Jelmagyarázt.
Jimin jelbeszédét evvel (~) jelel fogom mutatni és dőlt betűvel.
❤️❤️❤️


Ahogy ott álldogáltam az ajtóban, és a két leendő szülőmet néztem hirtelen elöntött a melegség. Olyan jó érzés végre valakiknek kellek. De azért valamilyen szinten féltem is 8 éves korom óta vagyok itt és azóta nem mozdultak ki csak a suliba jártam még vissza. Arra is nagyon nehezen vettek rá, hogy iskolába járjak, és most még el kell menjek egy számomra teljesen idegen helyre szinte idegen emberekkel. 

-Gyere Jimin ülj le. - szólt hozzám Mrs. Minsi amire csak bólintottam és elindultam a másik fotel felé az asztal előtt. Óvatosan leültem rá és a kezemet az ölembe helyeztem evvel is az idegességemet próbáltam leplezni. Kéz matatásomból két meleg mancsot éreztem meg a vállamon. Kicsit megijedtem de amit szerintem észre vehetett, mert hamar elvette a kezét onnan, és a fotel háttámlájára helyezte. 

- Szóval Jimin. Ők a szüleid! - mondja mosolyogva az előttem ülő. 

   ~ És mikor kell velük menjek? Szerettem itt lenni. 

-Ma már visznek is magukkal! De már ezt mondtam tegnap kisfiam. - válaszolt nekem az intézmény vezető. Csak bólintottam neki evvel jelezvén, hogy elfogadtam a helyzetet. 

-Ne izgulj! Lesz egy csomó új barátod és külön szoba! - guggol le mellém anyám. 

   ~Köszönöm, hogy így is elfogadnak! - finoman az arcomra simít és egy gyenge mosolyt küld felém. 

-Fiam tudom, hogy nehéz múltad volt és, hogy a szüleid eltávoztak. De hidd el apád és anyád helyett igazi szüleid leszünk. - tette nagy mancsát a kezemre bátorítás gyanánt apám. Ekkor bekönnyesedett a szeme a hirtelen sok emlékére ami újra eszembe jutott, de hamar rendeztem a vonásaimat. 

-Na jól van! Akkor induljunk!- állt fel az asztal másik oldaláról Mrs. Minsi és az ajtóhoz sietett. Lassan álltam fel én is és indultam utána a két szülőmmel a hátam mögött. Amint összeszedtem a cuccomat a szobából már indultunk is lefelé. Ahogy kiértem még egy pillantást vetettem az épületre és a bejáratnál állóra személyre, majd egy intés társaságában beültem a kocsiba. Elindultam az új életem felé. Csak az úton elsuhant fákat figyeltem amikor hirtelen megálltunk  és anyám hátrafordult. 

-Életem megjöttünk. Mostantól ez lesz az új otthonod. Fej vakarva vettem tudomásul majd még egyszer vetettem egy pillantást a hatalmas palota szerű épületre. Hó fehér kétszintes ház, a bejárata előtt óriási márvány lépcső vezetett fel a kétszárnyú bejárati ajtóhoz. Lassan szálltam ki a kocsiból, és félve mentem az ajtó felé. Apám hamar kivette a táskámat a csomagtartóból majd utánunk sietett. Ahogy beléptem az új otthonomba a szám is tátva maradt. Minden márvány borítású volt egy hatalmas lépcső vezetett fel az emeletre, ahonnan gyönyörű virágok lógtak le a korlátnál. Anyám átvette a táskámat apától, és kísért fel a szobámba. Ahogy benyitott az említett helységbe kicsit lesokkolt ami ott várt. Minden halványzöld színben pompázott, ami nagyon megnyugtatott engem. Az ajtóval szembe volt egy hatalmas ablak fehér függönnyel, közvetlen mellette egy óriási ágy volt szintén fehér huzattal. A másik falon egy íróasztal foglalt helyet és egy laptop pihent rajta. Vele szemben volt a ruhásszekrény, aminek az ajtaján egy iskolai formaruha lógott. Minden annyira tetszik, hogy hirtelen el is sírtam magam. 

-Jaj mi a baj? - fordul felé anyám. És aggódva fürkészi az arcomat, amit a kezembe temettem. - Nem tetszik valami? Ki tudjuk cseréltetni! - nemlegesen rázom a fejem. És arcomról el emelve a kezeimet próbáltam a tekintetemet rá vezetni. 

   ~Minden nagyon tetszik! Soha ne volt ilyen gyönyörű szobám! Köszönöm… - mutogatom neki mondandómat  majd egy ölelésbe részesit  engem. 

-Jaj kicsim ne köszönd ez természetes. Te a fiúk vagy. - szipogva bólintok és lassan beljebb lépegetek a szobámba minden szemügyre véve. 

