Amiel szemszöge:

Anyukámmal való beszélgetés után egyből elindultam arrafelé, ami miatt ide lejöttem. Azaz elindultam ez egyik barátom felé, a háromfejű hidrához. Ő legalább tud segíteni, és nagyon remélem, hogy a legtöbb azért köd is.

A barlang szájhoz érve nosztalgikus élmény fogott el, mikor itt jártam kiskoromba. Azóta eltelt jó pár év, mikor utoljára jártam itt. Egyszerűen annyira unatkoztam már, hogy még az ágyból sem bírtam felkelni, pedig régen nem ilyen voltam.

A barlangban lévő tó széléhez eljutva, szóltam neki, tök fölöslegesen. Már így is tudja, hogy én vagyok az, mert már a barlang szájánál felfalt volna. De most nem látom sehol, nyugodt a víz tükre. Próbáltam többször is szólni neki, hogy segítsen, mert nagyon fontos dologról lenne szó. De még ez után semmi. Mintha itt sem lenne, pedig tudom, hála az erőmnek, hogy itt van, csak nem méltóztatik beszélni velem. Egyre dühösebb lettem, nem is Hydrára, hanem magamra. Ha nem hanyagoltam volna el, és kijártam volna ide, akkor lehet, hogy leginkább segítene. Most meg büntetésből nem köd, ami teljesen érthető.

Már ott tartok, hogy a tó partján ülve, sírva könyörgők neki, hogy segítsen, mert az életem szerelme élete múlhat rajta. Attól, hogy elméletileg az angyaloknál van, én nem bízok bennük, de nagyon nem. Jobb, ha ott van, ahol én is, és akkor nem esik baja. Úgy mondom ezt, hogy nem akkor lett elrabolva mindig én voltam egy picike lakásban. Ez az én hibám, hogy ez megtörtént vele. Már annyira az önhibáztatásban vagyok benne, hogy észre se vettem, hogy mikor került ide Hydra egyik feje. Az ölembe hajtotta az egyik fejét, míg a másik kettővel csak nézett. Könnyektől telt szemekkel néztem rá, és már így is könyörögtem neki, hogy segítsen. Szerencsére nem kell még egyszer elmondanom neki, ezért nem lenne rá elég lélekerőm.

-Szerencsére nincsen semmi baja, és Rafael barátjánál van. Most világos azt fel, de te sem tudod még az igazságot. Most nem az angyalok, vagy a mennybéli lények a probléma forrása, hanem a sötét erők. Jobban mondva mindent elnyelő féreg, ki mindent elpusztít legyen minden világról is szó. Minél jobban vesz a feledés homályába az emberek által kitalált hitvilág, annál jobban veszik ez a világ is. Ahhoz, hogy ezt a megoldozzuk, ezt a férget kell elpusztítani, majd az embereket újra meg kell tanítani hinni. -mondta a jobb oldalamnál lévő feje.

-De ha egyszer létezik ez a mindent elnyelő féreg, akkor azt hogyan pusztítják el? Mert gondolom a saját démoni kardommal nem tudom legyőzni, és gondolom másokkal is az a helyzet.

-Igazad van, csakhogy létezik olyan fegyver, amit nem kovácsoltak, élesítettek, vagy éppen más energiát adtak neki. -mondta már a bal oldalon lévő feje.

-De ez hogy lehetséges? -vágtam a mondandójába, mert ez lehetetlenségnek hangzik.

-Pedig lehetséges. Annyit elárulok, hogy Wadkiel tudja miről is van szó. De idővel majd úgy is megtudod, vagy ő általa, vagy magadtól jössz rá. -mondta a középső feje egyenesen a szemembe felnézve.

-Hol találjuk meg ezt a férget? Vagy ő talál ránk, ami már túl késő lenne? -kérdeztem a másik nagy aggodalmamat. Ha egyszer majd boldogan akarunk élni, akkor kénytelen leszünk megtalálni ezt a férget. Mindig nem fáj hozzá a fogam, de ha egyszer boldog családként szeretnék élni Wadkiellel, akkor ez az eset mindent meg kell tennie.

-Pontosan én sem tudom, hogy hol van, mert azért én sem tudok mindent. A legnagyobb erőket én sem látom.

-Vagy Istennél pusztít, vagy Káosznál a görögök világában. Más vallások ősi erejüket látom, csak ezt a kettőt nem. -mondta már a jobb felemen lévő feje.

-De ha engem kérdezel, akkor kezd Istennél, és akkor előbb találkozol Wadkiellel.