Jungkook szemszöge:

Minjunt, Seojunt és Geonut húsz évre sittre zárták. Csijun szerencsére megúszta kisebb fenyegetéssel, de erősen rajta tartják a szemüket. Én meg ... még szabad lábon vagyok, megkaptam az élet rossz oldalát is. Most értékelődik át mindenem. Eddig volt tető a fejem felett, anya mindig készített nekünk ínycsiklandó finomságokat, és volt kikre számanom. Most meg ... nincs semmim. A családom kitagadott, sulimból kirúgtak és nincs hol laknom.

Késő este van már. Már mindenki a szerető, meleg családjával van, én meg ebben a téli, fagyos időben szüntelenül rovóm az utcákat. A lábujjaim és kezeim átfagytak, míg az arcomon ott virít a pirossas szín, amit a hideg okozott. Nincs hova menjek. Nincs rá elég pénzem, hogy egy estére is szobát vegyek ki.

Time skip

Másfél hónappal ezelőtt teljesen megváltoztatta az életemet. Suwon még aznap este megtalált az utcán. Éppen egy aukcióról ment hazafelé, míg meg nem látott. Egyből szólt a sofőrjének, hogy álljon meg. Akkor nem tudtam, hogy ki ő valójában, de ő pontosan tudta, hogy ki vagyok. Nem féltem tőle, hisz az erőviszonyokat tekintve jóval erősebb vagyok nála. De már akkor is volt bennem valamilyen félelem, amit nem tudtam hova tenni. Nem adtam könnyen a bőrömet. Harcra készen álltam, és támadtam volna rá, ha a testőrei meg nem állítanak. Persze ő, mintha egy jószívű nagypapa szerepét játszaná el, megállította őket. Mézes mázas hangon kért meg, hogy csatlakozzak hozzá. Akkor a szükség nagy úr volt, így nehezen, de belementem a játékába. Utólag derült ki, hogy annak a maffiának a keresztapája, melyhez annyira csatlakozni szerettem volna. Most meg ő vett a saját szárnyai alá, és kezdett neki a kiképzésemnek. Így kerültem Namjoonhoz és Jinhez. Velem együtt ők is mostanában kerültek a felsőbb körökbe.

Mi hárman alkottunk egy csapatot. Suwon szerint még mindig a rablásoknál maradunk. Eddig is azt csináltam, nem értem, hogy miért kell mindig mindig ezt csinálnom. Ez nem visz előbbre, de mégsem szeretném még leginkább kihúzni nála a gyufát. Ezért itt ülök a hátsó ülésen, s várok arra, hogy mikor indulunk el.

-Indulj, és akkor ahogy megbeszéltük. -próbálkozott Nam. Nam már idegesen ül a volán mögött. Jin pedig az anyósülésen ül, egy táskával az ölében, amiben a szükséges tárgyak vannak benne.

-Ez nem fair, hogy mindig nekem kell megcsinálnom a nehezebbik részét. -duzzogott, mint egy gyerek. -Biztosan, hogy minden rendben lesz? -most meg megint kezdett el aggodalmaskodni. Komolyan, ettől már kezdek a falra mászni. Ennek a gyereknek komolyan hangulatingadozásai vannak? Nem is értem, hogy bírja Nam ezt elviselni.

-Itt leszek, és figyelek. Ha bárki jönne azonnal jelzek, és még ott lesz veled Kook is. Na induljatok már! -mondta sokadjára Nam, mire azonnal kipattantam a kocsiból. Mélyet lélegeztem az éjszakai hűs levegőből, melytől egy kicsit megnyugodtam.

Seoul egyik legelőkelőbb negyedében vagyunk. Teli van drágábbnál drágább házakkal, de ez az egyet jelent, hogy nehezebben lehet oda betörni. Az egyik ilyen ház a célpontunk. Most nincs benne benne a lakója, mert valamilyen üzleti ügyben a tengeren túl van van.

Jin nagy sóhajjal, de végre kiszállt az autóból. Egy fejbiccentéssel adtam tudtára, hogy minden a legnagyobb rendben van, és már álljunk neki a munkának. Nem szeretném az egész éjszakát itt tölteni.

Jin nekem dobta a táskáját, hogy könnyebben tudjon dolgozni. Eleinte csak megfigyelő leszek, de később már én tőröm fel a zárakat. Azt mondták, hogy az ilyen gazdag házaknál néha speciális zár záró szerelnek fel. De most ezzel sem kell bajlódnunk. Másolt kulcsokkal nyitottuk ki a zárakat, majd nyugodt léptekkel járkáltunk a lakasban. Minden szobát átfésültünk, és olyan dolgokat, amelyek értékesnek tartunk, mind egy szatyorba kerültek. Végül két nehéz szatyorral és a velünk hozott táskával hagytuk el a környéket. Ha mindent jól számoltunk, akkor összesen egymillió készpénzt, aranyat, ezüstöt és különböző drágaköveket lovasítottuk meg. Feltűnés mentesen vittük a rablást, és a lakás tulajdonosának sem fog egyhamar feltűni. Szegénykém ahogy elhagyta a házát, már aznap kirabolták, és csak egy hónap múlva tér vissza. Addigra, aki talán látott is minket elfelejti, hogy mi voltunk azok. Bár a sötétben nem sok mindent lehet látni.