A vacsora utáni napon tudtunk csak elindulni. Este még meglátogattam Hydrát, ki szokasa szerint mély álomban aludt. Nem volt egy könnyű feladat őt felkelteni, de a legszükségesebb van rá.

A kardok hollétéről kérdeztem, de semmilyen konkrét választ nem adott. Annyit mondott egyszerűen, hogy majd ha eljön az ideje, akkor majd tudni fogjuk, hogy merre van.

Wadkiellel elindultunk dél felé, egyenesen a görögökhöz. Elképzelésünk szerint ott lehet A Halál Pengéje, hol legnagyobb a pusztítás. Most jelenleg a görögök folytatnak háborút, így lehet, hogy ott lehet. Végül is logikus lenne, mert végtéről is olyan kardról van szó, ki szereti ha körülötte ölnek. Innét eredhet, hogy a halál pengéje elnevezése.

Szüleim kölcsön adtak egy lovat. Sosem volt szelíd. Senkit sem engedett a közelébe, még a fajtársait sem. De Wadkiel más volt. Mikor lovat kellett neki keresni, az a ló csak úgy hisztizet, hogy menjen már oda. Nem is volt kérdés, hogy azt a lovat visszük el magunkkal, sőt Wadkielé lett a ló. Csak neki lett szelíd. Eleinte senkit nem tűrt meg körülötte, de miután elmondta neki, hogy a lovamat és engem fogadjon el, megtette neki. Így nem próbál folytatni Wadkiel és közém állni, de ha már egy karnyújtásnyira vagyok Wadkieltől, szúrós tekintette a csontomig behatol. Ilyesztő egy ló, annak minden, hogy milyen szépség.

Fehér szőre csak úgy ragyog a pokol sötétségében. Izmos testalkata, fenséges járása teszi meg, hogy ő bizony nem egy hétköznapi ló.

Két héten keresztül utaztunk Görögország felé. Nem volt egy könnyű út. Útjainkat nehezített az erős szelek, az égből ömlő eső, és ahogy haladtunk át Olaszországon a földrengések végig kísértek minekt.

Görögország első látásra, egy nagyon szép országról van szó. Mindenütt hegyek szegélyezik az országot, egy két helyen hagyva csak sík területet. Távolban óriási porfelhő takarta el a kilátást. Éles csatai hangok: trombita, ágyúk és kiáltások hangjai zengték be a terepet. Menekülésre fogott kétségbeesett emberek menekültek az életükért. Vesztésre álltak, innen már nincs menekvés. Csak ez az egy módja van, hogy ne találkozzanak a halállal. De a végén, szokásukhoz hívően érte imádkoznak, s mindet megtesznek érte, hogy elvigye őket az élők soraikból.

Kik elkötelezettek s bátrak, a hazájuk mellett állnak ki. Hiába tudják, hogy vesztésre váltak, még törhetetlenül szembeszállnak velük. Míg élnek annyi ellenséget tudnak megölni, amennyit csak tudnak. Ezzel is kevesebb lesz belőlük.

Wadkiellel az oldalamon közelítettük meg a csatateret. Magunk köré láthatatlan burkot húztam fel, ezzel elrejtve minket a halandók szemei ​​elől. Mi démonok gyakran alkalmazzuk ezt. Sokkal kísértetiesebb, rémísztőbb így suttogni az emberek fülébe, hogy a rosszra csábítsuk őket.

Szegény Wadkielem eltakarta a szemét, s mereven ül lován, kit Szafárnak nevezett el. Szafár is visszafogottabban lépdelt, nem volt olyan bátor mint eddig. Látszik rajta, hogy nagyon félti lovasát, így vigyázva rá, minnél távolabb ment, amennyire csak tudott. Torán lovamról leszálva, átpattantam Szafárra, egyenesen Wadkiel mögé. Elsőnek nagyon merev lett, kinyezte lélek tükreit, majd óvatosan hátra pillantott. Engem meglátva egy kicsit megnyugodott. Védelmezően öleltem at vékony kis derekát, majd kezembe vettem a kantárt, s irányítottam a lovat. Szerencsémre szót fogadott nekem, nem ellenkezett és nem is hisztizet. Halkan lépdelt az ernyedt testek között; őt követte Torán lovam.

Fent a lóról kémleltem, de sehol sem találtam, sem érzékeltem a kardot. Mindegyik közönséges volt. Úgy látszik, nem itt találjuk meg, tovább kell keresnünk. Nehéz egy feladat lesz, hiábaért könnyűnek. Pedig elvileg pont, hogy ezt a kardot lenne a legkönnyebb megtalálni, míg a másik már eléggé kemény dió lesz.

Valamikor a legszembetűnőbb dolgokat nem vesszük észre.