Wadkiel szemszöge:

Miután visszament a szobámba lepiheni, folytattam tovább a főzést. A gondolataim szabadon áramoltak, és csak egy személy körül forogtak. Nem tudom, hogy pontosan mikor is, de beleszerettem a megmentőmbe. Még a nevét sem tudom, de minden félelem nélkül hoztam el ide. Gratulálok Wadkiel! Egy idegen van a szegény kis lakásodban. Erre csak gratulálni tudok magamnak. De mégis, ez az idegen olyan jól nézzük ki, a sötétbarna hajával, a sötétbarna már szinte fekete színű szemeivel, és az a napbarnított bőr. Nem szoktam senkit sem ennyire megnézni, de ő mégis valamiért más. Mintha vonzódnék hozzá; de ez mégis lehetetlen. Nem szerethetem úgy, hogy semmit sem tudok róla. Lehet, hogy később jóval jobban megjárom, és a padlóra fogok kerülni.

A magamban lefolytatott érvek mellett, elkészült az ebéd. Kimertem két adagot egy-egy tányérba, és az egyiket egy tálcára tettem rá. Még csináltam kamillateát, mert csak az van itthon, megaztán jót tesz neki, ha más baja is lenne.

Halkan bekopogtam a szobám ajtaján, de válasz nem jött. Csendesen, macskákat megszégyenítően lopództam be a szobámba, és tettem le a tálcát magam mellé. Odamentem az alvó démonomhoz (A nagy eszmecserém közben így neveztem el a kisugárzása miatt. Ne kérdezzétek, hogy honnan jöttem, csak úgy jöttem.), És halkan keltegetni kezdtem. Ekkor felnyitotta a szemeit, amibe egy szempillantás alatt el tudtam veszni benne. Erre az arcom már megint lángba borult, ezért gyorsan lehajoltam a tálcáért.

-Cs-csak a-azért kel-keltetelek fel, h-hogy e-ezt meg t-tud e-enni. -jött elő megint a dadogós énem, ​​és az éppen felült személynek az ölébe tettem a tálcát. Erre csak elmosolyodott, és esküdni mertem volna rá, hogy a szemei ​​is felcsillantak.

-Köszönöm szépen a kedveségedet, angyalkám. -mondta mosolyogva, és nekiállt enni. Mielőtt bekapta volna a szájába a csatornát, hirtelen lefagyott, majd folytatta ott, ahol abba hagyta. Az előbbi mondatát idéztem fel, és csak ekkor eset le, hogy angyalkámnak hívott. Egy mindenkinek honnan jött neki ez, és miért hívott így. De mi tagadás jól esett, és még ha eddig nem voltam elpirulva, akkor most tutira, hogy megtörtént. Hirtelen zavarodottságom miatt kiszaladtam a szobámból, egyenesen a nappaliba.

Amiel szemszöge:

Éppen az igazak álmát aludtam, mikor egy kezet éreztem meg magamon, ami takarón keresztül simogat. Nagynehezzen kinyitottam a szemeimet, és egy gyönyörű zöld szempárral találtam szembe magamat, amibe egyből elvesztem benne. Arra eszméltem fel, hogy nekiall valamit Mondani, érdemes piros az arca, mire csak elmosolyodtam. Az arca bámulásából az az ölembe kerülő tálca zavart meg, és csak ekkor realizáltam, hogy mit is mondott az előbb.

- Köszönöm szépen a kedveségedet, angyalkám. -mondtam neki kerek perec a gondolataimat, de miután befejeztem a mondatommat, akkor vettem észre, hogy hangosan is kimondtam, hogy angyalkám. A piros feje, mégjobban az lett, szinte már vörös. A nagy zavarodottságában kifutott, magamra hagyva a gondolataim között.