogom magam és lassan de biztosan össze érintettem az ajkainkat. Az érzésre beleszuszantottam a csókunkban, majd lassan váltunk el egymástól.

-Így már jó. Talán kibírom első óra végéig. - néztem rá hitetlenkedve enyhe fejcsoválással. - Gyere. Mert elkésünk. -jegyezte meg és már ki is szállt a kocsiból, majd az én oldalához sietett és kinyitotta az ajtót. Kicsit félve raktam le a lábam az aszfaltra, azóta nem voltam itt, hogy elrabolt...-Nyugi. Nem hagylak egyedül. Rendben?- nézett rám párom mire bólintottam neki egyet és elindultunk befelé. A folyosók már kihaltak, mindenhonnan a tanárok hangját lehetett hallani. Mire a termünkhöz értünk enyhén Kook kezére szorítottam. Féltem! Még magam sem tudom mitől de nagyon... lehet ki fognak csúfolni a hangom miatt? De lehet inkább nem szólalaok meg. Úgy talán könnyebb lesz. - Itt vagyok. Nem lesz semmi baj. Megvédelek! - súgta a fülembe erotikusan Jungkook, mire az arcomat pír lepte el, és lányos zavaromban, csak a padlót tudtam nézni. Kook egy határozott mozdulattal lenyomata a kilincsét és benyitott a csendes terembe. Éreztem a sok tekintetett magamon, ami kissé... na jó nagyon is zavart. Gyorsan a régi helyemre ültem volna le, de akkor szembesültem vele, hogy már elfoglalta azt valaki.

-Oh sajnálom ültetés volt. - szólal meg a magyar tanár. - Jimin te itt ülsz elől, te Jungkook meg közepén. - mutatót a helyemre, majd Kookéra is. Kicsit idegesen de elfoglaltam a helyem, majd félve néztem hátra. Kook a hüvelykujját felmutatva próbált nyugtatni mire vissza fordultam és a táblát kezdtem nézni. Elég hamar eltelt az óra és már csak a csengő hangjára eszméltem csak fel. De már mindegyik szék üres volt körülöttem. Ekkor egy hatalmas kezet éreztem mag vállamon mire kicsit megugrottam. Lassan és félve néztem fel és legjobb barátomat láttam meg Taemin volt az. Nagyokat pislogva fürkésztem körbe a termet, és bal oldalamon Kook a táskámban pakolta bele a könyveimet.

-Jaj Jimin annyira örülök, hogy látlak. Nagyon izgultam és aggódtam érted.- szólt hozzám Taemin mire elmosolyodtam és megöleltem, amit Kook nem nézett jó szemmel. És megint ez az érzés... mi a fene történik. Tettem fel magamban a kérdést, amire senki sem tudta a választ. De amikor visszanéztem Kook villámokat szóró tekintetét láttam meg. Most ez komoly Jk féltékeny!!! Na neee ez... ez lehetetlen hisz tudja milyen kapcsolatban vagyunk Taeminnel. Semmi alapja nincsen a féltékenységnek.

-Köszönöm. Már jól vagyok! - válaszoltam halkan, remélemve nem hallottam meg de nem így történt.

-Te??? Te tudsz beszélni??? Úristen Jimin olyan cuki hangod van. - fanolt be barátom egy másodperc alatt és akart volna megölelni, de Kook magához rántott így az ő karjai között találtam magam.

-Csak nyugi. És ne ölelgesd a jelenlétében. Sőt soha sem! Világos? - keményített meg a hangját párom.

-Kook kérlek. Taemin csak egy régi jó barátom, nincs okod féltékenykedni.- fordultam felé és mélyen a szemeiben néztem. De még mindig a sárga kis manót láttam benne, aki a fülébe duruzsol hülyébnél hülyébb dolgokat.

-Mindegy menjünk. Elkísérlek a következő órádra.- fogott barátom a csuklómra és kifelé kezdett húzni a folyosóra.

-Tudod Jiminie sok dolog történt mióta nem voltál.

-Micsoda? - kérdeztem kíváncsian, de közben Kookot keresem a tekintetemmel. Akit a hátam mögött meg is találtam, csak engem bámult és barátom kezét ami még mindig a csuklómat fogta.

