Cuccainkat összeszedve indultunk útnak. Nem kellett sok mindent összepakolnunk. Amiel már korábban is gondoskodott, hogy mindenünk meg legyen. Végül közös megegyezés alapján visszaindultunk le a Pokolba, majd elmegyünk Amiel barátjához: Hydrához. Ő tud nekünk segíteni vagy a lélek, vagy a kard megtalálásában.

....

Az utazás le a Pokolba nem fog soha a kedvenceim közt lenni. Egyszerűen szörnyű volt ide lejutni. A gyomrom felkavarodott -még szerencse, hogy nem ettem előtte semmit-, és nagyon gyengének éreztem magamat. Mintha kiszívták volna sz összes erőmet. Lábon sem bírtam megállni, így ahogyan leérkeztünk estem volna össze, ha Amiel el nem kap időben. Így most menyasszonyi pózban indultunk el Hydrához. A fejemet a nyakhajlatába döntve, szippantottam egy jó nagyot a férfias illatából, majd egy kis időre lecsuktam a szemeimet.

Amiel szemszöge:

Végre itthoni levegőt szívhatam újra, és nem az angyalok közt kellett lennem, akik minden egyes szempillantásomat nyomon követnek. Még szerencse, hogy ránéztem az én egyetlen kedvelt angyalomra, mert már esett is össze. A karjaimba felvéve indultam apumékhoz. Egyelőre ki kell pihennie magát, és erőt kell szereznie. Ilyen állapotba pedig el nem indulunk, és ha világ a tét sem érdekel. Fontos számomra a karjaim közt tartó angyal! Már egy ideje mehettem, mikor azt vettem észre, hogy nagyokat lélegezve aludt el a karjaim közt, mintha ott biztonságba, találta volna meg magát. Nagy mosollyal közelítettem meg, a már közeli palotát.

Az udvarba belépve minden szempár ránk néztek. A karomban szundikálót egy kicsit sem zavarta, tovább folytatja tevékenységét. Sőt még közelebb bújt hozzám, már amennyire tudott. Eskü, ha macska lenne tuti dorombolva bújna hozzám még több simiért és kényeztetésért, amit nem haboznék neki megadni.

A palota kapujához érve az őrök vigyázban álltak, míg ketten kinyitottak nekünk a vastag, nehéz vaskaput, mely már az épület, hideg, olykor meleg folyósói tárultak felénk, míg ketten Most az úti cél a szobám volt, ahol azért a nagy ágyamba bele tudom fektetni a karjaimban alvó angyalt. Vicces, hogy mikor láttam, akkor is angyalnak becéztem, holott nem tudtam róla, hogy hogy az az. De a kinézete és viselkedése számomra felfelé egy angyallal, és még most is is Csak mégjobban meg akarom védeni őt, mindenki és minden elől van.

Este felé jár már az idő. Odakint szokás szerint megjelent a vérvörös köd, ezzel jelezve, hogy már hűl le az idő.

Mióta visszaértünk ide, különösebb dolog nem történt. Ahogyan leraktam az ágyamra, hadd aludjon egy kicsikét, én is mellé feküdtem be. Védőn öleltem át, miközben csodálatos lényében gyönyörködtem. Estefelé kezdte nyitogatni szemeit, mire apró kis puszikkal pusziltam meg az arcát, majd onnan mentem le a nyakáig, ameddig elértem. Nagy mosollyal díjazta ezt, mire egy remek ötlet jutott az eszembe. Felkeltem mellőle, majd hátára döntöttem, és úgy ültem a lábaira, így jobban hozzá tudtam férni a hasához, amire mint egy vad az áldozatára rávetettem magamat. Nekiálltam csikizni ott, ahol tudtam, majd kénytelen voltam egy kezemmel lefognom az ő két vékonyka kezeit, mert már taszítottak el, mondván hagyjam abba. De nekem eszem ágába sem volt befejeznem ezt a nagyon megerőltető munkát, mert végre hallhattam az angyali nevetését, ami egyszerűen zene volt a füleimnek.

