Írói szemszög:

-Van délutánra valami terved? -vettette fel neki Jungkook. Reméli, nem tervezett semmit csinálni, mivel meglepetést kell neki szerezni. Csak azt nem tudja, hogy mivel okozon neki örömet.

-Hogy lenne jól tervem, ha ide be vagyok zárva, főképpen abba a szobában? -háborodott fel Jimin, ami nagyon aranyosan áll neki. Pisze orrát picikét felhúzta, barna szemei ​​haragtól, dühtől, értetlenül akarta árulkodni, de ez nem jött össze neki. Pufi kis arcával, "mérgétől" összehúzott szemei, hangjával zabálnivaló kis édessé vált. Ő egyszerűen nem egy fajta ember, aki a dühét ki tudja mutatni. Lényét.

-Igaz. Mondjuk, ha nem szöknél el, és jó kisfiú lennél, talán a házban is szabadon járkálhatná. -tárta széjjel karjait Jungkook. Mondta mögött más jelentés lapult, amit szerencsére Jimin nem vette észre.

-Hogy szökhetnék el elöled? Ha meg is tenném, utánam jönnél, és újra ide ráncigálnál. Ha pedig ez lenne, nem ilyen ... kellemes dolgom lenne. -próbálta megmagyarázni Jimin, tökéletes össze-vissza mutogatott. Jungkook aranyos tettére elkuncogta magát. Semmilyen ravasz, vagy hátsó szándék nem lapult benne. Talán most oly sok év után felszínre tört az egykori Jungkook, aki még fiatal, s tudatlan volt az élethez.

-Valóban így lenne. És biztosanálak, hogy még eszedbe se jusson, hogy valaha lenne könnyű napod. Akkor fognál pihenni, mikor a sok kínok közepette beájultál. Vagy a legvégén, amikor meghaltál. -változott meg a hangulata egyik pillanatról a másikra.

Jimin ott együtő helyében remegve nagyot nyelt. Nem számított rá, hogy az előtte lévő meg szigorú fenyegetni. Nem szólalt meg. Lehajtotta a fejét, s úgy várt. Hogy mire, azt maga sem tudja.

-Mi bajod van Jimin? -kezdett aggodalmaskodni Jungkook. Az első mondatát nevelés alapján mondta, ahogyan mondta.

-S-semmi. -ejtette ki halkan dadogva Jimin.

-Jimin. Tudom, hogy van. Nem tudsz becsapni. -mondta meglepő módon lágyan Jungkook.

-Itt megfenyegetsz, közlöd velem, hogy milyen sorsom vár rám, ha nem maradok itt. Azt sem tudom, hogy hol vagyok, hogy hívnak, vagy miért tartasz magadnál? -akadt ki Jimin, de azért ügyelt a hangsúlyára.

-Pár kérdésedre szívesen válaszolok, de nem az összes! -szögezte le egyből Jungkook. -Az én nevem Jeon Jungkook. Hogy hogyan hívsz, azt rád hagyom. De nem feled előtte közölni, nem pedig majd társaságban. -gondolt azokra a napokra, mikor Jin és Nam előszeretettel idejártak.

Nem akarta magát mások előtt leégetni. Gyermekkorában anyukája sok becenévvel illette meg. Voltak köztük olyanok is, amelyek nem éppen voltak az ínyére. Mindig is zavarba jött, mikor anyukája az óvodás vagy az iskolás társai előtt úgy hívta. Társai pedig nem mertek ezzel gúnyt űzni, ezért Jungkook nem éppen példás viselkedéséről volt híres.

-Még valami kérdés? -tudakolta Jungkook.

-Hány éves vagy? Mivel foglalkozol? -kezdett volna bele Jimin a kérdés áradataiban, de megfékezte magát. Jól meg kell gondolnia, hogyan lép. Ez nem egy kitalált történet, ahol minden jóra fordul. Ez a valóság, ahol egy rossz lépés, és mindenek vége van.

-27 éves vagyok. Hogy mivel keresem a pénzemet, nem rád tartozik. -mondta bunkóan Jungkook a végét. Tudta, hogy ezt mindenképpen meg kell kérdezni, de nem így akart neki válaszolni. Még saját magát is meglepte azzal, hogy így felelt neki.

Jimin nagyra nyitott szemekkel nézett Jungkookra. Nem hitte volna, hogy egy ilyen ártatlan kérdésére, ilyen választ kap. De már világossá vált számára, hogy az alvilágban folynak üzletei. De hogy mi, és milyen helyett foglal el benne, azt nem tudja. Itt van előtte egy olyan rejtély, amit talán meg tud oldani. Ez belülről felvillanyozta. Talán így közelebb kerülhet hozzá a maffiához, mely megölte apukáját.

De a látszat kedvéért lehajtotta fejét, s úgy tett, mintha ettől nagyon is megijedt volna. Úgy látszik, ez bejött neki, mert Jungkook egyből aggodalmasan nézett felé. Pár másodperc leforgása alatt ott termett Jimin mellett. Erősen karjaiba zárta, mintha mindentől meg akarná óvni.

-Ne haragudj Jimin. -suttogta halkan Jimin füleibe.

Jimin testén lévő összes pehely szőrszállak égnek álltak. Valamilyen furcsa érzés söpörte végig, melyet nem tudott hova tenni.

Jungkook mosolyogva figyelte Jimin reakcióját. A múltkorit nagyon megbánta. Ez volt eddigi életében az egyetlen egy olyan dolog, amit megbánt, és saját magát okolta vele. Hiszen hibás is volt benne, ez tagadhatatlan.