-Jó! Elég! Szállj le a pasimról!! - lépett barátom elé párom szúrós tekintettel.

-Miii?? - nézett rá, majd már kérdőn.

-Jól hallottad. Jimin és én együtt vagyunk, úgyhogy vedd le róla a kezed. - mutatott Taemin kezére Kook.

-Komolyan hát ennek igazan örülök. Mióta? - kezdett be lelkesedni.

-Nem mindegy!? Úgyhogy kérem vissza a pasimat. - nyúlt a kezemhez Jk és elrántott Taemintől.

-Én biztos nem veszem el. - tartja fel mancsát védelmezőleg maga elé.

-Nagyon remélem. - jegyezte meg fintorogva párom és magam után kezdett húzni.

-Kook ez mi volt? Taemin csak egy barátom. Nincs okod féltékenynek lenned rá! - jegyeztem meg határozottan.

-Meg mondtam. Meg foglak védeni mindenkitől. - fújtatva válaszolt nekem, de még mindig magam után húzva.

-Jungkook... állj már meg! - szóltam rá hangosabban. - JUNGKOOK! - ismételtem meg, de már kiabáltam a nevét mire hátrafordult. - Én té... téged szeretlek. Érted? Taemin olyan mint egy báty nekem. Nincs félni valód! - mosolyodtam el, hogy megnyugtassam. Ekkor megállt és hirtelen mart a vállamba úgy nézett rám.

-Egyszer már elvesztettelek. Nem fogom még egyszer átélni! Nem bírom elviselni, ha valaki más ér hozzád! Mindig azt hiszem bántani akarnak téged. - rázott meg kezével kissé.

-Hé Jiminie jössz? Mingyárt becsengetnek. - szólt ki az ajtón egyik osztálytársunk.

-Megyek már! - szóltam oda neki. - Kook inkább menjünk. Jó? Majd szünetben megbeszéljük. - simítottam arcára, hogy lehiggadjon. Mire nagyon sóhajtott és fújtatva ment be a terembe én pedig csak utána kullogtam mint egy kivert kutya. Gyorsan helyet foglaltam és a táskámból kezdtem kivenni a kövi órára szükséges Cuccokat. Amikor bejött a tanár és a vaskos füzetét levágta elém az asztalra.

-Osztály vigyázz! - kiáltott fel a 40-es éveiben járó nő. És ekkor szúrt ki engem aminek nem igazán örültem. - Áhhh Park Jimin végre megtisztelt minket a jelenlétével! - nézett rám undokul. De csak bólogattam neki válasz gyanánt. - Na üljetek le. - szólt egyöntetően mindenkihez, és hirtelen mindenki helyet foglalt síri csendben. Majd kezdetét vette a matek óra. Viszont nem nagyon tudtam koncentrálni, ugyanis folyton egy dolog járt a fejembe. Mégpedig az az érzés amit ma sokadjára éreztem. Lehet csak beképzelem magamnak, de amikor Kook nézett a folyosón... - gondolat menetemből a csengő hangja rántott vissza a valóságba és egy kéz a vállamon. Hirtelen kaptam oda a tekintetem és Kookie állt mellettem...

-Menjünk ebédelni. - jelentette ki és már a táskám után is nyúlt és feldobta a vállára, majd ujjainkat összefűzve indultunk a nagy ebédlő felé. Amint beléptem a hatalmas helyiségbe jó páran meg is néztek minket, vagyis a kezünket. Jungkook a legtávolabbi asztalt célozta meg és arra felé vette az irányt. Gyorsan leültetett ledobtam a táskáinkat, és már el is tűnt mellőlem. Kb 10 perc után két tálcával tért vissza, ami megvolt pakolva mindenféle finomsággal, aminek a felét sem tudtam megenni. Kérdőn néztem az előttem ülőre, majd vissza a tálcára.

-Jungkook... é..én ezt a sokat nem tudom megenni. - hajtottam le a fejem zavaromban.

-Nem baj Chim, de egyél belőle annyit amennyi jól esik. - mosolygott rám kedvesen és a kezemre simított. Mire nem kicsit pirultam el tettére, és inkább az évesre koncentráltam. Már a tálca negyede elfogyott amikor rájöttem, hogy elfelejtette az ásványvizet. Így pálcikákat letéve álltam fel majd indultam el az automatához. A gép le érve bedobáltam az aprót és 2 üveg vizet kértem. Amit meg is kaptam és amikor fordultam meg egy mellkasba ütköztem. Félve néztem fel rá, de amikor megláttam ki az kicsit leeresztettem.

