Jimin szemszöge:

Iszonyú fájdalmakkal keltem fel reggel. Nap már magasan már az égbolton. Szokás szerint ott volt a szekrényen a tálca, rajta a reggelivel. Nem volt étvágyam hozzá, ami talán még érthető is. Magam köré tekertem takarómat, és elindultam a fürdő irányába. Nem mertem magamra nézni, sem tükörbe. El tudom képzelni, hogy milyen ocsmányul nézhettek ki.

A zuhany alatt kénytelen voltam a testemre ránézni. Hófehér bőrömet sok kisebb-nagyobb lila vagy fekete foltok díszítették, és rengeteg helyen viselkednek sérüléseim vannak. Egyből eszembe jutott a tegnap esti történések. Térdre ereszkedve öklendezni kezdetem, de szerencsére nem jött ki semmi.

Miután sikeresen alább hagyott hányingerérzettem, gyorsan lezuhanyoztam, s vettem fel magamra a ruhákat, amik elfedik a tegnapi történeteket. De sajnos ez nem elég, hogy kimenjen a fejemből, mert a hátsó részem nagyon is fáj. Ülni nem hinném, hogy tudnék, ezért valamilyen más módszert kell választanom.

Nap folyamán a megerőszakolóm nem jött be hozzám. Ez egy részben megnyugtatott, más részben pedig nem. Kétségek gyötörtek, s magamat kezdetem el hibáztatni. Majd áttértem, hogy mi vagyok számára: egy bábu, amit etetni kell, s kiélheti rajta egyéb vágyait.

Time skip

Hajnali fél három körül hallom, hogy egy autó távozik az udvarból. Egyből az ablakhoz rohanok, ahol észreveszem, hogy az elrablóm elhagyja a telket. Reszkedve, megnyugodva fújom ki a levegőt, s csúszok le az ablak elé. Hátamat a hideg fal éri, ami jelenlegi állapotomból kezd kirángatni. Az ajtóhoz megyek, hátha nem csukta be. Eddig nem próbálkoztam, mivel felesleges volt, ahogyan most is. Ugyan úgy zárva van az ajtó. Az ablakon keresztül pedig nem szeretnék távozni, mivel összetörném magamat. De ha majd nem lesz más lehetőség, akkor majd azon keresztül szökök el innen.

Time skip

Reggel furcsa hangra keltem fel. Valaki az ajtónál motoszkál, s nyitja ki a zárat. A nyílászáró halkan nyílik ki, s láttok meg a jól ismert fekete hajkoronát. Ez után a rettegett embert, aki fogva tart, s meg erőszakolt. Remegve húzom össze magamat, s már könnyek gyűlnek a szemeimbe. Ilyedten teszi le a tálcát szokásos helyére, s ül le mellém. Vagyis akarna, mert sikikerül húzódok az ágy távolabbik részébe.

-Hé, nyugi! Nincsen semmi baj! -mondta nyugodtan. A szemei ​​nem erről árulkodtak. Félelem és riadtság vegyül bennük. Nem merek még hozzá szólni sem, csak lassan araszolva onnan eltűnni.

-Mi történt? -kérdezte ugyan olyan hangnemben. ~ Hogy még ő ezt kérdezi!? Jó vicc.

Nagyot sóhajtott, s felkelt az ágyból, és az ajtó felé ment. Most mit akar csinálni?

-Figyelj ... -akad meg a hangja.

-Jimin. -suttogom neki alig hallhatóan, de azt tudja meghallotta. Mi az már, hogy akit elrabolt és megerőszakolt nem tudja a nevét !!!

-Jimin. Nem szeretnélek bantani, itt biztonságban vagy. Csak azt nem értem, miért félsz tőlem ennyire? -szinte már könyörögtek a szemei, úgy nézett felém. De ez egyáltalán nem tudott meghatni. Egyhelyben maradva néztem felé, s haraptam bele az ajkaimba, amik már remegtek.

-Jimin, addig nem megyek el, amikor nem nem mondtam, hogy mi történt. Nem hiszem, hogy ártottam volna neked valaha, hogy így reagálj rá. Úgyhogy valaki bejöhetett ide, a tudtomon kívül. Azt pedig nem tűrhetem el, hogy random emberek ide bejárjanak, s bántsanak téged. -mondta nekem halál komolyan. Semmilyen érzelmet nem tudok kiolvasni sem az arcárról, szem a szemeiből. Nagyot nyelve nyitottam ki szólásra számot, de egy cseppnyi hang nem jött ki belőle.

-Senki nem jött ide be. Te voltál az, aki bántott és megerőszakolt. -vágtam végül a fejéhez, s jobban összehúztam magamat.

Nem mertem az arcára nézni, mivel ettől a hangnemtől kezdve elgurulhat a gyógyszer, s újra rám támad. Takaróm már a könnyeimtől van átáztatva, annyira sírok a félelemtől.

Egy kis idő után meghallom, hogy nagy zajjal becsapódik az ajtó. Felnézve, egyedül, maradtam a szobában. Hangosabb zokogásba törtem ki, mint eddig.