Amiel szemszöge:
Nem mosthatok el előle semmit, ezért, akkor nem engedtek volna ide vissza, és nem pont ő ül itt előttem. Szóval most arra vár, hogy elmondjam neki, hogy mi is történt. Csakhogy nekem ez nagyon is zavarba ejtő, mivel eddig sosem beszéltem senkinek az érzelmeimről, és nagyon fura, hogy van olyan élőlény, akit nagyon is szeretek, jeom a vilázágot.
-Mikor felküldtetek a halandók közé, még aznap megláttam egy nagyon szép fiút. Fehér haj, jade zöld szemek, sovány testalkat és olyan 170-re saccolnám meg a magasságát. Kedves, aranyos, gondoskodó, jól visszahúzódó mikor idegenek társaságában van, és néha gyanakszik is rajuk. Nehéz gyerekkora van, de ennek próbálkozzon a bajba jutóknak segíteni. És még önfeláldozó -visszaemlékezve arra, hogy inkább ő alszik a nagyon kényelmetlen pici kanapén, csak én tudom aludni azon a kényelmes ágyon. Meg mikor kivett egy kis szabadságot, hogy engem tudjon ápolni, ahol az anyagi körülményei ezt nem engedhetik meg.
Nem tudom, hogy mennyit beszélhetek róla, csak azt veszem észre, hogy anyukám már elég régóta nagy mosollyal, csillogó szemmel díjazott meg, de esze ágába sincísen félbeszak Én meg mondom tovább a magamét, mit sem törődve, hogy az összes olyan érzelmemet, gondolatomat osztom meg angyalkámról. Mire sikerült egy jó nagy levegőt vennem, ezzel a befejezetté nyilvánított a mondanivalómat, anyukám elismerően bólintott. És nekem annak ellenére, hogy végig a tudatomnál voltam, és tudtam, hogy mit mondok el, most az első le, hogy nem tudom mennyi időn keresztül csak egy személyről beszélni. Pedig csak lényegében mondtam el, mert ha teljesen elmondtam, hogy mi történt ez a rövid idő alatt, akkor tutira itt ülnénk egy napot, és egyre jobban nőne az idő.
-Sosem gondoltam volna, hogy mikor viszont látlak ennyire szerelmes leszel valakibe. Örülök neki, hogy te is megtaláltad a társadat, csakhogy, ha jól sejtem bajban van, ugye? -kérdezte meg tőlem az anyukám, mire helyesőlen bólintottam.
-Nem tudom, hogy kik, vagy mik rabolták el, de én meg szeretném őt menteni, kerüljön az bármibe. -mondtam neki halál komolyan. Azért mégis életem szerelméről van szó, kiért az ember bármit képes megtenni. Ez alól én sem vagyok külön. Láttam anyukámon, hogy a mosolyában már szomorúság megtalálható, mire jobban nőtt az aggodalmam.
-Idefigyelj kisfiam, mert ez egy fontos információ lesz a szerelméről. Én nem ellenzem ezt, nagyon mi több az apukád sem, mert már annak örülünk, hogy rád is rátalált a szerelem. Csakhogy egy kiszemelted nemmás, mint egy félig angyal, félig ember. Ismered azt a történetet, hogy mi is történt Rafaellel? -kérdezte meg, mire bólintottam egyet. Így is már ki vannak feszítve az idegeim, ezért nem szólalok meg.
-Wadkiel, Rafael és Krisztián gyermeke. Azért született Wadkiel ilyen későn, mert Rafael nagyon sokáig és többször is volt depressziós, és a babát csak így tudta megmenteni. Csakhogy mikor világra jött a gyermek, addigra az apja már rég halott volt, és a születése után az anyukája is meghalt. Gyakorlatilag senkije és semmije sincsen, hacsak most valamelyik angyal el nem ragadta. Ez nem biztos, de te is tudod, hogy ki az, aki ebben segíteni tud. Csak arra kérlek, ha majd újra látod őt, maradj mindig mellette, bármi is történjen. Mi meg végig ott leszünk mellett, és ha segítség kell, csak szólj. A mennybéli kitiltás óta nem tudom, hogy mi vált ott, ezért nem látjuk a történéseket. De a hangodat biztosan meghallanánk, vagy ha bajba lennél ott, mert a kisfiam vagy, és egy anya mindig megérzi, ha a gyermek bajban van, bárhol legyen is. -mondta nekem komolyan, helyesen a földön álló állomás kaparom össze. Most már értem, hogy miért viselkedik úgy, és mit is éreztem a közelében. Úgy látszik, hogy a beceneve az ugyan az lett, mint valójában, csak teljesen, hanem félig. Habár most ez legyen a legnagyobb probléma.