-Ohh sajnálom Taemin. - kértem elnézést a botlásomért.

-Jaj ugyan már Jiminie. Semmi baj... - simított buksimra mintha egy jól nevelt kutya lennék. Mire enyhén megrázta a fejem és Kook felé tekintettem.

-Amúgy ettél már? - kérdeztem tőle, mert hát nem akarok bunkónak látszani.

-Még nem. De nincs sehol hely, hogy el üljek.- nézett körbe az ember tömegen. És ekkor lámpa gyúlt a fejemben majd habozás nélkül vágtam rá...

-Gyere egyél velünk. - mutattam az asztalunk felé, ahol párom már keresett a tömegben.

-Ahhh hagyjad Chim, majd eszek később. Nem akarok zavarni. - fogta meg vállam és az asztalunk felé kezdett tessékelni. Amint közelebb értem illetve értünk Kook szemei nagyra nyíltak és keze is ökölbe szorult. Na kezdődik elölről... - sóhajtottam nagyot. Az asztalunk mellé érve Kook hirtelen állt fel, hogy a szék hátra is esett és hatalmas csattanással ért földet. Az egész menzán síri csend honolt. Mindenki minket nézett árgus szemekkel.

-Ez meg mi??? - kérdezte ingerülten.

-Micsoda? - tartam szét a kezem.

-Hát ez... - jött elém, és barátom kezét levette a vállamról, majd kicsit hátrébb lökte. - Megmondtam... hagyd őt békén. Világos? - fenyegette meg Taemint Kook.

-De hisz nem történt semmi! Most mi a bajod megint???-förmedt rá a mögöttem álló.

-Te vagy a bajom, és az, hogy nem veszed le a kezed a pasimról!!! - vágott vissza arogánsan.

-Chhhh... nekünk több közünk van egymáshoz mint neked világ életedben. - lökte meg egy ujjal a vállát.

-Hogy mivan? Na ne szórakoztass... - röhögte el magát Kook.

-Ne nevess így van. Mondd meg neki Jimin! - nézett rám barátom.

-Mit is...? De Taemint azt mondtad ne beszéljek erről senkinek. Most akkor miért...? - néztem rá kérdőn és kezeimet zsebre tettem zavaromban.

-Szállj le róla. Ő az enyém! - rántott közelebb magához Jungkook és kezeit a hátamra tette. Az utolsó mondatra felkaptam a fejem és eltoltam magamtól Jk-t.

- Egy, én nem vagyok senki tulajdona. Kettő, igen együtt vagyunk Kook, de az nem jogosít fel arra, hogy így beszélj egy olyan emberrel akivel kiskorom óta ismerjük egymást. - néztem kissé dühösen páromra. - Áhhh... inkább hazamegyek. - kaptam fel táskámat a földről és a kijárat felé kezdtem szaladni. Végig kongott a folyosó a lépteimtől, ekkor tudatosult bennem, hogy senki sem jött utána. Ami nagy megkönnyebbülést jelentett nekem, mert most nem nagyon van hangulatom Kook féltékenységéhez. Gondolataimból a hatalmas üveg kapu rántott vissza. Milyen gyorsan ide értem. - léptem ki az épületből majd indultam le a hosszú lépcsősoron.

A lépcső aljához érve egy kéz rántott vissza és maga felé fordított.

-JIMIN EZ MI VOLT?

-Mi? Haaa..!? - kérdeztem rá.

-Hát ez! Mi az, hogy kiskorod óta? - mart a vállamba és úgy fordított maga felé teljesen.

-Úgy, hogy ő volt a legjobb barátom az árvahá... - kaptam hirtelen a kezem a szám elé, és lesütöttem a fejem, mert pont akkor ért utol minket az említett személy is.

-Á... árva?? Jimin! - szólt hozzám párom, de én csak álltam mint egy csődtömeg a suli kapujában. Az erős kezek már nem tartottak egy helyben így gyorsan megfordultam és futásnak eredtem.