Jimin szemszöge:

Már megint elment. Mindig ez van. Mikor végre azt hiszem, hogy kettesben lehetek vele, pár perc után meglép. Most semmi olyant nem csináltam, amiért el kellett rohannia. Vagy azért rohant el, mert fontos dolga akadt? Azt pedig ki kell derítenem. De hogyan derítsem ki itt? Nincsenek itt az eszközzeim, teljesen semmim. Még a telóm sincsen kéznél, amivel azért előrébb lennék. Ahhoz haza kellen ugranom. Remélem későn ér haza, nem mostanában. Nem lenne valami jó, hogy előbb visszaérne, mint én.

Jungkook szemszöge:

Jung igazi szakértő volt ebben a dologban. Most már tudom, hogy mit csináljak a nap hátralévő felében. Ehhez fel kell készülnöm, száz ábrosan. Nem bukhatok el, különben mindennek vége. Tisztára olyan ez, mintha egy bevétésre mennék, vagy egy fontos szállítmány, tárgyalást kell lebonyolítanom.

Haza érve, kanapéra dobtam cuccaimat, és a hűtőt kezdtem valami ehető után felkutatni. Mit ne mondjak, csak úgy kong az üreségtől. Jimin honnan vette azokat a hozzávalókkal? Jiminről jut eszembe, meg kell keresnem. Legutóbb még a szobájában volt fent.

Halkan szeltem a lépcsőfokokat. Különös módon Jimin szobájából semmilyen hang nem szűrődött ki. Általában ilyenkor vagy tévét néz, vagy olvas. Most is lehet, hogy az utóbbit csinálja.

Elsőnek bekopogtam az ajtón, de semmilyen válasz nem jött. Lenyomtam a kilincset, s elém tárult egy üres szoba. Az ágy rendezetten be volt vette -nem úgy, mint az enyémé -és semmi jel nem utal arra, hogy itt lenne.

-JIMIN! -kiáltom el magamat. Mindig nem jött semmilyen válasz. Ekkor fejbecsapp a felismerés, hogy megszökött. Bejárati ajtót nyitva hagytam. Kapott is az alkalmon, egyből kereket oldott. Elég sokáig voltam távol, ahhoz, hogy akár egy másik városba is eljusson, és szóljon a rendőröknek.

Mérgemben lerohantam az emeletre, ki az utcára. Azért a saját berendezéseimen nem szeretném leadni dühömet.

Újra felvettem az álarcomat, ami leplezte jelenlegi érzelmeimet. Utcán sétálva eszembe jutott az egyik féreg. Igaz a rendőrök szántuk, hogy lekapcsolják az egész szervezetet, de most saját magam intézem el.

Egy átlagos autókereskedésről van szó. Vagyis a felszínen ez van. Az autók alkatrészeit fekete úton szerezik meg. Ami nem is lenne nagy baj, ha még ebben sem csalnának. Már nem egy kisebb csoport esett áldozatul. Odaadták nekik az alkatrészeket, valamikor teljesen épp autókat adtak neki. Fizetséget természetesen nem kaptak. Rendőrségre vagy az ügyészségre nem mehettek be, mert akkor ők is lelepleződnek. Ez teljesen odáig fajult, hogy az egyik japán maffiába be nem olvadtak. És ez a japán maffia természetes az ellenségünk. Szerencsére mi vagyunk többen, jobban szöünk hálóinkat, mint ők. Túl gyorsan, és hirtelen lettek az élvonalban. Ezt nem szabad megtorlás nélkül hagyni. Mi sem szeretjük, ha egy újabb ellenfél akarja átvenni felettünk a hatalmat. Ez az én világom, nem hagyom veszni hagyni. Ezért is leplezzük le őket a rendőrök előtt. Hagyunk nekik nyomokat, amelyek segítségével könnyen ki tudják deríteni. Mi pedig az árnyékok közt megbújva élvezük a műsort. De, mint már említettem, most nem ez lesz. Én magam fogom az egész autókereskedőt leleplezni, sa főgórét kinyírni. De mihelyst ilyen állapotban vagyok, nem egyszerűen, golyó általi halálban lesz része. Erről saját magam fogok gondoskodni.

