Amiel szemszöge:

Négy nap kellett hozzá, hogy megérkezzünk Skandinávia határához. Ott már éreztem, hogy azt a pontot, ami minket hívogat. Még északabbra kellett menni, Svédországba. Egy eldugott helyen álltunk meg. A tóban volt egy sziget, mely közepén egy hatalmas fenyőfa áll. Arról a fáról beszélhetett Wadkiel apukája. Még szerencse, hogy a lovaink nem egy átlagos lovak, így a víz felszínén is simán át tudtak ügetni. A lovakról nem szálltunk le, amit jól is tettünk. Mert ahogyan a fa közelébe értünk fényleni kezdett, majd egy másik helyen kötöttünk ki. Hatalmas fenyőfák vettek minket körbe, amelyek az átlagostól jóval nagyobbak. Legalább a tízszeresük lehet, hanem nagyobb. Lovainkkal lassan és óvatosan indultunk el egy irányba. Mindenki fülelt, és még a legapróbb zajra is felfigyeltünk. A fegyvereimet készenlétben tartottam, és ahogyan észreveszem Wadkiel sem csinált másképpen. Mintha ösztönből cselekedne.

Hangos léptekre lettünk figyelmesek, minden irányból. Végül feltűntek a hangos zaj okozói, akik nem mások lehettek, mint az elveszettnek hitt sereg.

-Kik vagytok ti? -tette fel ridegen valaki. Lehet, hogy ő lehet a vezetőjük.

-Az ő neve Wadkiel, az enyémmé Amiel. -válaszoltam neki, kihagyva ezt az, amire kíváncsi volt. Wadkiel mögém lépett lovával, kin már látszott rajta, hogy szívesen megküzdene velük, csak még nem jöttem el az idő. Mindenki meglepetten néztek minket, és sugdolóztak is rólunk.

-Mond! Ha te vagy Wadkiel, akkor valamiről tudnod kell. Mihez hasonló folt van rajtad? -tette fel neki a kérdést. Szegénykém még ijedtebben hátrált meg, bújt volna közelebb hozzám, csak most a lovak miatt nem ment annyira. Egész testében remegett, amely a tábornok is észrevett, de nem tette szóvá. Pár percnyi néma csend alakult ki, mire megszólaltam inkább én. Egyszer láttam rajta, mikor cseréltem át a ruháit, mikor el volt ájulva.

-Egy hat ágú csillagot ábrázol, a jobb oldalon. -válaszoltam neki inkább én. A válaszom után Wadkiel is sűrűn bólogatott, de mindig nem mert felelni.

-Ez igaz. De honnan tudja azt, hogy ő valójában Wadkiel, nem pedig más? Ha így lenne, nem élnétek sokáig, úgyhogy válaszoljatok! -mondta mutatja is egy tábornok. Wadkiel remegve előhúzta azt a nyaklánc szerűséget, amely még Rafael hagyott neki hátra.

Írói szemszög:

-Ennyi maradt meg az apukámból egy karddal együtt. -mondta reszketve Wadkiel. A tábornok elismerően bólogatott. Ott volt, mikor született Rafaelnek a fia, ő ajánlotta neki ezt a nevet, és ott volt, mikor meghalt. Magában meg is jegyezte, hogy egy kicsikét hasonlít Rafaelre, de vonásai Krisztián van benne. Meg aztán ő is jó párt választott magának. Igaz még köztük nem annyira érhető a kettejük ereje, de tudja, hogy ez bizony nem sokáig lesz így.

Mindent megtárgyaltak a tábornokkal. Azt beszélték meg, hogy mikor eljön az ideje, akkor majd az oldalukon fognak harcolni, de előtte Amielnek le kell mennie haza, hogy ravegye a szüleit arra, hogy ők csatlakoznak a küzdelemhez Így Amiel még aznap Zorán lovával együtt elindultak haza, míg Wadkiel az legendás sereg mellett maradt.