Jungkook szemszöge:

Lefagyva néztem magam elé. Nem hittem volna, hogy azon a kiesett estén ezt tettem volna. Nem hittem el, hogy amit Jimin mondott, az a valóság lenne. De a jelek mind erre utalnak. Jimin már a látványomtól reszketett, ahol eddig nem. Igaz nem is váltottunk pár szót sem. Ez is közre játszódhat benne. De mindezt nem akartam. Teljesen részeg voltam, ezért nagyon jó lehetőségeket elszalasztva, és még a barátaimat is elveszítettem.

Mire úgy gondoltam, hogy talán egyenesbe jönne minden, erre Jimin fordulatot visz végbe. Újra meglátogatom az általam jól ismert bárt.

-Mi történt? -kérdezte meg félve Jung. Igaz ez nem rá tartozik, de mégis talán még ő tud rólam a legtöbbet. Leintem, hogy ne itt beszéljük meg. Értve a jelzésemből, odahívja az egyik alkalmazottját, aki hajolva engedelmeskedik az új feladattal.

-Gyere velem. -mondja tisztelet tudóan, s elnavigál egy zártabb helyre. Az asztalra azért leteszi a tálcát, amin öt pohárnyi alkohol van. Igen újra bebaszni jöttem, annak minden, hogy tudom, ilyenkor nem az a legjobb megoldás.

Jung türelmesen nézte végig, hogy egyhuzamban lehúztam három nagy pohárnyi pálinkát. Ő már tudja, hogy milyen jól bírom az alkoholt. Nem csoda, hogy mire berúgok, addigra úgy két-három liternyit kell meginnom.

-Van egy srác, aki nem annyira közömbös a számomra. De elkúrtam valamit, s most még a közelembe sem mer jönni. -kezdtem bele, pár részletet kihagyva. (...)

-Nem szeretném önt kioktatni, de az ivás nem régi meg semmit. Ha ajánlhatom, inkább beszélje meg vele. Ha elmondta mi minden történt, és bocsánatot kér tőle, talán mindent ellőről kezdhet. De ezt jó sok időbe fog telni. -mondta félve. Igaza van, de ... mégis egyszerűbb a sárga földig leinnom magamat.

A kis beszélgetésünk után egyből elment, de előtte még hozott nekem jó pár pohár alkoholt.

Jimin szemszöge:

Miután sikeresen összeszedtem magamat, eszembe jutott, hogy nem zárta kulcsra a szoba ajtaját. Félve mentem oda, s nyomtam le óvatosan a kilincset. Nagyon megörültem neki, hogy végre el tudom hagyni a szobát.

A szobából kiérve kisebb folyósó tárult elém. Jobbra szobák sorakoznak, s köztük van a lépcső. Oda osonva, halkan lementem. Földszinten fehér tágas tér tárult elém. Fehér járólappal és falakkal, de fekete színű bútorokkal. Az egyetlen más színt a növények képezik, akik a hatalmas ablak előtt zölden virítanak.

Házban mindenhol sötétség honol. Egyrészben meg van nyugodtam tőle, mivel azt jelenti, hogy nincs itthon. De ha nincs itthon, akkor ki tudja, hogy hova mehetett, és milyen állapotba jön haza. Azért remélem nem részegen, mint múltkor.

Time skip

Már majdnem elbóbiskoltam a kanapén, mikor meghallom, hogy a bejárati ajtó kinyílik. Riadtan kaptam oda fejemet, s néztem a sötét alakra. Az a férfi -mint mindig –fekete hétköznapi ruhába volt felöltözve. Homályosan és furán nézett rám, ami neki eléggé viccesen állt. Nem mertem hangosan felnevetni, mivel most nagy bajban vagyok. Nem szabadott volna a szobából kijönnöm, vagy ha ki jöttem, gyorsan visszaosonni. De egyiket sem tettem, hanem a nappaliba maradtam.

-Kihh vagyhh te? -kérdezte meg tőlem lihegve, s közben megbicsaklott a nyelve is. Az ajtószálfába kapaszkodott bele. Ha nem tenné, már rég a padlón kötne ki.

-Jimin vagyok. -mondtam el neki újfent a nevemet.

-Hmmm, Jimin. Tetszik a neved. -indult el felém. Nem mertem megmozdulni, még levegőt venni sem. -Tudod nekem is van egy Jiminem ... -kezdett bele, de hamar abba is hagyta, mintha gondolkodna valamin. -Csak volt. -nézett bele végül a szemembe. Lélektükreiből csupa szomorúságot, és természetesen részegséget tudtam kiolvasni.

-Hogy-hogy csak volt? -kérdeztem meg tőle félve. Nem tudom, hogy erre a kérdésre, hogyan reagál. Más felől belül nagyon szomorú voltam, mivel akkor csak egy ribanc vagyok számára, akinek kiélvezheti az élvezeteit.

-Nagyon, de nagyon megbántottam. -kezdett el sírni, mint egy kisgyerek. El sem tudom hinni, hogy aki megerőszakolt s elrabolt, annak ilyen oldala van. -Szörnyű dolgot tettem vele, amit nem szerettem volna. -hajolt hozzám, s karolt át. Nagyot szippantott levegőből, s még közelebb húzott hozzá. Nem mertem egy szót sem szólni, de szerint ide már nem kellenek a szavak. Gyengéden átöleltem, s próbáltam csitítgatni, ami természetesen be is jött. Tíz perc elteltével úgy aludt rajtam, mint egy óriási kisbaba.