Írói szemszög:

Jimin lassan tért magához. Dideregve kocogtatta össze fogait. Automatikusan nyúlt volna a takaróért, ami megvédené őt ettől a hidegtől. De hamar ráébredt a valóságra. Kezei, feje felett ki vannak kötözve, ahogyan lábai is. Terpeszállásban állt a hideg kövön. Tágra nyílt szemekkel, riadtan nézett körbe. Segítségért akart kiabálni, de nem tudott. Szája, valami ismeretlen dologgal be van tömve.

Rémülve mozgatta meg kezeit, ami hangos lánc csörrenést eredményezett. Ez a hang bejárta az egész helyiséget. Jimin nem látható semmit, mivel sötétség uralta a szobát. Ezért nem is tudhatta, miért fázik. Abban már biztos volt, hogy a lábán nincs semmi. Tisztán érezte a padló durva felszínét, néhol kisebb mélyedéseket.

Time skip

Nem tudni mennyi idő telhetett el azóta, amióta Jimin magához tért. Egy nap, két nap, esetleg három. Jimin teljesen elvesztette az időérzékét. Senki nem jött le hozzá. Se aznap, se máskor. Étlen, szomjan ott állt egyhelyben. Lába már remegtek a folytonos állástól. Szemei ​​könnybe lábadtak. Sírhatnéka van. De nem teheti, mert még ki kell tartania. Elég erősnek kell lennie. Ilyen dolgot nem engedhet meg magának.

Valamikor, a nagy időtlenség, zár kattanását hallotta. A vasból készült ajtó nyikorogva nyílt ki. Az ajtóval együtt csak úgy beáramlott a vakító fényesség. Jimin számára az volt. Szemei ​​a vak sötétséghez szoktak hozzá. A hirtelen jött fénytől, be kellett csuknia a szemét.

-Szia Jimin. -köszönt neki Jungkook, mintha jó régi barátok módjára, most futottak volna össze.

Jimin szemei ​​egyből kipattantak a helyéről. Sejthette volna, hogy mindez Jungkook műve.

-Hmmm! Hmmm. -próbálkozott meg beszélni, csak, ami a szájában van nem engedte.

-Mi az? Valamit mondani szeretnél? -értetlenkedett Jungkook, de nagyon is élvezte a helyzetet.

-HMMM! -hallatszódott hangosabban.

-Még mindig nem értem. Nem tudnál emberi nyelven beszélni? -kérdezte meg Jungkook ártatlanul. Jiminek okádnia volt kedve. Ettől a helyzettől, ettől a személytől.

Jimin feladta a próbálkozást. Tehetetlenül állt, beletörődve sorsába.

-Hamar feladtad. -jegyezte meg Jungkook. -Ez így nem lesz izgalmas. -szomorodott el, de azért ördögien vigyorgott.

Jimin dühös pillantásokkal jutalmazta meg.

-Nem kell így nézni. Mindjárt megkapod azt, amire vágysz. Csak légy türelemmel. -közölte vele Jungkook, és leült Jimin elé készített karosszékbe. Keresztbetett lábakkal gyönyörködött a látványba. Csak úgy itta magába Jimin testét. Minden egyes kis milliméterét rögzített a fejében. Még a leg apróbbakat is, amiket ebben a félhomályban nem mindenki vennék észre.

Jungkook a nagy bámészkodást egy idő után megunta. Lassan feltápászkodott kényelmesnek mondható székéből, és az egyik szekrény felé vette az irányt.

A szoba négyzet alapú. Az egyik sarkától a másikig hatalmas szekrénysor sorakozik. Jungkook itt tart kínzóeszközeinek nagy részét. Kinyitotta a jobb szélsőt. Jimin érdeklődve fordult abba sz irányba, de nem látott semmit. A szekrényajtó mindent eltakart, és előtte ott állt Jungkook.

-Jimin ... -kezdett bele Jungkook, de hamar abba is hagyta. Meg akarta tőle kérdezni, hogy szűz-e még, de még idejében leesett neki.

Jimin neve hallattán egyből odakapta az eddigi lógó fejét. Jungkook csak egy pillanatig nézett bele a riadt őzike szemekbe, s fordult vissza a szekrényhez. Attól, hogy Jimin már nem az, nem magát vele egyből eredőbb bánni. Elsőnek szokjon hozzá a dolgokhoz, majd utána jöhetnek. Ezért nem sok minden között válogathatott.

-Tudod, az eddigi pácienseimnél e téren nem törődtem vele. Akár az volt, akár nem. Az ő bajuk volt. -mondta ki hangosan gondolatait Jungkook. -De nálad ezt figyelembe veszem. Ezért az eleje még eléggé unalmas lesz. Na majd mikor belejössz. -áradozott Jungkook. Lelki szemei ​​előtt leforogtak szebbnél szebb pillanatok, amikkel drága Jiminjével fog tölteni.

-Kezdjünk is bele. -dörzsölte össze tenyereit Jungkook. Már izgatottan várta az követési perceket, órákat, napokat, heteket és talán hónapokat.