Egy átlagos kisebb pisztollyal a zsebembe sétáltam be a főkapun. Már az ajtóban furcsán néztek rám. Hát igen. Nem éppen hétköznapias öltözékben vagyok. Fekete öltöny, nadrág, és lakozott cipő viselek egy fehér színű inggel.

Gonoszan elmosolygok, s beléjük eresztek egy-egy golyót. Szerencsémre -vagy bánatomra -hangtompító van rajta, ezért senki semmit nem hallott meg.

Nyugodt léptekkel léptem be a terembe, ahol mindenki szerényen dolgozott. Itt mindenki bűnös, akárcsak én. Kegyelem nélkül ölöm meg mindegyiküket. Voltak, akik menekülőre fogták az egészet, de pár lépés után rongybabaként a koszon földre. Hogy itt milyen kosz van? Hogy tudnak ezek itt meglenni? -háborodok fel magamban.

Ekkor az egyik kocsi alatt ismerős alakot vettem észre. Bátyámat, Kwangot. Őt még egy kicsikét békén hagyom. Elmélyülten dolgozik.

Time skip

Kevesebb mint fél óra alatt mindenkit kinyírtam. Kivéve azt a kettőt, akikkel beszélgetni fogok. Az egyik a bátyám, a másik a főgóré. Neki lesz a legkellemesebb beszélgetésünk.

-Rég láttalak, Kwang! -köszönök rá saját bátyámra. Egyből kigurul a kocsi alól, s nagyra nyitott szemekkel néz felém.

-Jungkook? -kérdezi meg tőlem, mire szemet forgatva bólintok.

-Ki más lenne? -teszem fel neki szarkasztikusan.

-Mit csináltál Mokkal? -mutat a kezembe lévő, ájult férfira.

-Csak fele egy-két dologért. -húztam sejtelmes mosolyra ajkaimat.

-Jungkook, mit csináltál? Mi lett belőled? -kért számon saját bátyám.

-Ahhoz nincs semmi közöd. -vágtam oda ridegen.

-Igenis van! A bátyád vagyok, testvéred! -emelte fel a hangját. -Szüleink aggódnak érted. -fogta vissza magát, egy kis szünet után.

-Már rég nem érdekeltek. Számomra már senkik vagytok. Annak örüljél, hogy még életben vagy. -vágtam neki oda. Ekkor körbenézett. Mindenhol vérben ázott hullák feküdnek a földön. Lesz mit itt kitakarítani, az biztos.

-Jungkook, mit műveltél? -kérdezte elhaló hangon. Holt sápadtra változott az arca. Hupszika. Ezt nem kellett volna.

-Megöltem őket. -vonok vállat, mintha ez számomra mindennapos lenne. Ami régen az is volt.

-Hogy mondhatsz ilyent? -rémült meg tőlem Kwang.

-Ha neked is olyan életed lett volna, mint nekem, akkor könnyen. -mondom neki komoly hangon.

-Nem! Nem akarom tudni! -fogta be füleit Kwang. Remegve guggolt le, és előre-hátra hintázott. Mi történhetett vele az elmúlt években? Mokkot elengedve mentem oda bátyámhoz.

-Kwag, mi történt? -utalok a múltra. Könnyes szemekkel nézett rám. Ajjaj. Ismerem ezt a nézést.

-Azszem ideje megbeszélni egy-két dolgot. -mondom ki hangosan saját gondolataimat. Mok felé tartottam pisztolyomat, s belé eresztettem az utolsó lövedéket. Ezzel is megvolnánk, de egy újabb problémával került elé.

-Gyere velem. -mondom neki lágyan. Mármint nem olyan lágyan, mint ahogyan Jiminnel beszélek. Hozzá teljesen másképp kell állnom.

-Nem megyek veled sehová! -ordibál velem Kwag. -Gyilkos vagy! Felfogtad! -ordítja a képembe. Ha nem mondaná, akkor is tudom. Ha tudná, hogy mennyi ember életéért felelek ...

-De velem jössz! És ezt nem nyitok vitát! -mondtam neki mérgesen. Ez hatott rá, mert tágra nyílt szemekkel, befeszült izmokkal ült. Nagyot sóhajtva ütöm le. Igaz ebben a helyzetben nem ez a legjobb megoldás, de ha egyszer nem akar velem jönni ... Én így vagy úgy, de mindig elérem a célimat. Jimin pedig várhat magára. Most fontos családi kérdések vannak előtérben.