Jelmagyarázt.
Jimin jelbeszédét evvel (~) jelel fogom mutatni és dőlt betűvel.
❤️❤️❤️
Hát ez is elérkezett. Ide is rakok ki új részt. Remélem tetszik fog. De vágjunk is bele. Jó olvasást.

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️

Ahogy ott ültem a folyosón és néztem a kialakult helyzetet, csak arra tudtam gondolni, hogy vissza akarok menni az árvaházba. Nem kell nekem ez. De ekkor Taemin felsegített a földről, és egy székre ültette le. 

-Maradj itt szétszedem őket. - majd ezzel el is ment a két acsarkodó fiúhoz. Én csak magam elé tudtam bámulni, megint itt vagyunk a szék a folyosón. Mint a nyílt napon az árvaházban. Az emlékére a szememből elindultam a sós cseppek amik végig szánkáztak az arcomon, és a nadrágom szárán találtak megnyugvást. Ekkor hirtelen megszűnt a kiabálás, mire felnéztem és éppen Jungkookot kísérte el az egyik osztálytársunk. Egy pillanatra rám nézet, majd egy döbbent arc kifejezést küldött felém. De nem szólt semmit, nem csinált semmit. Csak ment a folyosón végéig, amíg el nem tűnt a látószögemből. Majd két ismerős hang és két ismerős cipőt láttam magam előtt, mivel ismét a talajt kezdtem bámulni. 

-Jimin! Jól vagy? - hangzik el egyszerre a kérdés tőlük. Mire csak bólintottam és fel segítettek a székről. Majd felsziszenve rántom el a kezem, és a másik mancsomal dörzsölgetni kezdem, mert fáj, és nem is kicsit. Mire mind a kettő megijed, majd az orvosi felé kezdenek el vezetni. 

-Chim jobb lenne ha nem mennél Jk közelébe. Látod milyen agresszív. - jegyzi meg barátom. 

   ~Tudom és láttam is. De neki akart menni Taehyungnak. Ezt nem hagyhattam. Sajnálom… kár volt idejönnöm és az is kár volt, hogy örök… - Taemin a kezemre fogott, hogy fejezem be. 

-Semmi nem kár. Ez a legjobb dolog ami történhetett veled. Hidd el…. - ekkor hirtelen megtorpanok és megint a sós cseppek törnek elő a szemeimből. 

-Hé Taehyung! Ugye így hívnak? Kérlek keresd meg az osztályfőnököt, és szólj neki, hogy Jimin nem megy be a következő órára. - szólal meg régi barátom. 

-Rendben. De ti honnan..? -néz ránk kérdően.

-Majd elmesélem egyszer. Rendben?-nyugtatja meg Taemin Taet.

-Oké szavadon foglak Taemin. - mosolyog rá újdonsült barátom és már el is tűnt. 

-Jimin. Ne nagyon beszélj Taehyung előtt. Oké? Ki tudja milyen szándékai vannak. - jegyzi meg nekem minde tudoan. 

   ~De ő segített ki engem órán a tanár előtt. Érted segített! Nem lehet rossz ember. - mutogatom neki a mondandómat. 

-Hát nem is tudom. Inkább tarts meg a három lépés távolságot mindenkivel. - Hát ez nem kicsit mosolyogtatott meg. 

   ~Még veled is? -mutogatom vissza neki a kérdésem. 

-Haha nagyon vicces vagy Jiminie. - mosolyog már ő is. És kezdem azt érezni, hogy újra kérek az életem. Mert Taemin nekem mindig olyan volt mint a fogadott bátyám. Igaz az igazi testvérem beteg és valószínűleg már soha nem fogok vele találkozni, de azért ez a érzés felbecsülhetetlen. Egyszerűen jó érzés valahova tartozni. Mint az új családom is. Amiről eddig csak álmodtam mindenem megvan. De talán sokat kérek akkor, ha az után sóvárgok, amit már nem kaphatók vissza. És ez anyám, és apám szeretete. Mert igen is hiányoznak még ennyi év után is nem kicsit hanem nagyon. Bár itt van a nevelő anyám ő is nagyon szeret érzem magam és ez jól is esik. De akkor sem pótolhatja az anyám szeretetét. Rövid eszme futtatásomból, egy ajtó nyitódása és egy mogorva hang csapja meg a fülemet. Mire oda kapom a tekintetemet, majd egy 40 éveiben járom szemüveges férfi néz vissza rám. 

-Jó napot doki. Ő az új diák elesett a folyosón és fájlalja a csuklóját. Megnézné?

-És ezt miért maga mondja! Talán megkukult a fiú?! Ő is el tudja mondani hol fáj. - fejti ki a teóriáját a tata. 

-Igen de nem hinném, hogy értené! Ugyanis ő néma. - válaszol barátom neki, és egy perverz vigyor küld felém a vén ember. Ekkor hirtelen kapok Taemin keze után, és felpattanva ültő helyemről húzom ki őt onnan magam után. 

-Héé mi a baj Jimin?! - néz rám csodálkozva. 

    ~Nem akarok visszamenni oda. Olyan furcsán nézett rám az előbb. - mutatom neki a mondandómat, amit megmosolyog. 

-Jaj kicsi Jiminie nyugodj meg itt nem fog senki sem bántani. Oké?-simit a fejem búbjára megnyugtatásom gyanánt. 

Remélem tényleg semmi nem fog mostmár történi!