Mikor már alig kapott levegőt, így kénytelen voltam abbahagyni. Kár érte, mert naphosszat tudnám csinálni, és csak az ő nevető hangját hallani. Kikelve az ágyból szedtük össze magunkat, majd ideje volt megkeresni a szüleimet. Szegénykém, már nagyon fél, hogy mit szólnak majd hozzá. Igaz nem vagyunk együtt, mint egy pár, de ezt majd hamarosan orvosolni fogom. Csak legyünk ezen az egészen túl, aztán már csak jó vége lehet, nem?

-Amiel. Mi van akkor, ha nem fogadnak el, és ezért téged is megutálnak, mert velem barátkozol? -tettel fel már sokadjára a kérdést, amivel már kezd az őrületbe kergetni. Ezt természetesen nem mutatom ki, csak most mindig rájön az öt perc, aztán úgy kell megnyugtatnom, hogy nem lesz semmi baj. Elvileg a szüleim is melegek szóval, ha beállítanék úgy, hogy ő már a párom, akkor sem lenne baj. Vagy lenne egy kis baj, mert szegénykémet mindenféle információval elárasztanák, ami történt velem, és ide beletartoznak azok a kínos részek is. Már előre láttom, hogy ők hogyan fognak rajtam szórakozni, miközben én bújhatok el a világ elől szégyenemben.

-Figyelj Wadkiel! Nem lesz semmi baj. -mondtam neki szavakként, hátha megérti, de úgy látszik ez nem vált be.

-De mi van, ha mégsem? Mivan akkor, ha ...... - és nekem most lett vége. Már semmi sem érdekel: sem a következmények, sem az, ha megutál -habár erre kevés esély van -, egyszerűen már nem bírom. Már nem egyszer gondoltam erre rá. Mindig a megfelelő pillanatot kerestem, vagy azt mondogattam magamban, hogy majd minden csendesedjen el, és legyünk ezen a világpusztítos valamin túl. Úgy látszik a sors keresztbe tett nekünk, habár én ezt cseppet sem bánom. Egyszerűen az ajkaira hajoltam, egy szelíd, lágy puszit hintettem az ajkaira. Abban a pillanatban a mennyben éreztem magamat. Még sosem voltam ott, de úgy látszik, ha Wadkiellel vagyok, akkor már ott vagyok. Az elmémet ellepte az a tipikus rózsaszín köd, ami az előttem álló illata az. Ez az egész csupán pár másodpercig tartott, vagy talán rövidebb ideig is, de már ettől ezt éreztem. Mivan akkor, ha majd megcsókolom? Abba már bele sem merek gondolni, hogy akkor milyen boldogság fog szétfutni a testemben, nem kihagyva a lelkemet is.

Wadkiel meglepetten állt előttem, egy szót sem szólt. Érzelemmentes lett az arca, ezért bepánikoltam, ami ki is ült az arcomra, mert Wadkiel csak elnevette magát. Ezen már én sem nem tudtam mosolyogni, így intettem neki, hogy már induljunk. Most jön csupán az est nehezebbik része, mikor a szüleimmel fogunk vacsorázni. Már előre látom a dolgokat, hogy mi fog kisülni. Egy vagy csendesen eszünk, egyetlen szót sem szólva, így csak az evőeszközök zörgése, csörömpölése fog hangzani; vagy a másik mikor be sem fog állni a szájuk, és mindenféléről beszélni fognak, nem kímélve bennünket.

Szerencsére az utóbbi történt, habár visszafogták magukat. Sokkal rosszabbra számítottam. Eleinte Wadkiel is feszült volt, de ahogyan nekiállt beszélni az anyukám, majd az apukám is, egyből feloldódott. Hamar megtalálták a közös hangot, így szüntelenül beszélgettek hármasban, miközben engem kihagytak, ami azért nem volt valami jó, de mégis, mert ezek szerint Wadkiel elnyerte a szüleim tetszését. Habár mindketten tudják, hogy oda meg vissza vagyok érte, de ezt annyira neki nem mutattam. Nem tudom, hogyan közelítsek felé, miket mondjak neki. Nem szeretném elrontani ezt a kapcsolatot, egyetlen rossz félrelépés, szó miatt, így mindent alaposan átgondolom, és mérlegelem, hogy neki ez jó-e vagy sem. Fontos számomra, és ezt nem elég egyszer elmondani. De majd eljön az ideje, mikor nemcsak magamban mondom ezeket, hanem neki is.