Wadkiel szemszöge:

Azt beszéltük meg, hogy harmadnap találkozunk Mennyország határánál. Addig itt maradtam a "seregemmel". Ebben az elmúlt két napban gyakoroltam a kardforgatást, valamint próbáltunk kidolgozni egy haditervet. Nem értek az ilyenekhez, de valamiért az ösztöneim pedig nagyon jól is. Mondta Wors tábornok, hogy hallgassak rajuk.

A harmadik nap reggelen útra keltünk. Már messziről látható látni, hogyan küzdenek egymással az égiek a sötétséggel. Megijedtem ettől. Sosem bírtam az ilyen háborús dolgokat, mert ott életeket is ontanak. Ahogy elnézem őket, könnyek lepik el a szemeimet. Mindig is érzékeny voltam, és még a legkisebb hangulatváltozásokra is érzékenyen reagálnak. Most meg megmozdulni sem bírok, nemhogy valakit megöljek. Az más volt, mikor Worssal, vagy éppen mással párbajoztam, mert akkor tudtam, hogy nem lesz ott semmi baj. De itt igen. Az életemért cserébe megannyi életet kell kiontanom, amit nem tudok felfogni. Elhiszem, hogy most a világot kell megmenteni, megannyi ártatlan emberi életeket, de jelen pillanatban a legtöbbet nem tudok gondolni.

Wors is észrevette, hogy már majdnem elsírom magamat. Mikor dolgoztuk ki a terveket, számításba vettük, hogy én így fogok reagálni. Így Wors bólintott felém, majd Szafár elindult egy másik irányba, távol mindentől. Egy magas árnyékos dombra ügetünk fel, ahol jól belehetett látni a csatamezőt.

Nagyböjt a völgyben az angyalok harcoltak a zombi emberekkel. A Fura lények is megjelentek köztük, ezzel nagyobb kárt téve a másik félnek. A jelenlegi állások szerint a sötétség van nyerőben. Legalább tízszeres túlerőben vannak a másikakkal szemben. Hangos kiáltások, csata kürtök, lovak nyerítései visszhangozta be a völgyet. Jobb oldalra fordítottam a fejemet, ahol a legendás sereg harcra készen áll, megrohamozva az ellenséget. Meglapulva a fák és bokrok között haltalanul osontak, az ellenség mögé. A sereg kétharmad része eltűnt, de nem sokáig. Az egyik része a sötétség másik oldalán lapult meg, míg a maradék közé nem tartozunk, és ott rohamozták meg őket. A legendás seregnek volt légi része is, akik most a vezérszót várva lebegtek a sötét fellegek között.

Az időjárás is megváltozott. Mikor legutóbb itt volt a látomásában még hétágra sütött a nap. A nap helyét felváltotta a szürke felhők, esős hangulatot árasztva magából.

-Támadás! -adta ki Wors tábornok a parancsot. Olyan hangosra sikeredett, hogy nem a társai hallották meg, hanem mindenki más. A mozgó csatatér egy pillanatra megáll, keresve a hang forrását. Nem kellett sokáig várni. Katonák tömkelege támadta mag a sötét erőket. Légből támadtak le a nagyobb fura lényekre, helyesen a többiek a zombi emberek vágták. Úgy néz ki, mintha semmiség lenne nekik. Nem kell párbajozni, csak a nyakukon keresztül elvágják a torkukat, mintha füvet vágnának. Mások a szívükbe szúrták a kardjukat. A kardjuk különleges volt; a levágott fejek és a szíven szúrtak nem keltek vissza életre, hanem már öröké halottak maradtak. A legendás sereg megjelenése lelkesítés volt a másik félnek, kik már új erővel szálltak harcba, megöltek mindenkit, akik tudtak.

Hatalmasan nagy a zaj, amit a csata okozott. A kiáltásokat néha az állatok mély menydörgő hangja váltotta fel. A Sötétség látta, hogy ha így folytatódik tovább, akkor elbukik, így a maradék tartalékjait harcba bocsájtotta. Már megint túlerőbe került a sötétség, ami még a legendás szereget is megrémítette, de ugyanúgy folytatta tovább rendületlenül a harcot.