A fekete autót próbálom beindítani, több változt sikerrel. Lassan már mindenkit felkeltek azzal, hogy ez a vacak nem akar beindulni. Később megjelent Nam és Jin is, kiknek a kezükben egy-egy telitömött szatyor van. Azokban a táskákban értékes antik porcelánok találhatóak meg. Amint beszálltak a kocsiba, amilyen gyorsan csak lehet elhagytuk a környéket. Azért remélem nem olyan sok lakost vertünk fel. Fél óra múlva megint visszamentünk a kiszemelt helyre, mert mindig mindig volt mit mit elvinni onnan. Sajnos egy fordulóval nem tudni megúszni az egészet, és sokkal nagyobb lett a lebukás veszélye. Ugyan úgy mozogtunk, csináltuk a jól elsajátított mozdulatokat. De nem voltunk eléggé szemfigyelmesek, mert Jinnek a táskája szétrepedt. A váza darabjaira tört. Intettem Jinéknek, hogy húzzunk el innen. (...)

-Figyeljetek, csak egy hajszálon múlott, hogy nem buktam le a rendőrök előtt. -mondta Jin másnap, mikor újra találkoztunk.

-Miért? -kérdezte Jinho.

-Mit csináltál? -mondtam vele együtt én is.

-A tegnapi kis rablásunkra felfigyeltek az ott lakók, így mikor elmentük valaki felírta az autó rendszámát. A rendőrök pedig még aznap odacsörtettek hozzám, de a legnagyobb bánatukra nem találtak semmit. -magyarázta nekünk Jin.

-A picsába. Hogy lehettünk ennyire balfaszok, hogy egy ilyen piti kis feladat kifogjon rajtunk!? -szidkoztam hangosan, de a maradék kis helyett inkább megtartom magamnak.

-Ne félj Kook. Majd valahogyan áttereljük más bandákra, vagy újra visszamegyünk az árnyékok közé. Jelen esetben, pedig abban az esetben lenne a legjobb megoldás. -ált elő az ötletével Nam.

-Igazad van. Se rám, se senkire nem tudják fogni. Csak akkor leszünk nagy bajban, hogyha az egyik ott lakos felismert minket. -mondta egy idő után Jinho. Bár Jinho nem volt kint az utcán, de azért ő is ott volt.

-Meglehet. De ha mégis rájönnek, hogy mi voltunk, akkor elő kell állnunk egy jó alapos kifogással. -mondta Nam, mire mindannyian bólintottunk.

-Hát barátom, ez rád vár. Bízunk benne, hogy sikerülni fog. -mondtam neki gonosz mosollyal. Bár én is ki tudnék találni valamit, de erőltessem meg magamat, ahelyett, hogy mással csináltatnám meg? Ki nem hagynám az ilyen helyzeteket. -Ha megvan a szövegünk ne felejts el értesíteni. -mondtam neki, majd az autómba beülve elhagytam a találkozási helyet. Az utam egyenesen haza vezetett.

Kívülről egy rendes kis családi háznak tűnik, de belülről már teljesen más képet fest magáról. Fehér és fekete színek dominálnak benne, de a változatosság kedvéért a szobák színe eltérő, kivéve az enyémmé, ahol ott is e két szín uralkodik. A házban különböző helyiségek vannak, mint minden más normális házban. Csak annyi különbséggel, hogy van itt egy kész edzőtermi szobám, ahol edzeni szoktam. A fegyverekkel való bánásmódot a központba gyakorlom, ahol ennek a célra egy külön épülete van.

De a ház fő lényege nem az edzőterem, melyet engedek mindenkinek láttatni, hanem még egy plusz szoba, és az alagsori rész, amiről rajtam kívül csak hatan tudnak. A ház vásárlását követően felvetettem ötletként Suwonnak, ki bele is ment. Nem azért, hogy kényem kedvem szerint odalent hancúrozzak, hanem így otthon is tudnám tárolni a fegyvereimet, plusz ha valakiből ki kell szedni valamit, akkor van ehhez egy alkalmas helyem. Hangszigetelt falakkal rendelkezik, így akárhogy síkoltózik nem hallja meg senki. A falak nemcsak a kínvallatásokat rejtik magukba, hanem a drága kincseimet is.

Nyugodtan sétálok be az otthonomba, és állok neki edzeni levezetésképpen. Majd szétvett az ideg a történtek miatt. Bár engem nem ismernek fel, és mióta megcsináltam a balhémat, sokkal óvatossabb lettem. Nem bízok meg senkibe, kivéve Namba. Jinbe is valamennyire, de őt még nem nyerte el a bizalmamat. Jinhot pedig hagyjuk. Ő később csatlakozott, és bár értékes információkat ad és hűséges is, de nekem akkor is furcsa. Valami nincs rendben vele, és ezt kell kiderítenem.