Wadkiel szemszöge:

Csak lebegek a nagy sötétségben. Nem érzem a körülöttem lévő világot, még a saját testemet sem. Próbáltam kevéssé a végtagjaimat megmozdítani, de sehogysem sikerült. Aztán hirtelen, mint egy villámcsapásként jutott el az agyamba, hogy nem az én irányítom a testemet. Vagyis nekem kell, de most mégsem sikerül. Ezért nagyon bepánikoltam, és már alig kapok levegőt. A mellkasom összeszorult és fájdalom is nyilallt be oda.

Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem ott, de már kezdtem feladni az egészet, hogy inen bizony sosem jutok ki. Ígyhát próbáltam becsukni a szememet és a saját szobámra gondolni, hogy az ágyamban vagyok, és éppen most kell fel. Ez úgy látszik egy kicsikét hatásos, mert a körülöttem lévő zajokat már hallom. Ígyhát ennek fejében egyre erősebben koncentrálok hátha sikerül is felkelnem.

Mikor végre összejött, hogy felnyissam az ólom súlyával versenyző szemeimet, egy ismeretlen helyen találtam magamat. De mégis az agyam hátsó része azt sugalta, hogy itt bizony nincsen semmi baj. Mintha az egész helyiség ismerős lenne.

A szoba, amiben felkeltem a fali hó fehérek voltak. A mennyezeten egy csillár lógott lefelé, ami arany volt, vagy akár annak annak tűnt. A szoba bal oldalán volt két ajtó is, amik fehér színűek voltak, de a kilincsei szintén aranyból voltak. A jobb oldalon pedig van egy könyves szekrény roskadásig megtöltve könyvekkel. Mondanom sem kell a színét, mert azt mindenki ki tudja találni. Mögöttem pedig a hatalmas ablakon a na sütött be, ami a hófehér hideg bőrömet egy kicsikét felmelegítette. Ahol pedig ülök az egy hatalmas francia ágy hófehér huzatokkal. Egy-egy díszpárna pompázott arany színben, míg az ágy végében van egy pléd, ami szintén ebben a két színben tündökölt. Nem valami sok dolog van a helyen, éppen csak a nagyon szükségesek vannak itt, habár szekrényt sehol sem látok. Na mindegy, nem én lakom itt, ezért nem kritizálhatom ezt.

A gondolataimba merülhettem el, mert egyszer csak azt veszem észre, hogy egy kéz simogatja a hajamat. Erre nagyon felriadok, még egy hangos és vékony sikkantás hagyja el a számot, ami nem volt annyira férfias. Az előttem lévő férfi csak mosolygott ezen. Szerintem annyira nem is férfi, mert voltak benne lányos vonásai is.

Neki is, mint nekem hófehér haja és bőre van, de a szeme színe vörös. Talán albínó lehet. Még sosem láttam még albínó embert. A testalkata is vékony, de azért látszott rajta, hogy azért van rajta izom is. Egy fehér hosszú ruha van rajta, míg a fején egy arany ékszer található.

-Minden rendben van veled? -Kérdezte meg tőlem. Ezek szerint megint elbambulhattam, és talán külső szemmel vagy az övévvel az hiheti, hogy tetszik nekem. Pedig nem, csak mikor először rápillantottam egyfajta nyugodtság tört rám. Nem tudom, hogy ez milyen, de abban a pillanatban azt éreztem, mintha végre valahára otthon lennék egy szerető családban.