-Ha berendezkedtél, majd gyere le ebédelni. A szakács nagyon finomakat szokott főzni. - jegyzi meg anya mosolyogva.

   ~Rendben! Megyek nemsokára. - evvel ki is ment, engem egyedül hagyva a hatalmas birodalmamban. Talán végre jó életem lesz és elfelejthetem a múltban történeteket. A nap hátralévő részében csak a szobámba voltam és gondolkodtam. Vajon a bátyám, hogy lehet? Igen a történtek ellenére még mindig szeretem. Hiszem az egyetlen családtagom, és beteg igaz nem tehet róla de akkor is. Soha nem fogom elfelejteni, hogy ő él. Este a rutinom elvégzése után hamar ágyba bújtam, ekkor egy halk kopogás zavar meg majd lassan nyílik a falap és két szülőm kukucskál be engem fürkészve. 

-Csak jó éjszakát akartunk kívánni. - lépnek be a szobámba. Hamar felülök az ágyon és bólintva nézek feléjük. 

-Kicsim figyelj! Holnap elviszünk az új suliba. Ne kell félni az igazgató és az osztályfőnököm tud mindent. Úgyhogy nyugodj meg. Elrendeztünk mindent. - mosolyognak rám mindketten. 

~Rendben. És még egyszer köszönök mindent. - ölelem meg őket nagy meghatottságomban. 

-Na jól van most már pihenj holnap egy új nap vár! - majd ezzel kilépnek és becsukják maguk után az ajtót. Én csak a plafont tudom bámulni és alig hiszem el ami ma történt velem. Majd így ér útól az álom. 

Másnap reggel anyám kedves hangjára keltem fel és segített mindenben. A reggeli rutinom elvégzése után felvettem a suli egyenruháját, majd anyám lépett oda hozzám és a nyakkendőmet próbálta igazgatni. 

~Köszönöm anya.. - mutatom neki, mire meghatódva ölel magához és érzem, hogy remegnek a kezei. Óvatosan a mancsomat az övéire vezetem és megpaskolok azt. Majd egy bátrabb bólintással felállok és lassan elindulok az ajtó felé. Anya hamar összeszedte magát utána sietett. Amint leértünk apa is csatlakozott hozzánk és így hármasban mentünk ki a kocsihoz. Mihelyst beültünk apa beindítottam a járművet és végérvényesen elkezdődött az új életem. Hamar megérkeztünk az új iskolába ami nagyon modern és hatalmas épülete volt. A főbejáratnál két őr állt és egy szépen felöltözött férfi. Gondolom ő az igazgató. Amíg kiszálltam és bámészkodtam a szüleim oda mentek a pasihoz, és beszélgetni kezdtek. Majd a bambulásomat anya meleg kezei szakították meg. 

-Gyere fiam. - bólintok úgy, ahogy szoktam és anyával mentem oda az igazgatóhoz. 

-Szervusz Jimin én Jackson Wang vagyok az igazgató. - mutatkozik be nekem, és felém nyújtja a kezét. Amit nagy unszolásra elfogadtam. Végignéztem rajta, és elkönyvelem magamban, hogy elég fiatal, biztos van vagy 25 éves. De…a hagyjuk ez baromság. Verem ki a fejemből az ötletet. Mert hát sok olyan szarságról lehet hallani. Mint ma is a rádióban…hirtelen eszeme futtatásomból anya kezei húzták vissza. 

- Menj kicsim. Délután jövök érted! - jegyzi meg halkan ami jól esik, mert azt sem tudnám merre van a haza. Hamar megöleltem anyát majd apát is, és elindultam befelé a hatalmas épületbe. Belül minden nagyon szép és tágas volt. A falak fehérre voltak festve, és bordó színű iskola szekrények voltak kirakva végig a folyosón. A padló szintén márványból volt kirakva ami nekem nagyon is tetszik. Ahogy elnézem ez egy nagyon elit iskola lehet. Gondolkodásomból hangos kiabálás ránt ki és az igazgató eltűnt mellőlem. De akkor veszem észre , hogy két véres fiú közé állt be és próbálja őket csitítani, kisebb-nagyobb sikerrel. 

-Jeon Jungkook már megint te? Ez már a harmadik a héten pedig még nincs is szerda. - jegyzi meg fennhangon. 

-Engedjen már el baszki. Inkább a kis kedvencével legyen elfoglalva. - biccent felém egy gúnyos vigyor társaságában. Várjunk csak amikor 8 éves voltam akkor...ismerem őt. Ő volt ott az árvaházban a szüleivel! Hamar a szám elé kaptam a kezem, és lefordultam tőle. Az nem lehet, hogy ő az… Jungkook!

Na sziasztok. Itt volna a kövi rész. Ha esetleg uncsi sorry, de innen indulnak majd be a történések. Millió puszika. ❤️ 🥰 ❤️