Magyarázat!
Amikor Jimin jelbeszéddel kommunikál az dőlt betűvel lesz jelölve és ezzel a jellel. (~)
Jó olvasást.
Bocsika ha uncsi lett a rész. 🤷‍♀️

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️

Már lassan egy hete gubbasztok itthon senkihez és semmihez nincs kedvem. Igazság szerint félek visszamenni abba a suliba. De anyáék nagyon erősködnek, hogy muszáj. Bár ott van Taemin és Taehyung de akkor is…. Nincs hozzá humorérzékem a sok hülye diák megvető vagy bántó tekintetét látni. Azóta az eset óta viszont visszatértek a rémálmai. Igen arról a napról bár a bátyám egy elmegyógyintézetben van ahonnan nem jön ki többet. De mégis félek valamitől és ezt nem tudom elmondani senkinek. Na meg még ott van Jungkook is. Rajta sem tudok kiigazodni először belém rúg aztán meg a megmentőm játssza. Lehet én vagyok a paranoiás de nekem ez furcsa. Egy ember egyik napról a másikra nem tud 180 fokos fordulatot venni és teljesen az ellenkezőjét csinálja az előtte lévő napnak. Ez totál abszurd és hihetetlen. Rövid eszme futtatásból a telefonom jelzése ránt vissza. Hamar utána nyúlok és megnézem ki az. Persze most sem csalódom Jungkook rengeteg üzenetet ír nekem, amibe folyton kérdezgeti mikor megyek suliba meg, hogy, hogy vagyok. Már, amúgy megszoktam, de néha nagyon zavaró tud lenni a folytonos kérdéseivel. Bár megértem ő volt az aki segített nekem értelemszerű, hogy ír nekem. 

-Kicsim kész a vacsora! - hallom meg anyám hangját. Mire ledobtam a telefonomat az ágyra, és ki siettem a szobámból. Amint beléptem át ebédlőben feltűnt egy furcsaság. Így anyához fordulok és megkopogtattam a vállát, hogy rám figyeljen. Mosolyogva fordul velem szembe. 

        ~Anya ki jön még? Miért van 4 teríték? - mutogatom neki a kérdéseimet. 

-Jaj kicsim az egyik osztálytársad jön, meg hívtam ma vacsorázni. - jelenti ki. 

        ~De mégis kit? - kérdezek vissza. Mire a csengő szakít félbe. 

-Menj kicsim enged be. Jó? Addig szólok Sofi mamának, hogy találhat. - evvel ki is tessékelt az ebédlőből, majd indultam meg a bejárati ajtó felé. Amikor kinyitottam a falapot a döbbenet ült ki az arcomra, és alig kaptam levegőt. 

-Szia kicsi Jimin! - köszön nekem Jungkook egy hatalmas mosollyal az arcán. Ami nekem rohadtul nem tetszik. Mit keres ő itt? Ahh anya mit csináltál!? Sóhajtok egyet és intettem neki, majd beljebb invitáltam őt. Hamar kilépett a cipőjéből, és a nappali felé vette az irányt. Én csak csendben követtem, és  leültem apa karosszékébe míg ő a kanapét választotta. Hatalmas csend telepedett ránk amit ő tört meg. 

-Tudod Jimin már hiányzol a suliból. Taemin és Taehyung is folyton kérdezősködnek felőled. Nekik nem szoktál írni?- teszi fel kérdését nekem. 

        ~Hát nem igazán. Nem vagyok egy társasági ember. - mutogatom neki, de felesleges, mert nem érti mit mondok. 

-És miért nem szeretsz beszélgetni? Most is azt csináljuk. - nevetni el a mondat végét. 

        ~Tudod Taeminnel szoktam… - hagyom abba hirtelen a mondandómat a sokktól. ~Te érted mit mondok? - mutogatom neki döbbenten a kérdésem. . 

-Igen! Kicsit utána jártam ennek a jelbeszédnek és megtanultam. Bár még néha összezavarodok, de megy a dolog. - válaszol nekem. 

-Gyertek a vacsora tálalva van. - szól anya ki nekünk az ebédlőből. Mire felsóhajtok és elindulok az említett helység felé Jungkookkal a sarkamban. 

A vacsora igen csendben telt el. Nem kérdezett senki semmit sem. Kook meg csak csendben tömte a majmot. Majd a vacsora végén segített nekem összeszedni a tányérokat és ki vittük Sofi mamának a konyhába. Majd hamar vissza siettem a nappaliba, ahol anya és apa a teájukat fogyasztották. Gyorsan leültem a kanapéra és Kook közvetlen mellém ült így kicsit feszélyezve éreztem magamat. 

-Kicsim azt tudod, hogy már vissza kell menj a suliba. Ma hívott az igazgató is. - mondja anya azt, amit most a legkevésbé akartam hallani. 

-Igen Jimin. Jó lenne ha újra jönnél már suliba. - jegyzi meg a mellettem ülő fekete hajú srác, vagyis Jungkook. 

        ~Muszáj? Nem lehetek magántanuló? - teszem fel a kérdést szüleimnek. 

-De miért akarsz az lenni? - néz rám Jk döbbent szemekkel. 

        ~Őhmm nem akarok még egy ilyet átélni. - fejtem ki a teóriámat.

-Hééé nem lesz semmi baj. Oké? Tudod megvédelek, ha arról van szó, és Taemin is meg Taehyung is ott vannak. 

-Kicsim muszáj visszamenni. Nem akarjuk apáddal, hogy megbukj. Egy értelmes gyerek vagy jó jegyekkel. Szóval holnap megyünk suliba úgy készülj. 

        ~Mi??? Én… én nem! Nem megyek oda vissza. Soha!!- jelentem ki és dühösen felpattanva a helyemről siettem a szobámba. Majd hangosan bevágtam magam után az ajtót. Ezt nem hiszem el, miért nem érik meg, hogy nem akarok oda vissza menni. Gondoljanak már bele az én helyzetembe is. De, ahogy látom még Jk is mellettük van. Azt hittem legalább ő megért de nem. Ekkor  kopogásra figyelek fel, és egy ismerős hang szólalt meg a falap túloldaláról. 

-Chim. Légyszíves… ott leszünk melletted és egy tapodtat sem mozdulunk mellőled. Rendben? - hangzik el a kérdés. - Jimin… legalább írj vagy kopogj, hogy oké vagy valami!?- nagy nehezen az asztalomhoz mentem és egy cetlire írtam egyetlen 1 szót, majd az ajtó alatt ki csúsztattam.

"Rendben!" - egy nevetést hallottam meg az ajtó felől és sutyorgást. Biztos apáék is itt vannak. 

-Akkor holnap reggel fél 8-ra itt vagyok érted. Okés?- dühömben egy párnát hajtottam az ajtónak. Majd álomra hajtottam a fejem. És azon gondolkodtam, hogy vajon megint arról a napról fogok-e álmodni. Remélem most már mindene rendben lesz.